Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Zavaros korszakban lett a bécsi szülészeti klinika tanársegédje az az orvos, akit ma úgy ismerünk: az anyák megmentője. Magyarként, a forrongó Bécsben az 1840-es évek végén nem volt egyszerű dolga, végül mégis sikerült szakmai elismerést kivívnia felfedezésével. Ám a meg nem értett zseni élete tragikus véget ért.
Anyák milliói köszönhetik formabontó szemléletének életüket, ő jött rá ugyanis, hogy mi okozza a gyermekágyi lázat. Életének erről a részéről film is készült.
Semmelweis Ignác nem orvosnak készült. A budapesti Krisztinaváros sváb közösségébe született, a hienc származású Ignác családja ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Tízen voltak testvérek, és érdekes módon mindegyikük vezetéknevét máshogy írták az akkoriban általános, hallás utáni anyakönyvezési anomáliáknak köszönhetően. Két bátyjából kereskedő, öccséből a tabáni templom plébánosa lett, Ignác pedig ekkoriban még jogásznak készült.
Prókátorból felcser
A bécsi jogi karra iratkozott be, és ha legjobb barátja nem éppen medikusnak készül, valószínűleg ő is a törvények világában alkotott volna valami nagyszerűt, azonban annyira megtetszettek neki az orvosi képzésen hallottak, ahova cimboráját néha elkísérte, hogy egy év után váltott, és felvételt nyert az orvosi karra. Tehetségének köszönhetően tanárai figyelmét hamar magára vonta, akik engedélyezték számára a kórházi anatómiarészleg és a boncolások rendszeres látogatását a tanórákon kívül is.
1844-ben kapta meg orvosdoktori diplomáját, pár hónappal később szülészi képesítését, majd egy évre rá sebészorvosi oklevelét is kézbe vehette. A gyakorlatias Semmelweis szinte azonnal munkába állt, a bécsi közkórházban, az Allgemeines Krankenhausban lett tanársegéd. Barátja, Jakob Kolletschka is ugyanitt dolgozott, az ő halála vezette el világrengető felfedezéséhez a magyar orvost. Kolletschka ugyanis egy boncolás közben megsérült, majd belehalt az azt követő vérmérgezésbe. Ignácot már korábban foglalkoztatta, mi lehet az oka annak, hogy olyan sok asszonyt érint a gyermekágyi láz a klinikán, és más kórházakbanmiért sokkal biztonságosabb szülni.
A szappan nem volt elég, keresett hát más tisztítószert
Amikor rájött, hogy barátja halála pontosan olyan tünetekkel járt, mint a szülészeten oly sok asszonyé, már csak egy lépésnyire volt attól, hogy az okokat feltárja. Ebben az időszakban azonban még semmilyen ismerete nem volt az embereknek a mikroorganizmusokkal kapcsolatban, maga Semmelweis is csak keze illata kapcsán gondolta, hogy olyan anyagok maradnak rajta a boncolást követően, amelyek átfertőzhetnek másokra a szappanos kézmosás ellenére.
A klórmeszes, teljes alkart érintő kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzé is tette, és 1847-től osztályán kötelezte az orvosokat és orvostanhallgatókat, illetve az ápolónőket is a belépést megelőző klórmeszes kézmosásra, később két beteg között is általánossá tette ezt. A procedúra mintegy negyedórát vett igénybe, könyékig, a körmöket kefével megtisztítva nem éppen időtakarékos, de az eredmények alapján minden kétséget kizáróan hatékony volt az eljárás. A bécsi szülészeti klinika egyik osztályán kezdődött szélmalomharca azonban nem hozta meg eleinte az orvostársadalom szemléletváltását, még mindig sokan nem hittek a magyar doktornak, ugyanis a mikroszkopikus vizsgálatok ellenére sem tudták, mit is kellene keresniük, ami a fertőzéseket okozza.
A klórmészben találta meg a megoldást, ami nemcsak a hullaszagot, de a mikroorganizmusokat is eltávolította a kezéről. Természetesen – főként nemzetisége okán – a magyar orvos felfedezéseit kétkedve fogadta a szakma, talán nem akartak saját felelősségükkel szembesülni. Annak ellenére, hogy sikerült elmélete helyességét bebizonyítani, még mindig nem álltak át mindenütt az antiszeptikus kézmosásra, ehhez Pasteur mikrobákkal kapcsolatos felfedezéseire, illetve az angol sebész, Joseph Lister tapasztalásaira is szükség volt. Hármójuk közös eredményeinek köszönhetően végül az 1800-as évek végére világszerte általánossá vált a fertőtlenítő kézmosás gyakorlata, és bizony azóta a gyermekágyi lázban elhunyt betegek száma drasztikusan lecsökkent.
Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, majd amikor a következő évben lejárt a szerződése, eredményei ellenére sem hosszabbították meg azt. Semmelweis a Rókus Kórház meghívására ekkor visszatért szülővárosába. Megházasodott, öt gyermeke közül kettőt még csecsemőkorában elveszítettek – de nem a gyermekágyi láznak köszönhetően. A kor ignoranciájára jellemzően még ebben az időszakban is szinte csak az általa vezetett Rókus Kórház szülészeti osztályán volt általános a kézmosás, őt pedig egyre jobban frusztrálta, hogy eredményeit nem tekintik kollégái evidenciának.
Sokan azt sejtik, a szifiliszfertőzés miatt – is – vált egyre agresszívebbé, a visszaemlékezések szerint ugyanis a kocsistól a piacos kofán át az orvosi személyzetig mindenkit a kézmosás fontosságával traktált, egyre erőszakosabb módon lovalva bele magát a témába.
Azt gondolták, megőrült
Semmelweis agressziója már feleségét, Weidenhofer Máriát is olyannyira zavarta, hogy végső lépésre szánta el magát. Egy közös barátjukkal együtt kirándulni invitálta férjét, a végcél azonban nem egy erdő, hanem a bécsi pszichiátria volt, ahol erőszakkal sikerült kivizsgálni a rúgkapáló Semmelweist, aki – amikor rájött, hova is vitték – az ápolókra és a főorvosra is rátámadt. Agresszív viselkedése miatt botokkal verték össze, majd a sebesült pácienst az ágyhoz kötözték. Napokig feküdt sebesen, végtagjainál kikötözve. Az eddigre a szifilisztől végzetesen eltorzult, megöregedett, sebekkel borított testű orvos 1865. augusztus 13-án meghalt. Alig 47 éves volt, a kései fotográfiák alapján ekkoriban úgy nézett már ki, mintha saját nagyapja lenne. A boncolás megállapította, hogy a klinikára érkezését követő verés okozta a halálát, bár betegsége olyan stádiumú volt, hogy valószínűleg enélkül se élte volna túl sokkal a nyarat.
Arcát – hogy miként is nézhetett volna ki, ha egészségben éri meg élete delét, 2016-ban rekonstruálták koponyája alapján, a vizsgálatokról akkor dokumentumfilmet is készítettek. Alakja, tehetsége és felfedezései legendássá és bizony a filmipar számára is izgalmassá tették, az első, róla készült alkotás 1939-ben került a vászonra, és tavaly Koltai Lajosnak köszönhetően korai bécsi éveiről készült játékfilm, mely a legtöbb filmfesztiválon tarolva erősítette meg, hogy bizony mi, magyarok is tudunk mégélvezhető filmeket készíteni. 2013-ban az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága A világ emlékezete program részének nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseit és azok dokumentumait.
