Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A reneszánsz festőnek, Michelangelo Buonarrotinak meggyűlt a baja egyik leghíresebb műalkotásával, a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójával. Komoly szakmai és fizikai kihívást jelentett számára az a négy év, amelyet a megalkotásával töltött.
1508-at írunk. A harminchárom éves Michelangelo Buonarroti szorgosan dolgozik II. Gyula pápa gigászi síremlékén, amelyet megrendelője porhüvelyének majdani nyughelyére, a Szent Péter-bazilika kupolája alá szán. A grandiózus munka azonban félbeszakad. A pápának új, sürgetőbb feladata van a számára: arra kéri Michelangelót, hogy dobjon el mindent, és fesse meg a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját.
Véső vagy ecset?
Michelangelo vonakodva fogadta el a megbízást. Igaz, II. Gyula szabad kezet adott neki, ő önmagára elsősorban szobrászként, nem pedig festőként tekintett, és nem szívesen cserélte ecsetre a vésőjét, ráadásul nem volt tapasztalata a freskókészítés terén.
Jól tudta, hogy milyen nagy fába vágja a fejszéjét. 540 négyzetméternyi üres felület állt a rendelkezésére, amelyet ószövetségi jelenetekkel és szereplőkkel tervezett benépesíteni. Ehhez azonban segítségre volt szüksége.
A Sixtus-csapat
Barátját, a firenzei festőt, Francesco Granaccit kereste fel, hogy vegyen részt a munkálatokban és toborozzon számára segítőket. A két festő együtt tanulta ki az ecsetforgatás minden csínját-bínját Domenico Ghirlandaio műhelyében, de Granacci, barátjával ellentétben, nem vágyott hírnévre, és mindaddig, amíg Michelangelo meg nem kereste, színházi díszleteken vagy felvonulások diadalívein dolgozott.
Michelangelo megbízott Granacciban, tudta, hogy a férfi elismeri szakmai fölényét, így tökéletes partnere lehet a mennyezetfreskó elkészítésében. A festő 1508 tavaszán négy segéddel együtt jelent meg a Vatikánban, akikre később ő felügyelt, ahogyan ő felelt a festékek kiválasztásáért is.
Hátfájás, gerincferdülés, golyva
Michelangelo maga tervezte a falhoz erősített állványt, amelyről a csapat elérhette a mennyezetet, a körülmények azonban így is embert próbálók voltak. A festő naphosszat kezét feje fölé emelve ácsorgott, miközben festék csöpögött az arcába. 1509-ben Giovanni de Pistoiának küldött levelében panaszkodott a mostoha körülményekről, ez idő tájt megpróbáltatásairól egy szonettet is írt, amelyből megtudhatjuk, hogy annyira megviselte a természetellenes testhelyzet, hogy folyamatos hátfájástól szenvedett és gerincferdülést kapott, és ha ez mind még nem lenne elég, egy golyva is kialakult a szervezetében.
Időtálló puttók
Michelangelo 1509 és 1512 között dolgozott a Vatikán egyik legfontosabb termének mennyezetfreskóján. A Sixtus-kápolna 1470-ben épült, nevét IV. Szixtusz pápa után kapta, és 1494-től a pápai konklávénak, vagyis a pápaválasztásoknak ad otthont. Michelangelo a freskóval időtálló műremeket hagyott az utókorra. Fél évezred után csak egy lőporraktári robbanás volt képes kárt tenni benne kétszáz évvel ezelőtt: a Noét és a bibliai árvizet ábrázoló részlet a földre hullt és darabjaira tört. Szakértők szerint leginkább a kápolnát évente felkereső, több millió turista fenyegeti a festmény állapotát.
Miután Michelangelo befejezte a munkát a Sixtus-kápolnában, még évtizedekig vissza-visszatért II. Gyula síremlékéhez.
