Megdöbbentő látvány fogadta az elhagyott házba lépőket: mintha egy Dalí-festmény elevenedett volna meg

Olvasási idő kb. 2 perc

A szürrealista festészet atyjaként is nyilvántartott Salvador Dalít nem hagyta érintetlenül Albert Einstein relativitáselmélete. Üzenete alapjaiban rengette meg a festő és az egész világ korábbi képét az állandóról és a stabilitásról. Egy elhagyott házban, Dalítól talán teljesen függetlenül is ezzel a nem mindennapi élménnyel szembesülhetett az, aki betette a lábát.

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech, azaz Salvador Dalí, a katalán-spanyol festőóriás és szürrealista világpolgár, a 20. század talán első nemzetközileg is ünnepelt celeb zsenijének visszatérő motívuma lett az elfolyó idő.

Idézőjel ikon

A folyékony halmazállapotban csurgó vagy éppen lecsöppenő zsebóra Dalí egyik védjegyévé vált.

Elfolyó idő

A formát egyes források szerint sajtevés közben fedezte fel a hóbortos zseni, de az elfolyó idő mögötti koncepcióhoz, ha úgy tetszik,

Idézőjel ikon

az állandóban való csalódáshoz Einstein relativitáselmélete vezette.

Az elfolyó időt Az emlékezet tartóssága (La persistencia de la memoria) című aprócska, mindössze 24x33 cm-es, de annál híresebbé vált képén örökítette meg először Dalí 1931-ben. Később szoborban is megfogalmazta az elfolyó időt. Az idő nemessége címet viselő alkotás Andorra főterén csodálható meg.

Dalí szobra Andorra főteréről
Fotó: frantic00 / Getty Images Hungary

Nem csak Dalínak volt folyékony órája

Dalí óta nem csodálkozunk egy elcsöppenő zsebóra látványán, de amit egy elhagyatott házban találtak, az bizonyára még az élénk fantáziájáról híres katalán művészt is elkápráztatta volna.

Idézőjel ikon

Just a super cool artsy grandfather clock found in an abandoned house pic.twitter.com/bCOVFWY07k
— Boris Amado (@boriskarloff34) May 18, 2025

A bútordarabhoz ugyan Dalínak vélhetően semmi köze, de a megcsomózott fa állóóra készítőjének feltehetően hasonló gondolatai lehettek az idő állandóságáról ennek az órabravúrnak az elkészítése közben, mint Dalínak, amikor létrehozta az elfolyó időt.

Ha érdekel Dalí, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is, és tudj meg róla többet saját magától.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.