Hatalmas hazugság a Magyarországon lelőtt svájci farkas ügyében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Vadászati Fórum egyik adminisztrátora – aki nevét nem vállalja a nyilvánosság előtt – írta azt a levelet, amit egészen mostanáig a svájci farkast kilövő vadásznak tulajdonítottak. A levél szerzője elmondta, gúnyos viccnek szánta tettét.

A Vadász Fórumon április közepén jelent meg a „beismerő” vallomás, ami ezután bejárta a legtöbb hazai sajtót és a közösségi médiát is. Történt ez annak ellenére, hogy a poszt szerzője nyomatékosan kérte, hogy ne terjesszék az általa közzétett szöveget.

Nem gondolta, hogy bárki komolyan veszi

Sajtómegkeresésre a levélíró megerősítette: valóban az ő szellemi terméke a szöveg, amit tulajdonképpen csak viccnek szánt, és nem gondolta, hogy ekkora hírverés lesz belőle.
A posztoló egy nevét elhallgató adminisztrátor, aki a Vadászati Fórum munkatársa. Hozzátette: a nagy port kavart levelet egy informális beszélgetés ihlette, amit Kern András „Elfogtunk egy levelet" című paródiáinak mintájára írt meg.

A levél szerzője sérelmezi, hogy a svájci farkas kilövőjeként írt levelét engedély nélkül terjesztették
Fotó: Arterra / Getty Images Hungary

Véleménye szerint annyira abszurd volt az iromány, hogy eszébe sem jutott, hogy azt bárki is komolyan veszi. Mindemellett sérelmezte, hogy az ő engedélye nélkül kezdték a farkast kilövő vadásznak tulajdonított levelet terjeszteni. 

A szerző szerint elkeserítő képet fest a társadalom jelenlegi állapotáról, hogy valaki egy ilyen hihetetlen magyarázkodással akar kibújni a felelősség alól. 

„Hozzátenném, valahol erre a jelenségre éleztem ki az írást, nem a farkaslövésre” – nyilatkozta a Lakmusz.hu-nak a poszt szerzője.

Letöltendő börtönbüntetést követelnek

Mint ismert, a Nemzeti Nyomozó Iroda természetkárosítás miatt eljárást indított a svájci farkast kilövő vadász ellen, akinek nevét már több fórumon is leírták, illetve arcképét is közzétették. A gyilkos vadászra letöltendő börtönbüntetését kérő petíciót pedig eddig már több tízezren írták alá.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.