A hátborzongató Winchester-ház: a sehová nem vezető lépcsők, ajtók története

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legenda szerint a házban lakó szellemek nem engedték Sarah Winchesternek, hogy valaha is abbahagyja az építkezést, aki beleőrült a folyamatos nyomásba. Mások szerint a történet egészen másról szól.

A kaliforniai San Joséban évtizedek óta egymásnak adják a kilincset a szellemekre vadászó turisták. Sokan úgy gondolják, olyan, mintha egy őrült tervezte volna a házborzongató házat; lépcsők vezetnek a falakhoz, ajtók nyílnak a semmibe, ablakok vannak a szobákon belül, és rejtélyes folyosók. A magának való örökösnő annak idején hamar a pletykák kereszttüzében találta magát. 

8 szobából 160 lett

Sarah Lockwood Pardee 1862-ben házasodott össze William Winchesterrel, akinek apja, Oliver négy évvel később megalapította a világ egyik leghíresebb fegyvergyárát, és aki ezzel mesés vagyonra tett szert. Ám míg anyagi értelemben rájuk mosolygott a szerencse, a magánéletben sorra érték Sarah-t a csapások. Ugyanebben az évben – más források szerint egy évvel később – csecsemőként elveszették lányukat, és többé nem született gyermekük. Apósa, Oliver 1881-ben halt meg, alig három hónappal később pedig a nő megözvegyült. Dollármilliók hullottak az ölébe. Négy évvel később Sarah a nővérét is elvesztette, így elhagyta New Havent, Kaliforniába költözött, és megszületett a Winchester-ház legendája.

Megvásárolta az akkor még csak 8 szobás ingatlant, amelyet az évek során 2200 négyzetméterre bővítettek. 160 szoba, 10 ezer ablaküvegtábla és negyven lépcső, csupán néhány a felfoghatatlan számokból.

A korabeli beszámolók szerint heti hét napban, mindennap 24 órán át zajlott az építkezés egészen Sarah 1922-ben bekövetkezett haláláig. 

A ház az egyik legnagyobb látványosság a környéken Fotó: Wikimedia Commons

A hátborzongató ház igazi története

Annak idején azt mesélték, hogy Sarah nem sokkal azelőtt, hogy Kaliforniába költözött, járt egy médiumnál, aki kerek perec kijelentette; ki kell engesztelnie azoknak a szellemét, akiknek Winchester-puskákkal vették el az életét. Ehhez pedig az szükséges, hogy építsen egy házat, amelyben soha nem áll le a munka. Így magyarázták azt, hogy a ház bizonyos megoldásai minden józan észt nélkülöznek. A jósnő azt mondta, Sarah addig marad életben, amíg a ház mindig munkától zajos. Bár a történet nagyon izgalmas, valójában a történészek nem találtak semmiféle arra utaló bizonyítékot, hogy Winchester özvegye valaha is járt médiumnál.

Vajon mi volt a terv ezzel a lépcsővel? Fotó: Wikimedia Commons

A másik hozzá fűződő legenda, hogy rendszeresen tartott szellemidéző szeánszokat a házban, sőt, a temérdek szoba közül volt olyan, amely kimondottan ezt a célt szolgálta. A későbbiekben ezt a pletykát sem tudták megerősíteni, bár kétségkívül az 1800-as évek végén virágoztak a spiritiszta szeánszok, melyeknek divatja Angliából érkezett a tengerentúlra. Nem csoda, hogy sokan vettek részt ilyen üléseken; alig húsz évvel a polgárháború után jó néhányan szerettek volna beszélni elhunyt szeretteikkel. Ám Sarah Winchester egykori alkalmazottai is megerősítették, hogy semmiféle szellem nem volt a házban, ahogyan mágusok és médiumok sem adták egymásnak a kilincset.

A szegényeknek adott folyamatosan munkát

Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis miért lett a ház turistalátványosság elképesztő megoldásai miatt? Erre több válasz is született. 

Egyrészt Sarah Winchesternek rendkívül önálló elképzelései voltak arról, hogy miképp nézzen ki az otthona, így jó néhányszor a saját ötleteit valósította meg, ám mérnöki munka híján ezek – főleg ekkora méreteknél – zsákutcába futottak.

Az örökösnő, aki egész életét a hátborzongató háznak szentelte Fotó: Wikimedia Commons

Édesapja asztalos volt, úgy nőtt fel, hogy érdekelte a lakberendezés és az építészet, és rengeteg pénze volt, hogy az ötleteit kipróbálja. A másik magyarázat szerint kimondottan odafigyelt a szegényebbekre, és az építkezésen mindig kaptak munkát a környékbeli mesterek, hogy el tudják tartani a családjukat. A ház valóban az örökösnő 1922-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan épült, majd egy éles szemű vállalkozó házaspár, John és Mayme Brown vásárolta meg, akik egy évvel később már megnyitották az épületet a kíváncsiskodók előtt.

A Winchester-házat körbelengő titkok a mai napig turisták ezreit vonzzák San Joséba, és az ingatlant gyakran az Egyesült Államok szellemjárta helyei között emlegetik. Annak ellenére, hogy az évek során sorban megcáfolták a misztikus meséket. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.