Ennek örülni fogsz: egy tanulmány szerint a sör fiatalon tarthatja a DNS-t

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó híreink vannak, jelentsen bármit is a gyakorlatban annak ténye, hogy a sör fiatalon tartja a DNS-t. Annyi biztos, hogy a kávéval való összevetésben utcahosszal nyerte az öregítés-fiatalítás versenyét. Az öregedés molekuláris jeleit vizsgálva a kutatók ugyanis úgy találták, hogy a sör és a kávé ellentétes hatású a sejtek élettartama szempontjából.

Ha azon tűnődsz, hogy érdemes-e meginnod még egy csésze kávét, hogy ébren maradj, vagy épp felnyiss egy hideg sört a napod végén, segítünk dönteni: egy új kutatás szerint a sörben lévő élesztő megakadályozhatja a sejtek öregedését. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alkohol ne lenne ugyanolyan káros benne, mint a tudományos felfedezések előtt, de ha úgy döntöttél, mindenképpen iszol valami alkoholtartalmút, akkor van egy érved a sörözés mellett. 

A Tel-avivi Egyetemen (TAU) végzett tanulmány szerint a koffein és az alkohol drasztikusan eltérő hatással van az emberi genomra. Pontosabban, az egyik lerövidíti, a másik pedig meghosszabbítja a telomereket, a DNS-szálak végsapkáját, amelyek a feltörekvő tudomány szerint az öregedés és a rák indikátorai lehetnek.

A TAU molekuláris mikrobiológiai és biotechnológiai professzora, Martin Kupiec által vezetett csapat élesztősejteket használt annak feltárására, hogy a különböző környezeti tényezők hogyan befolyásolhatják DNS-ünket. A csapat nem mindennapi megállapításra jutott. 

Nem lehet elég korán elkezdeni gondolkodni az öregedés kérdéséről
Fotó: Chris Tobin / Getty Images Hungary

„Első alkalommal azonosítottunk néhány környezeti tényezőt, amelyek megváltoztatják a telomerek hosszát, és megmutattuk, hogyan teszik ezt” – mondta Kupiec közleményében. „Amit most feltártunk, az egy napon hozzájárulhat az emberi betegségek megelőzéséhez és kezeléséhez” – fűzte hozzá.

A telomerek esszenciális fehérjék, amelyek biztosítják a DNS-szálak megfelelő másolását és javítását. Mindegyik kromoszómád végén DNS-szakaszok találhatók, amelyeket telomereknek neveznek. Ezek segítenek megvédeni a kromoszómák végeit a károsodástól vagy a közeli kromoszómákkal való egyesüléstől. Minden alkalommal, amikor egy sejt megkettőződik, telomerjei rövidülnek, és ha túl rövidek, a sejt elpusztul. Lényegében ezeket segít megvédeni vagy legalábbis nem elpusztítani a sör egyik alkotója.

Egyesek azt állítják, hogy a telomerek rövidülése nagymértékben hozzájárul az öregedési folyamathoz és a betegségek kialakulásához. Ám azt egyelőre senki sem érti teljesen, hogy a telomerrövidülés milyen hatással van általános egészségünkre.

Elizabeth Blackburn molekuláris biológus – a 2009-es fiziológiai és orvosi Nobel-díjas – 2004-es tanulmánya megállapította, hogy a telomerek reagálnak az érzelmi stresszre, és szabad gyököket generálhatnak a sejtekben. 

A TAU csapata kibővítette ezt a kutatást azzal, hogy az élesztősejteket környezeti stresszhatásoknak tették ki, például hőmérséklet- és pH-változásoknak, valamint speciális vegyszereknek. Míg a legtöbb stresszor nem volt hatással a telomerek hosszára, csak az eszpresszóban található koffein mennyisége csökkentette a telomereket, miközben a sör valamiképpen meghosszabbította azokat.

Hogy többet megtudjanak, a TAU csapata 6000 élesztőtörzset vizsgált meg, amelyek mindegyike más deaktivált gént tartalmazott, és tesztelték őket a telomerhosszuk meghatározására. Kimutatták, hogy körülbelül 400 élesztőgén – amelyek közül sok ugyanaz, mint az emberi genomban – vesz részt a telomerek hosszának meghatározásában. A kutatók szerint ez aláhúzza a genom stabilitásának fenntartásában részt vevő hálózat fontosságát.

Mint sok más dolognak az életben, a koffein és az alkohol fogyasztásának is vannak előnyei és kockázatai. Számos tanulmány kimutatta, hogy a két ital hogyan árt, és mellette miképpen segítheti a szervezetet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.