Így még sosem láttad ezeket a sportolókat, megdöbbentő a teljesítményük

Olvasási idő kb. 2 perc

A szinkronúszás, műúszás vagy vízibalett – mind közül utóbbi talán a legtalálóbb az úszás, a gimnasztika és a balett mozdulatait és technikáit egyesítő, megdöbbentő teljesítményt igénylő sportág leírására. A következő videó erre kitűnő bizonyíték lehet.

Már a görögök és a rómaiak is gyönyörködtek vízben, hölgyek által előadott művészi kunsztokban. Erről nem csak vázák díszítéseiből tudunk, de Martialis római költő is megénekelte, ahogy a Colosseumban medencét kialakítva, parádés vízi mutatványokat adtak elő nők.

Régebb óta létezik ez a különleges sportág, mint hinnénk

Amikor aztán a 19. század végén a sportág mai formája kezdett elterjedni, még férfiak is javában részt vettek benne, éppúgy, ahogy az mostanában ismét kezd gyakorlattá válni

Magyarországon több mint három évtizede hódolhatunk a fejlett légzéstechnikát és bravúros mozgássorokat igénylő sportágnak, melyet gyakorolva

Idézőjel ikon

a szinkronúszók sokszor 30-40 másodpercig is víz alatt vannak egy levegővel.

Az alábbi videó értelmezése ugyan eltarthat egy-két másodpercig, de annál érdekesebb, egyedi látószögben mutatja be ezt az amúgy sem mindennapi mozgásformát. Pedig fejjel lefelé tulajdonképpen megszokottabb a lányok látványa, mint a sportágból hagyományosan ismert módon.

Idézőjel ikon

De Brouwer twins defying the gravity nupǝɹʍɐʇǝɹ. 🙃🧜‍♀️#ArtisticSwimming pic.twitter.com/oXtsZ6AAN4
— The Olympic Games (@Olympics) May 1, 2025

A szinkronúszó lányok megjelenésének is megvannak a maga sajátos elemei: a jellegzetes orrcsipesz csak egy az állandó és fontos kellékek közül, de az is nagyon izgalmas, amit ezek a tehetséges lányok például a frizurájukkal tesznek.

Erről bővebben olvashatsz Erdős Eszter edző és szakkommentátorral, a sportág egyik legjelesebb hazai képviselőjével készített, korábbi beszélgetésünkben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.