Kísértethelyek Magyarországon, ahova érdemes elmenni, ha borzongásra vágysz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan sokféleképpen szeretnek borzongani, félni, megijedni, és erre egész iparágak épülnek. A félelemre vágyóknak azonban nem is kell feltétlenül ezekhez az iparágokhoz fordulni, elég, ha kirándulnak egyet kis hazánkban.

Már gyerekkorunkban szeretjük riogatni magunkat a táborokban különböző szellemidézésekkel, és sok esetben a borzongás utáni vágy felnőttkorban is megmarad. Mondhatnánk, rejtély, hogy miért szeretünk ennyire félni, de nem az.

Somogyi Kata pszichológus szerint „a félelem és az izgatottság esetében ugyanaz a pszichológiai reakció megy végbe a szervezetben: nehéz megmondani egy ziháló, kitágult pupillájú illetőről, hogy most épp fél, avagy izgatott” – mondja a szakértő. A pszichológus úgy gondolja, ugyanazért szeretünk szándékosan és tervezetten félni, amiért hullámvasutazni. „Ekkor is úgymond kontrollálva van az izgalom, hiszen tudjuk, mikor van vége. Ráadásul minél többször szállunk fel rá, annál jobban tudjuk kontrollálni ezt az izgalmat.”

Azoknak pedig, akik nemcsak félni és hullámvasutazni szeretnek, hanem kirándulni is, öt olyan magyar helyet hoztunk, amelyet bátran felkereshetnek, ha szeretnének kísértetekkel találkozni.

1. Derenk, a szellemfalu

A középkori eredetű település 1720-ra egyszer már teljesen elnéptelenedett, ekkor az Esterházyak szervezett betelepítésbe kezdtek, a tájat pedig szepességi górál családok, vagyis lengyel jobbágyok vették birtokba. A helyi lengyelség teljesen sosem asszimilálódott, az itteniek zárt közösséget alkottak, olyannyira, hogy az innen elszármazottak még a mai napig őrzik az archaikus, lengyel fordulatokat a nyelvükben. A falu sorsa végül 1943-ban pecsételődött meg. Horthy Miklós kormányzó a település határában medvéskertet szeretett volna nyitni, és hogy nyugodtabban vadászhasson, a környező településekre kezdte csábítani a lakosságot. Persze cél volt az erős közösség fellazítása is. A település pedig gyakorlatilag megszűnt létezni, az itt élő górálok szétszóródtak a környező falvakban.

2. Kripta-villa, Fonyód

Fonyód egyik látványossága a Kripta-villa, aminek pont olyan bizarr a története, mint amilyen a neve. Abrudbányai-Rédiger Ödön ugyanis annyira szerette az esküvő előtt elhunyt menyasszonyát, Magdust, hogy 1941-ben – már családos emberként – emlékvillát építtetett egykori szerelmének.

A pazar helyre épített, mediterrán stílusú épületben helyezte el márványból kifaragott nászágyukat, rajta a néhai menyasszony és saját maga fekvő másával. A villába kerültek volna Magdus hamvai is, ám a háború meghiúsította a tervet.

Az épület felújítását követően itt helyezték el a fonyódi születésű, 1986-ban tragikusan elhunyt szépségkirálynő, Molnár Csilla mellszobrát is 2017-ben. Úgy tartják, aki ellátogat ide, annak a szerelme sosem múlik el.

3. A kőbányai pincerendszer

Kőbányán, az egykori sörgyár területén még le lehet jutni abba a titokzatos járatrengetegbe, amelyet a korábbi kőbányából alakítottak ki. A kőbányászat a 19. század végén szűnt meg teljesen. Később a sörgyár hűtésre és tárolásra használta a pincerendszert, majd a II. világháború alatt titkos repülőgép-összeszerelő üzemként és óvóhelyként funkcionált, utoljára pedig gombát termesztettek benne. A félhomályos helyiségek évtizedek ipari tevékenységének emlékét őrzik.

4. Siroki vár

Talán a leghíresebb szellemjárta várunk. Több legenda is fűződik a siroki várhoz, de a legismertebb Kompolt Gizella szomorú története, aki sosem mosolygott, ellenben jól bánt a fegyverekkel. A végzet azonban nem kerülte el: egyik nap hét vitéz kért bebocsátást a várba, akik közül az egyikbe rögtön beleszeretett Gizella. A vitéz viszonozta az érzéseket, azonban a másik hat férfi is igényt tartott a nő kezére. Egyik éjjel küzdelem alakult ki a férfiak között, amelyben Gizella szerelme is meghalt. Gizella bánatában megölte a vitézt, aki szerelme halálát okozta, majd levetette magát a vároromról a mélybe. Állítólag a mai napig visszajár kísérteni fehér ruhájában, vörös hajával: napnyugta után jelenik meg, a mélybe veti magát, őt pedig követi a hét vitéz szelleme.

5. Szellemkápolna a Szent György-hegy lábánál

Kissé hátborzongató, ám nagyrészt inkább szomorú látványt nyújt a kis kápolna, amely teljesen elhagyatottan áll a Szent György-hegy lábánál. A sejtelmes hangulatú, romos kápolna történelmi értéke jelentős: Ify Lajos fonyódi plébános otthona volt az Emmaus birtokon, aki remeteként élt itt egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig. Ha Kisapáti felől túrázunk a Szent György-hegyre, láthatjuk a remetelakot, amint magányosan omladozik a hegyoldalban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.