Már most készülj: jó, ha így időzíted a szabadságaid jövőre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegezték a jövő évi munkanapok rendjét, mutatjuk, hogyan érdemes a szabadságokkal készülni, ha a legtöbbet hoznád ki a pihenésből.

Három szombaton is dolgozni fogunk 2024-ben, de az ideihez képest jóval több hosszabb hétvégén pihenhetünk. Nem árt jó előre megtervezni a szabadságok ütemezését sem. 

Hazánk állandó ünnepnapjai az államalapításhoz, illetve különféle ünnepekhez kötődnek. Attól függően, hogy ünnepnapokon törvényileg elrendelt munkaszünetek a hét melyik napjára esnek, akár plusz szabadidőhöz is juthatunk, ha jól megtervezzük a szabadságolásunkat. 

2024-ben extra hosszú karácsonyozásra készülhetünk
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Sok lesz a hosszú hétvége

Bár a hosszú hétvégéket kifejezetten szeretjük, hiszen egy nappal többet pihenhetünk, ez együtt jár azzal is, hogy egy másik szombati napon be kell pótolnunk a kieső munkát. Idén nagyon szerencsésen alakul a napok elrendezése, a sok hosszú hétvége ugyanis annak köszönhető, hogy a munkaszüneti napok péntekre és hétfőre esnek. Megmutatjuk azt is, mikor lesz húsvét és pünkösd, illetve hogy alakul a karácsony. Íme az időpontok:

Január 1. 

Rögtön munkaszüneti nappal kezdődik az év, hiszen elseje hétfőre esik idén. December 30-án, 31-én és január elsején így anélkül pihenhetünk egy nagyot, hogy azt később le kellene dolgoznunk. 

Március 15. 

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepére emlékezve március idusán sem kell dolgoznunk. Ezzel a nappal is szerencsénk lesz, hiszen péntekre esik idén. 

Húsvét

Négynapos hosszú hétvégével érkezik a 2024-es húsvéti ünnep, ami március 29-én nagypéntekkel kezdődik és április 1-ig tart majd. 

Pünkösd

Másik mozgó ünnepünk idén május 19–20-ara esik, az azt megelőző szombattal együtt ismét egy három napig tartó hétvégének örülhetünk majd. 

Augusztus 20.

Szent István király emlékének ünnepe, augusztus 20-a keddre esik, augusztus 19-e hétfő, így lesz pihenőnap. A négynapos, hosszú hétvége augusztus 17. szombattal kezdődik és az augusztus 20-i keddi ünnepnappal zárul. 

Október 23.

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc emléknapja nemzeti ünnep, minden évben munkaszüneti nap is egyben. Idén az első olyan, ami nem hétvégére esik, így egy nap szusszanásnyi lehetőségünk lesz majd az őszi szünet előtti szerdán

Mindenszentek

November 1. 2024-ben péntekre esik. Ez szintén egy háromnapos hosszú hétvégét jelent.

Karácsony

Bár egyik legkedvesebb ünnepünk napjai fixek, idén mégis akad egy kis extra csavar azzal, ahogy elhelyezkednek. Hatnapos karácsonyi pihenést élvezhetünk majd a két extra napnak köszönhetően a keddi december 24-től egészen 27-éig.

Ezeken a szombatokon dolgozunk majd

Augusztus 3-a az első olyan szombat, amikor egy ünnepnapi pluszt kell pótolni, nem árt jó előre felírnunk, ekkor dolgozzuk le az államalapítás hétvégéjét meghosszabbító plusznapot. 

December 7-én és 14-én is munkába indulunk reggel, hogy egy extra hosszan tartó karácsonyi pihenéssel zárjuk a 2024-es évet. Ha gyorsan intézkedünk, akár a teljes év végét otthon tölthetjük, ugyanis egyetlen napot kellene csak dolgoznunk az új évig. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.