Ez lett a veszte a világ egyik leggazdagabb országának: nyoma sincs a csillogásnak

Olvasási idő kb. 3 perc

Van egy kis sziget a világ másik oldalán, azon pedig egy kicsiny ország, amely egykor a leggazdagabbak közé tartozott. Ám a maroknyi terület ma már csak árnyéka önmagának: amellett, hogy bolygónk egyik legszegényebbjei közé csúszott, még megközelíteni is alig lehet. De vajon mi történhetett?

A Csendes-óceánban fekvő Nauru nemcsak azért érdekes, mert a maga alig több mint 21 négyzetkilométerével a világ harmadik legkisebb országa – és Óceánia legkisebbje –, hanem azért is, mert egyben ez a Föld legtávolabbi országa is. És mert egykor ez a kicsiny hely vezette toronymagasan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legelhízottabb országainak listáját is.

Egy ország mindentől távol

A Mikronéziában található Naurut bár több szigetcsoport is körülveszi, a szigethez legközelebbi szárazföld, a kiribati Banaba-sziget is 300 kilométerre van tőle. A legközelebbi nagyváros, Brisbane pedig? Nem kevesebb mint 3300 kilométerre!

Idézőjel ikon

Ha még mindez nem volna elég, Nauru még hajóval sem érhető el, a kis országot körülvevő, hatalmas óceán háborgó vize miatt nem biztonságosak ugyanis a körülmények a vízi közlekedéshez.

A szigetre így egyetlen lehetőségként csupán repülővel lehet eljutni Brisbane-ből, ami barátok között is öt-hat órányi utazást jelent. 

Nauru további földrajzi adottságai is igen figyelemre méltók.

A víz alatti vulkánok felhalmozódása következtében keletkezett szigetet közel 31 kilométernyi, buja erdőkkel tarkított, homokos tengerpart veszi körül, a vízből pedig megannyi robusztus szikla emelkedik ki, amelyek rendkívül veszélyessé teszik a helyet.

A naurui látvány idilli, de hogy lett egy ilyen gyönyörű ország szegény?
Fotó: c) HADI ZAHER / Getty Images Hungary

Nauru a múltban

Noha az 1798-ban felfedezett sziget valóban nagyon kicsi, a Nauru Köztársaságot eredetileg 169 lenyűgöző falu alkotta. Sok települést azonban elhagytak, így a lakossága is megcsappant.

Idézőjel ikon

Bár még Naurun így is egy kisvárosnyi ember él – 2021-es adatok szerint 12 511 –, de a hely már senki számára sem olyan vonzó, mint régen.

A madár még fütyörész

A világ legtávolabbi országa tényleg olyan kicsi, hogy a rovarokon kívül nincsenek őshonos szárazföldi állatai sem. Azért kár lenne elvitatni a helytől a lenyűgöző élővilágát. Ott van például a csodálatos nádirigó, ami az egész szigeten megtalálható, különösen a régi foszfátbányák közelében lévő fákon. 

Ömlött a pénz a szigetre

Akármilyen furcsa is, jó pár évtizeddel ezelőttig ugyanis tényleg más volt minden, olyannyira, hogy néhány évig az egy főre jutó bruttó hazai termékének köszönhetően Nauru volt a világ egyik leggazdagabb országa. Ezt pedig nem másnak, mint a területén található kitermelhetetlennek tűnő foszfátmennyiségnek köszönhette, ami hosszú ideig igen vonzóvá tette a szigetet. A világgazdasági szempontból jelentős bányászatának hála jutott bőven foszfát Nagy-Britanniába, Japánba, Új-Zélandra és Ausztráliába is. A szigetlakóknak tehát nem lehetett okuk panaszra, 2007-ig ugyanis hellyel-közzel folyamatosan lendületben volt az ipar.

Ebben az évben azonban a készletek teljesen kimerültek, így Naurunak befellegzett. 

Az egykori gazdagságra ma már csak a foszfátrakodók maradványai emlékeztetnek
Fotó: c) HADI ZAHER / Getty Images Hungary

Teljes összeomlás és szegénység

A probléma természetesen ingataggá váló piaccal és növekvő költségekkel járt együtt, ami jelentősen megterhelte a kis ország gazdaságát. A Nauru jövőjével kapcsolatos bizonytalanság az infrastruktúra hanyatlását is okozta. Volt olyan év, amelyben két hónapra összeomlott a sziget távközlési hálózata, így elszakítva lakosait a külvilágtól. Az ország gyökeresen megváltozott helyzete mellett az egész évben tartó, párás meleg is gondot okoz, no és az ivóvíz hiánya, amelyet igyekeznek esővízzel pótolni.

Dharavi nemcsak a világ legsűrűbben lakott területe, hanem egyben a földkerekség legnagyobb nyomornegyede is. Ha szeretnéd megtudni, milyen ott az élet, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.