Retró sorozatok: melyik színész játszotta Kojak szerepét?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Izgultál a San Francisco utcái című retró krimisorozaton? Pedig fogadjunk a tekintélyes orrú, kalapos bácsit játszó színész neve nem égett annyira be, mint a mellette szűk kockás zakóban nyomozó, zsenge Michael Douglasé. Persze hogy tudod, hogy hívták Kojaket a vásznon kívül, de vajon még azt is, ki alakította T. J. Hookert, Starskyt és Hutchot, Columbo hadnagyot, Samanthát a Dallasból, vagy akár Joey-t és Rosst a Jóbarátokból?

A retró krimik közül a Petrocelli 44 epizódját mindössze két év alatt forgatták le 1974 és 76 között. Miközben 1973 és 78 között a Kojakból 118 részt vettek fel. Ugyancsak ebben az időszakban, 1975 és 1979 között a vicces, de dörzsölt, fiatal zsarupáros Starsky és Hutch kalandjaiból 93-at rögzítettek.

Ezek közül a legsikeresebbnek talán a szórakozott, kutyabarát hadnagy epizódjai bizonyultak, amelyek között akad olyan, amit maga Spielberg rendezett. Ugyan az első részt már 1968-ban bemutatták, s ma is folyamatosan ismétlik mindet, csupán 69 készült belőle, így nem csoda, hogy szinte fejből tudjuk az összeset. 

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
A legendás KITT sármos sofőrje, Michael Knight megformálója:
Peter Falk.
Tom Selleck.
David Hasselhoff.
2. kérdés
Hogy hívták a Jockey Ewingot alakító színészt?
Patrick Duffy
Ken Kercheval
Larry Hagman
3. kérdés
Joey Tribbianit a valóságban úgy hívják, hogy:
David Schwimmer.
Matt LeBlanc.
Matthew Perry.
4. kérdés
Kit formázott meg a tévéképernyőn Barry Newman?
Columbo hadnagyot
Dave Starskyt a Starsky és Hutchból
Tony Petrocellit
5. kérdés
Victoria Principal ebben a legendás sorozatban szerepelt:
Az angyal.
Dallas.
Jóbarátok.
6. kérdés
Telly Savalas ebben a sorozatban nyomozott:
Columbo.
San Francisco utcáin.
Kojak.
7. kérdés
Ezzel a sorozattal lett híres Jennifer Aniston:
Jóbarátok.
Egy rém rendes család.
Dallas.
8. kérdés
Kit játszott az Egy rém rendes családban Katey Sagal?
Peggy Bundyt, az édesanyát.
Kelly Bundyt, Al lányát.
A szomszédasszonyt.
9. kérdés
Milyen néven alakított rendőrt William Shatner?
T. J. Hooker
Derrick
Magnum
10. kérdés
A minden lében két kanál című sorozat sztárjai voltak:
Paul Michael Glaser és David Soul.
Roger Moore és Tony Curtis.
Paul Simon és Art Garfunkel.

De a színészek neve is dereng azért legalább?

Értékelés:

0–3 találat: Ez hálátlan dolog, szegény színész évtizedekig feszített a forgatáson abban a gyűrött ballonban, szivarral a szájában, és te még a nevét sem tudtad megjegyezni? Pedig fogadjunk, láttad az összes epizódot. Nézd meg újra, de kezd a főcímnél, hogy lásd Columbo nevét is, a feleségéét úgysem fogod.

4–7 találat: Néhányat jól kinyomoztál, de pár név sikeresen kiszökött az emlékezetedből. Ha van kedved, egy esős őszi délutánon eleveníts fel közülük párat, másik kvízünkhöz jól jöhet!

8–10 találat: Hoppá! Csillag született! Nem csak az arc-, a névmemóriád is kiváló, s az eszed is úgy vág, mit Sherlock Holmesé. (Ki is alakította?) Gratulálunk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.