Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem mindig jön le, ami felmegy – pontosan ez okozza az egyik legnagyobb gondot az űrkutatás számára. Persze most nem az asztronautákra gondolunk, hanem az űrben maradt, elsősorban a rakéták indítóanyagából és a használaton kívüli műholdakból származó törmelékekre, vagyis az űrszemétre.
1961. április 12-én, amikor a Szovjetunió a világon elsőként az űrbe küldte az akkor 27 éves űrhajósát, Jurij Gagarint, még „csupán” ezer darab, korábbi felfedezésekből származó szeméttel találkozhatott az ember fia. Évtizedekkel később, vagyis most, már közel 30 ezer darab szemét lepte el az űrt, és ez még csak azok száma, amelyeket nyomon tudnak követni. Nem vitás, az űrszemét felhalmozódása egyre nagyobb kihívást jelent az űrutazás és az űrkutatás számára. De vajon hogyan került oda, és milyen problémákat okoz?
Azért, mert kicsi, még nem ártalmatlan
A gyakran igencsak tekintélyes méretű, világűrben keringő kozmikus hulladékok mesterséges holdak, inaktív műholdak, űrállomásról levált alkatrészek, rakéták és azok törmelékei, valamint az űrhajósok által hátrahagyott hulladékok.
Ezek között ott van például az Envisat nevű, 2002-ben felbocsátott, már használaton kívüli környezetvédelmi kutatóműhold, amely kategóriájában a világ legnagyobbja volt.
El lehet képzelni, hogy azóta sem lett sokkal kisebb, így iskolabusznyi méretével ez is a többi szeméttel együtt lebeg az űrben. Sok az apró méretű tárgy is, amely azért, mert kicsi, még nem jelenti azt, hogy ártalmatlan is.
Az űrhajósok által hátrahagyott szemetek között is találni világűrben lebegő „kincseket”, mint például Edward White 1965-ben elhagyott tartalékkesztyűjét vagy Piers Sellers 2005-ben elveszített spatuláját.
Ezekkel kering Sunita Williams 2007-es űrsétája során elsodródott kamerája, sőt, egy Andy Warhol-rajz is, amely még az Apollo–12 1969-es küldetése során maradt ott.
Így kerül az űrbe
A szemét az űrben is ugyanolyan szemét, mint a Földön, és ugyanúgy is kerül oda: az ember által. Van, hogy a törmelék egy rakéta kilövése miatt jut fel, vagy például azért, mert senki sem vette a fáradságot arra, hogy leszedjen egy használaton kívüli műholdat, és természetesen az is előfordulhat, hogy egy-egy űrszemét baleset miatt kerül a magasba.
1965-ben például két műhold felrobbanásával közel 500 darab szemét keletkezett, de volt olyan is már, hogy egyetlen ütközés is több mint 3200 darab űrszemetet spriccelt szét a világűrben.
Jól látszik, hogy az űrkutatás óriási léptékű fejlődésével a kozmikus hulladékok riasztó ütemben halmozódnak. Míg a 2000-es években mintegy 8 ezer nyomon követhető űrszemétdarab volt az űrben, addig ez a szám 2019-re nem kevesebb, mint 20 ezerre nőtt.
Az azóta eltelt négy évben, vagyis mostanáig még tovább: ma már közel 30 ezer kislabda méretű szemétdarab lebeg a „semmiben”.
Egy milliméteres darab is nagy gondot okozhat
Mondhatnánk, hogy ez a szemét nem az a szemét, amelyet mi, emberek a Földön halmozunk fel, és nem is olyan veszélyes. Az űrszemét azonban, mint bármi, ami a Föld körül kering, nagyon gyorsan mozog, másodpercenként nagyjából 10 kilométeres sebességgel halad.
Ez pedig körülbelül 300-szor gyorsabb, mint a legtöbb amerikai autópálya megengedett maximális sebessége.
Továbbgondolva pedig, ha ütközéskor mindkét tárgy ugyanilyen gyorsasággal mozog, a relatív sebesség is megnő.
Nem vitás tehát, hogy egy ekkora sebességgel haladó, nagy tárgyakkal való ütközés meglehetősen veszélyes, ám gondot okozhat egy festékfoltnyi méretű szeméttel való találkozás is.
A McKinsey cikke szerint egy tíz centiméteres tárgy ütközéskor egy átlagos műholdat is darabokra tudna törni, és csupán egyetlen egycentis törmelék is képes lenne átszúrni a Nemzetközi Űrállomás védőpajzsát. Sőt, már egy ceruzahegy nagyságú, alig egy milliméteres tárgy is tönkre tudja tenni egy űrhajó energiaellátását vagy egy bizonyos magasság elérését.
Van, ami örökre ott marad
Szomorú, de sajnos tény, hogy az űrszemét hosszú-hosszú ideig, akár évezredekig is az űrben maradhat, attól függően, hogy milyen közel van a Földhöz.
A magasabb pályán lévő űrszemét például korlátlan ideig az űrben maradhat, a nagyon alacsony Föld körüli pályán, körülbelül 300 kilométeres magasság alatt lévő hulladék viszont viszonylag rövid időn belül magától visszatér a légkörbe.
Attól viszont nem kell tartanunk, hogy az űrbéli ütközésekből származó darabok visszajutva kárt okoznak a Földön, amikor ugyanis a kozmikus hulladék újra a Föld légkörébe kerül, a keletkező hőmérséklet és gázok miatt általában elég.
Még sokat kell várnunk a tiszta űrre
Egyelőre elképzelhetetlen egy olyan jövő, amelyben a világűr mentes lesz a szeméttől. Többek között azért, mert a különféle objektumokat és törmelékeket nem lehet nyomon követni és kitakarítani sem az űrből. Utóbbihoz egyelőre az egyetlen működő „eszköz” a passzív pályaelhagyás, vagyis a légkörbe való visszatérésükre való várakozás.
