Óriásit tévedett mindenki egy égi jelenséggel kapcsolatban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pár hete a világsajtó minden egyes orgánuma beszámolt a megdöbbentő hírről, miszerint eltűnik egy évszázadok óta jól látható, különleges égi jelenség. Most kiderült, mégsem volt igazuk.

A bolygók mozgása, alakja, és egyáltalán léte olyan csoda az emberiség megfigyelései között, mely évszázadok óta tartja lázban a közvéleményt. A különleges, néha szabad szemmel is látható égitestekkel kapcsolatos hírekre mindig vevők vagyunk.

A naprendszer a Nap gravitációja által egyben tartott bolygórendszer, melynek négy úgynevezett kőzetbolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Föld, négy óriásbolygó, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz, illetve szintén öt törpebolygó, a lefokozott Plútó mellett a Ceres, az Eris, a Haumea és a Makemake a tagja. A bolygókon kívül számos égitestet észrevehetünk, ha megfelelő eszközökkel kémleljük az eget, azonban néhányuk néhanapján szabad szemmel is látható. Ilyen a Szaturnusz is.

Galilei fedezte fel a Szaturnuszt
Fotó: traveler1116 / Getty Images Hungary

A nyáresték fényes csillaga

A Szaturnusz a Naptól nézve a hatodik bolygó a sorban, és bár sűrűsége a legkisebb, mégis, látványos gyűrűrendszere miatt a legkönnyebben felismerhető. Ráadásul a nyár végéhez közeledve bizony fel is bukkan a távcsövekbe tekintve. Egyike azoknak a bolygóknak, melyek tiszta égbolt esetén az augusztusi éjszakák kezdetén akár szabad szemmel is láthatóak. Nem véletlen, hogy amikor idén ősszel felröppent a hír, miszerint eltűnhetnek a gyűrűk a római istenségről elnevezett égitest környezetéből, felbolydult a világ. 

Bár nem tudjuk biztosan, de belső magját valószínűleg vas-nikkel alkotja, melyet fémes hidrogén vesz körül. A legendás gyűrűrendszer kozmikus porból, jégkristályból és sziklatörmelékből keletkezett. Legalább 82 holdja van, melyek közül a legnagyobb, a Titán némely bolygónál is testesebb. 

Mégsem tűnnek el a gyűrűk
Fotó: Thanapol sinsrang / Getty Images Hungary

Galilei fedezte fel a gyűrűket a Szaturnusz körül

A Naprendszer leglátványosabb eleme kétségkívül pont ez a bolygó, leginkább kiterjedt gyűrűrendszerének köszönhetően, melyek a nem túl kreatív D, C, B, A, F, G és E nevet viselik. Még Galilei írta őket le elsőként, 1610-ben észlelte őket először, azonban akkor még nem tudta, mik is lehetnek ezek. Már ekkor megfigyelte eltűnésüket, illetve újrafelbukkanásukat. 

Idézőjel ikon

A bolygó nincs egyedül, hanem három részből áll, amelyek majdnem érintik egymást, és soha nem mozdulnak el egymáshoz képest.

A 19. században a skót matematikus-fizikus, a mágnesesség és a gázok kutatója, James Clerk Maxwell igyekezett megfigyelni a Szaturnusz gyűrűinek stabilitását. Ő volt az első, aki azt állította, hogy a gyűrűk nem lehetnek teljesen szilárdak vagy gázneműek, stabilitásukat pedig a sok apró kis részecskének köszönhetjük. 

Azt hitték, eltűnnek

A hírek szerint már idén nyár végén elkezdtek halványulni, és a várakozások szerint 2025 tavaszára teljesen el is tűnnek majd a csodás látványt nyújtó gyűrűk, azonban a napokban kiderült, hogy ez csak átmeneti, ahogy Galilei idejében, úgy napjainkban is csak rövid időre nem lesznek láthatóak a különleges égitestet kísérő gyűrűk. 

A jelenség oka a Föld helyzete, ugyanis 13-16 évente egyszer éppen úgy helyezkedik el a Naprendszeren belül bolygónk, hogyabból a szögből nem észlelhetőek a Szaturnusz gyűrűi, amik várhatóan 2038-ban ismét teljes valójukban szemünk elé tárulnak majd.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.