Most láthatjuk először Petőfi és Szendrey Júlia eddig ismeretlen kapcsolatát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kerek egésszé varázsolja a magyar történelem egyik ismeretlen, tragikus véget érő szerelmi történetét a színpadon a szabadakarat >>>>.

A szabadakarat >>>> a reformkor legkülönösebb kapcsolatát eleveníti fel. A TulipánTündér Produkció egyedülálló, zenés darabja a Dívány számára azért is különösen kedves, mert a dalszövegeket vezető szerkesztőnk, Hujber Szabolcs Artisjus-díjas szövegíró alkotta.

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor neve nem csak nekünk, magyaroknak égett bele a szívünkbe. A nemzetközi szinten is elismert lánglelkű költő és élete szerelme, a már közel kétszáz éve is nadrágban járó, szivarozó műfordító története azonban a forradalom eseményei között eddig szinte elveszni látszott. 

Szerelmes celebek a múltból

2023. október 21-22-én az Erkel Színház ad otthont a szabadakarat ˃˃˃˃ című koncertszínháznak. A Petőfi-emlékév vége felé közeledve eddig ismeretlen aspektusból pillanthatunk bele hazánk legismertebb irodalmi alakjának magánéletébe. Petőfi és későbbi felesége szerelme már saját korukban is lázban tartotta a társadalmat. S míg a páros férfi tagjának élete minden pillanatával látszólag tisztában vagyunk, Szendrey Júliáról mindössze annyit tart fontosnak a hazai történelemoktatás megemlíteni, hogy ő varrta az első magyar kokárdákat. Az irodalom tankönyvekben annak ellenére nem szerepel, hogy már saját korában, külföldön is elismert műfordító és író volt - a magyar nőmozgalmak egyik előfutára, aki minden cselekedetével a nők hátrányos helyzete ellen küzdött. 

Az első celeb-pár a magyar történelemben

Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra… című verseit.

Ismeretségüket, kibontakozó szerelmüket eleinte nem nézte jó szemmel a lány apja, sokkal alkalmasabb, nyugodtabb férjet kívánt lányának. Egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak, majd jött a szabadságharc, s történetük leginkább ismert pár hónapja.

A friss várandós Júlia minden támogatása mellett Petőfi igazi forradalmárrá vált, akit asszonya a háttérből lelkesített az utolsó pillanatig, bár nehezen viselték egymás hiányát. Nem sok idő adatot nekik együtt. Férjét 1849. július 20-án, Tordán látta utoljára. Petőfi még két levelet írt nejének, s pár nap múlva levél helyett már csak halálának híre érkezett.

Nem véletlen, hogy a vidéki gazdatiszt leányán megakadt a kor már akkor híres költőjének a szeme. Júlia a pesti és a vidéki Magyarország ismert alakja volt. Szerelmüket éppen ezért nagy érdeklődés kísérte, amolyan igazi celeb-párként figyelte a korabeli közvélemény minden mozdulatukat. 

Mindent elsöprő érzelmek

Mind a költő, mind szerelme számára meghatározó volt megismerkedésük, s az azt követő három év, a két lendületes karakter egymást kiegészítve csöppent bele a magyar történelem legviharosabb eseményeibe. 

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján, a költőnek szentelt emlékév programjai közül a szabadakarat >>>> már koncepciójában is kiemelkedik, hiszen ebből a szemszögből, a szerelmes férfi oldaláról talán még soha nem néztük korábban.

Idézőjel ikon

Ezek az emberek pontosan ugyanolyan emberek voltak, mint mi, pontosan ugyanúgy rontották el, ahogy mi,  és  ugyanúgy tudtak szárnyalni a szerelemben, mint mi - foglalta össze a darab énekes főszereplője, Ember Márk, miért is érdemes a mai fiataloknak is kicsit belemélyedni Petőfi és Szendrey szerelmi történetébe.

A produkció nem titkolt célja, hogy emberközelivé varázsolja az eddig csak a könyvek lapjairól ismert Petőfit és Szendreyt. De maga a színdarab is különleges a maga nemében. 

Ember Márk a színpadon
Fotó: MTI

"A produkció műfaji besorolása azért nehéz, mert a művészeti ágakat és a különböző zenei stílusokat bátran vegyíti. A koncertszínház megjelölés jól tükrözi azt a kettősséget, hogy a színpadi jelenetek szervesen fonódnak össze rapbetétekkel" - meséli Hujber Szabolcs, a Dívány vezető szerkesztője, aki egyben a produkció dalszövegírója is. "AKC Misi és Filo a közvélemény hangját megszólaltatva kommentálja, árnyalja a történéseket saját korunk nézőpontját, gondolkodásmódját is rávetítve a történelmi eseménysorra, amely ezáltal már nem a tankönyvekben megkövesedő, állóképszerű ismerethalmaz, hanem új kapcsolódási lehetőségeket, újragondolást biztosító, élő hagyománnyá válik."

Ezt tovább erősíti a szimbolikus számú 12 dal, amely a jelenetekkel váltakozva szólal meg, hol rockosabb, hol alterpopos hangzással. A dalok megírásában a szöveg volt a kiindulópont, Hujber Szabolcs a híresebb, közismertebb Petőfi-verseket, azok jellegzetes sorait, szavait felhasználva és újragondolva alkotta meg a popdalokra jellemző szerkezetű dalszövegeket  zeneszerző társaival párhuzamosan összedolgozva. Furák Péter, a Follow The Flow billentyűse, Jancsó Gábor, a Blahalouisiana basszusgitáros-zeneszerzője és Bella Máté Junior Prima-díjas zeneszerző, egyetemi oktató is kiválóan éreztek rá arra, hogy milyen zenei hangulatot, dinamikát hordozzanak a szövegek.

Bella Máté zenei producerként gondoskodott arról, hogy a 12 dal szerves egészet alkotva képezze részét a produkciónak. A dalszerzés munkafolyamatában az énekesek, Schoblocher Barbara és Ember Márk is részt vettek, zenei és szövegötletekkel egyaránt hozzájárulva a dalok végső formájának kialakulásához. 

Idézőjel ikon

A dalokban olyan ikonikus Petőfi-versek köszönnek vissza, mint a Beszél a fákkal a bús őszi szél…, a Minek nevezzelek…, a Föltámadott a tenger vagy a Reszket a bokor…, a forradalmi tartalmat sokkal inkább a Petőfi-Szendrey szerelmespár életére, kapcsolatára vetítve.

A darab szereplői gárdája már egyfajta ígéret a sikerre, a színpadon Ember Márk, Schoblocher  Barbara, AKC Misi, Filo, Kiss Péter Balázs, Mertz Tibor és Ruzsik Kata mellett Száraz Dénessel és a Tellabor Társulattal találkozhat a közönség az Erkel Színházban megrendezésre kerülő ősbemutatón, 2023. október 21-22-én

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.