Vadonatúj csaló-SMS terjed, fotón mutatjuk, mire ne kattints semmiképp!

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy veszélyes linkkel érkezik az SMS: a csalás lényege az erre való kattintás.

Azonnali kifizetés, akár 80 ezer forint bevétel egyetlen nap alatt, részmunkaidős elfoglaltság – ezek a hívószavak jól hangzanak, de csak arra szolgálnak, hogy felkeltsék érdeklődésed, és telefonodon már navigálj is az SMS végén szereplő linkre. Az azonban komoly veszélyt rejt – írja az Index.

Az SMS-csalás hozzánk is befutott, így fest pontosan az üzenet
Fotó: Dívány

A feladók még az „otthonról végezhető munka 25–55 éves korosztálynak” csaliját is bedobják, majd azt kérik, hogy WhatsAppon keresztül vedd fel velük a kapcsolatot – és ekkor jön az a link, amelyre semmiképp nem szabad rákattintani.

Hasonló típusú csalások már jó ideje ismertek, itt most a vonzó munkalehetőség motívuma az, amivel a csalók új szintre emelik az átverést. Streamingszolgáltató vagy csomagküldő cég, esetleg a posta nevében is érkeznek hasonló SMS-ek sokak telefonjára. Ezekben is található egy link, a feladó pedig azonnali cselekvést követel, hogy a továbbiakban is hozzáférhess a szolgáltatáshoz, vagy megkaphasd csomagod.

A legújabb csalás esetében nem fenyegetőzéssel, hanem kecsegtető ajánlattal próbálnak célt érni a netes bűnözők, de fontos, hogy ennek se ülj fel. A rendőrség azt tanácsolja, hogy ismeretlen számról érkező üzenetben található linkre soha ne kattints, és senkinek ne add meg internetes vagy telefonbeszélgetésben sem bankkártyaadataidat, különös tekintettel a CVC-kódra. Ezt online vásárlás esetén be kell írnod az azonosítás érdekében, de e-mailben, csetben és hasonló felületeken senki sem kérheti tőled, még banki alkalmazott sem. 

Az online tranzakciók kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy ezeket mindig hivatalos forrásból származó, megbízható alkalmazásokban végezd.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.