Napóleon nászajándékát viselte esküvőjén a leendő királynő

Olvasási idő kb. 3 perc

Szinte minden család élete tele van rejtélyekkel. Ezalól az uralkodóházak sem jelentenek kivételt, sőt mi több, a királyi családok élete talán még misztikusabbnak tűnik titokzatosságuk miatt. A misztérium középpontjában gyakran több száz éves ékszerek állnak, melyeket sorsuk, kalandos történetük vagy éppen egyediségük emel az érdeklődés középpontjába, ahogyan ez Viktória svéd hercegnő esetében is történt.

A svéd királyi család számos gyönyörű tiarával rendelkezik. Ám a hagyomány szerint a dinasztia hölgytagjai az egyik legkülönlegesebb fejdíszt viselik esküvőjük napján. Az úgynevezett Cameo tiara, amely szemérmesen magán hordozza a szenvedélyes szerelem, a hűség jelképét is, immár csaknem két és fél évszázada tanúja a legjelentősebb svéd királyi menyegzőknek. A különleges fejdísz történetét Szekeres-Forró Viktória ékszerbecsüs, ékszertervező osztotta meg velünk.

Viktória, a modern hagyományőrző

Viktória svéd királyi hercegnő egy több mint kétszáz éves tiarát viselt az esküvőjén
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

A történelem során kevés királyi házasság köttetett szerelemből. Ezeknek a frigyeknek sokkal inkább sajátjuk volt a jogfolytonosság és a trónutódlás zökkenőmentességének biztosítása, mint a szerelem megélése és beteljesedése. Az idő előrehaladtával és a szokások változásával ma már az uralkodói családokban is érzelmi alapon születnek a házasságok. Ám a hagyománytiszteletről nem mondanak le. Igen gyakran több évszázados ereklyék, főként ékszerek viselésével adóznak az ősök tisztelete előtt. 

Viktória svéd királyi hercegnő a modern hagyományőrzők egyike, aki – túlzás nélkül állítható – születése óta nagy népszerűségnek örvend a Svédországban. Viktória egyszerre képviseli a hagyományt és a modern elveket.

Tiszteletben tartja és elfogadja a származásából adódó kötelességeket és kötelezettségeket, de szíve parancsára közembert választott házastársnak.

Férje, Daniel Westling, korábban a személyi edzője volt, akivel nyolcévnyi kapcsolat után házasodott össze 2010-ben. Házasságukból két gyermek született.

A történelem során a Svéd Monarchia volt az első, ahol 1979-ben eltörölték azt a rendelkezést, hogy csak az elsőszülött fiúgyermek örökölheti a trónt. Viktória hercegnő az 1980. január 1-jével életbe lépett trónörökösödési rend alapján a svéd trón örököse. 

A svédek jelentős része már régóta azt szeretné, ha Viktória édesapja, XVI. Károly Gusztáv átadná a koronát az 1977-ben született Viktóriának.

Cameo tiara: Napóleon ajándéka volt

Bár Viktória szíve választottja egy civil férfi, a menyegzőt az uralkodói ház szokásai szerint tartották meg. Már az előkészületek is a dinasztia tradíciói szerint zajlottak. A hagyományokhoz híven Viktória esküvőjére a menyasszony fejdíszéről a család határozott, és a döntésük a Cameo tiarára esett. 

A svéd királyi esküvői tiarát I. Napóleon császár ajándékozta feleségének, Joséphine de Beauharnais-nak
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Az úgynevezett Cameo-szett egy tiarából, nyakláncból, fülbevalóból, brossból és két karkötőből áll. A készlet többféle anyagból készült, mint például arany, gyöngy, gyémánt és nagy kámeák. A kámea egy domborműves, véséssel készített, figurális ábrával díszített drágakő.

A Viktória által is viselt tiarát I. Napóleon császár ajándékozta feleségének, Joséphine de Beauharnais-nak az 1800-as évek elején. Róla talán kevésbé ismert tény, hogy Jozefina svéd királyné nagymamája volt. Az ékkövekkel díszített fejdísz több mint két évszázadon keresztül öröklődött a svéd királyi családban, mígnem Sibylla hercegnő egyetlen fiára, XVI. Gusztáv Károlyra hagyta az ékszereket, amit a mai napig visel felesége, Szilvia királynő.

Esküvőhöz illően a tiara központi képében a szerelem két istene, Vénusz és Ámor látható.

A svéd királyi ékszerekről legutóbb készült dokumentumfilmben a királyi család felfedte, hogy a diadém meglehetősen törékeny, Viktória koronahercegnő pedig azt mondta, hogy „hatalmas tisztelettel” viseltetik a Cameók és azok hosszú királyi történelme iránt. Az esküvője volt az első alkalom, amikor viselte a tiarát. 

A svéd hercegnő esküvői fejdísze

Az antik ékszert a koronahercegnő két nagynénje, valamint édesanyja, Szilvia királyné szintén esküvői tiaraként viselte. De nem csupán a tiara volt az egyetlen családi ereklye Viktória esküvőjén. Édesanyjához hasonlóan ő is az 1850-es években készült, Szófia királynő örökségéből származó brüsszelicsipke-fátylat viselte esküvője napján. A fátyol belsejében, a tiara hátulján egy kis mirtuszág található, amelyet Margareta koronahercegnő 1905-ben, egy Svédországba hozott növényből vett.

A mirtusz a szerelem, a hűség és a termékenység szimbóluma
Fotó: bonchan / Getty Images Hungary

Ez a Földközi-tenger környékéről származó örökzöld a görög-római mitológiában Aphrodité, illetve Vénusz szent fája, a szenvedélyes szerelem, a hűség és a termékenység jelképe volt. Így lett esküvőkön a menyasszonyi koszorúk, kitűzők dísze évszázadok óta, hiszen már az egyiptomi nők is virágzó mirtuszágakat tűztek a hajukba, ruhájukra. A növény a középkorban a béke jelképévé is vált.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.