Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szobotka Tibor, bár saját jogán is ismert és elismert író lehetett volna, nem kapta ezt meg a sorstól. Felesége, Szabó Magda viszont nagyon is sikeres könyvek szerzője volt. Milyen volt ez az egyedülálló szerelem és házasság?
Szabó Magda 1945-ben, a világháború vége után költözött Debrecenből a szétbombázott Budapestre. A kofferbe kenyeret és szalonnát csomagolt, ezenkívül versei, színdarabjai lapultak meg benne. Batyuzók, törmeléket lapátoló budapestiek fogadták a rosszul megvilágított városban, miközben társbérletébe igyekezett. „Romos, fűtetlen lakásban laktam, romos épületben dolgoztam, ismeretlen és rideg volt a világ. […] De, persze a fiatalság mindig győzedelmeskedik a romokon, lelkileg is, meg valóságosan is” – írta erről az időszakról. Így is történt: Szabó Magda csakhamar belevetette magát a főváros újrainduló irodalmi életébe: színházba járt, koncerteket látogatott, filmforgatókönyveket írt, azzal az elhatározással, hogy „most már talán csakugyan író legyen”.
Tragédia az ostrom alatt
Szobotka Tibor, aki a háború előtt angol–német levelezőként dolgozott a Hungária-Jacquard gyárban, a második világháborúban sorkatonai szolgálatot teljesített, majd a sikertelen kiugrási kísérlet után katonaszökevényként bujkált. 1942-ben megnősült, a gyermekkorában operaszerepeket éneklő Márkus-Szoyer Ilyt vette feleségül. Az ostrom alatt, 1944 karácsonyán született meg közös gyermekük, de tragédia történt:
előbb a csecsemő, majd az anya vesztette életét a szakszerűtlen orvosi ellátás következtében.
Ilyn gégemetszést hajtottak végre egy szál gyertya fényénél, egy darabig írásban kommunikált férjével, néhány nap után azonban meghalt. Szobotka az újszülöttet egy lekvárosládában temette el, feleségét pedig a romok között, egy szekrényben.
Úriember és nőcsábász
Szobotka 1945-ben a Magyar Rádió munkatársa lett: az irodalmi osztályvezetővé kinevezett Kolozsvári Grandpierre Emil mellett ő és Képes Géza szerkesztették az irodalmi műsorokat. Soha többé nem akart megnősülni, de akárcsak főnöke, Kolozsvári Grandpierre, ő is nőcsábász hírében állt. Futó kapcsolatok, az újjáéledő Budapest éjszakai élete és a munkája töltötték ki az életét.
Rendkívül fess volt, elegáns volt, én egy Szerb Antal-i regényhősnek, egy Utas és holdvilág-béli Mihálynak képzeltem, hasonlítottam
– mondta róla Tóbiás Áron, aki 19 évesen ismerte meg az akkor már a harmincas éveiben járó Szobotkát. A mindig kifogástalan megjelenésű Szobotkát soha nem látták nyakkendő nélkül, nadrágja vagy inge soha nem volt gyűrött. A nem igazán bőbeszédű ember a felszínen kedves és derűs volt, valójában azonban nyomasztották a világháború alatt átélt borzalmak.
Szerelem első látásra
Kettejük sorsa 1947. július 20-án, az Írószövetség balatonlellei fogadásán kapcsolódott össze. Szabó Magda így írta le a pillanatot: „Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, (…) miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.” Szerelem volt tehát első látásra, legalábbis Szabó Magda részéről, Szobotka viszont ekkor még nem figyelt fel az ifjú költőnőre.
Végül Devecseri Gábor mutatta be őket egymásnak, és biztatta az akkor még csak verseket író Szabó Magdát, hogy vigye be azokat Szobotkának a rádióba. Hamarosan Szabó Magda számára is kiderült, hogy a szerkesztő igazi nőfaló, mégsem tudta megállni, hogy ne keresse fel. Szobotka vacsorára hívta (a versek ürügyén), majd egyre gyakrabban találkoztak, ám a túl rámenős férfit Szabó Magda egyszer meg is pofozta. De Szobotkát ez sem tántorította el, lassacskán elmaradoztak mellőle a nők is. 1948-ban összeházasodtak, és onnantól kezdve szinte elválaszthatatlanok voltak.
Írónő a katedrán
„Egész házaséletünk folyamán egy ágyban aludtunk, 1960-ig, tüdőműtétjéig még külön paplanunk sem volt” – írta Szabó Magda. A Rákosi-korszakban azonban, sok más művészhez hasonlóan, az ő írói pályafutásuk és megélhetésük is veszélybe került. Szobotkát 1950-ben elbocsátották a rádióból, a Tankönyvkiadó Vállalatnál lehetett csak korrektor. Szabó Magda Baumgarten-díját visszavonták, ekkor tanítani kényszerült a Horváth Mihály Téri Gyakorló Általános Iskolában (a mai Fazekas egyik elődintézményében), és hamarosan Szobotka is otthagyta a Tankönyvkiadót, 1952 és 1954 között a Szinyei Merse utcai fiúiskolában tanított. Egyikük sem erre vágyott, de nem volt más lehetőségük.
„Engem mindig megvertek”
Házasságukban sem volt minden idilli ebben az időszakban. Szobotka depressziós volt, testi-lelki fájdalmakkal küszködött, rémálmok gyötörték. Azonban nem előző házassága vagy a második világháború rémképei, hanem a gyerekkora, amit szigorú szülei megkeserítettek: „Irtózatos álmai holtáig kísérték, nehezen lehetett felrázni ilyenkor, mikor végre feleszmélt, úgy aludt el újra, hogy a kezemet fogta, mintha félne, folytatódik az álomkép.
A reggelinél mindig kifaggattam, mivel győzködött az éjjel, kiderült, csaknem minden alkalommal az iskolájával álmodott, nem tudta a leckéjét, vagy kisfiú volt, tönkretett valamit még otthon, a szülői házban, és érezte, készül már a büntetés.
(…) De házasságunk kezdetén napközben is előfordult, hogy megijesztett, egyszer csak megjelent abban a szobában, ahol éppen dolgoztam, krétafehéren, minden ízében reszketve, nekem kezem-lábam kihűlt, miféle rémhírt hoz, kink halt meg, kink beteg, kit tartóztattak le, aztán kiderült, ő tört össze valami nemes porcelánt, vagy felborította a vázát, a víz kidőlt, foltos lett az antik asztalon a politúr” – idézte fel ezeket a pillanatokat Szabó Magda Megmaradt Szobotkának című kötetében. A férfi részletesen beszámolt büntetésekkel terhes gyerekkoráról is: „Engem mindig megvertek mindenért, hogy rendet tanuljak, vigyázzak a holmimra, el ne törjek valamit, össze ne kenjem a ruhámat.
Nemigen akartam én már gyerekkoromban sem élni.
„Nekem írd meg!”
Szabó Magda 1958-ig nem publikálhatott, ekkoriban férje tartotta benne a lelket. Az írónő dühében kalapáccsal akarta szétverni az írógépet, de Szobotka kérlelte: „Nekem írd meg! – kért, mikor végképp abba akartam hagyni mindent –, nekem egyedül, és ne törődj mással. Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód.”
„Minden kudarcod arcomba vágott”
A legsötétebb évek után Szabó Magdának végül nagyon sok olvasója lett, Szobotka Tibort viszont nyomasztotta, hogy íróként nem ért el kimagasló sikereket. Noha az ötvenes évek végén megjelent Megbízható úriember című regénye, továbbá tanulmányai és elbeszélései is napvilágot láttak, a saját írói működése eltörpült felesége sikerei mellett. (Megbízható) úriemberként, soha nem akart Szabó Magda sikerei által felemelkedni, de néhány éve kiadott naplójából kiviláglik: valójában nagyon is nyomasztotta a sikertelenség. Ezt azonban félre tudta tenni, felesége kritikusa, mentora, sőt menedzsere lett, akit szintén megviselt, hogy kettejük közül csak ő a népszerű: „Ha valaki úgy gondol énrám, hogy boldog és sikeres életem volt, téved. Nyomorult életem volt, annyit szenvedtem miattad, hogy minden édességem megkeseredett, minden kudarcod az arcomba vágott, minden saját sikeremet szégyelltem és gyűlöltem.”
„Magam vagyok, tökéletesen magam”
Szobotka Tibor tíz éven át betegeskedett, a szívével és a tüdejével adódtak gondjai. 1982-ben, 68 évesen távozott az élők sorából. Halála után felesége Megmaradt Szobotkának című könyvében állított emléket férjének, kiegészítve naplójegyzeteit és memoárrészleteit a saját gondolataival. „Magam vagyok, tökéletesen magam, és tudom, ezentúl magam is leszek ezek között a falak között, melyek figyelték életünk gyötrelmeit, félelmeit, kudarcait, eredményeit, felszabadult boldogságát, kitörő nevetését, azt a mitológiai szerelmet, amelyben voltunk egymás szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapuló vágyú szeretői” – írta ebben különleges kapcsolatukról. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
