Étterembe több okból is szeretünk járni: mert jó érzés, ha nem nekünk kell magunkra főzni, mert kényelmes és jóleső, ha elénk rakják a finomságokat, mert különleges ínyencségeket próbálhatunk ki, vagy mert kellemes a miliő, a hangulat, és kedves a kiszolgálás. De ha akár csak ez utóbbi is hibádzik, az élmény máris visszájára fordulhat, és az öröm azonnal ürömre változik. Összeszedtünk pár valós, igazi rossz tapasztalatot.
Persze sok különböző apropóból érkezhetünk étterembe, mivel az ünnepi rituálé gyakran kapcsolódik az étkezéshez: esküvőtől keresztelőn át szülinapig, vagy akár ballagást, diplomaosztót ünnepelve sokszor döntünk éttermi étkezés mellett, és olykor szomorú családi események levezetéseként is…
Ilona és családja
A család az egyik lehető legszomorúbb családi eseményről, édesapjuk búcsúztatásáról érkezett szűk körben egy békásmegyeri olasz étterembe kisírt szemekkel, talpig fekete ruhában. A társaság lisztérzékeny tagja megkérdezte a felszolgálót, hogy mivel az ételek allergén összetevőire vonatkozó piktogramok nem voltak feltüntetve, mi az, amit érzékenysége mellett is ehet. Sietve jött a felszolgáló hasznos válasza: „Hát, amiben nincs glutén.” A párbeszéd így folytatódott: „Köszönöm a segítséget”, „nincs mit”.
„A főételnél lemaradtak a mártogatósok, amikért külön és többször szóltunk, míg a többi étel egyre hűlt” – meséli a család egyik tagja. „Odaszóltunk kifejezetten udvariasan az egyik pincérnek: Ne haragudj, a coleslow, az amerikai káposztasaláta még nem jött ki. Erre ezt a választ kaptuk: Tudom, mi a coleslow, köszi.”
Amikor a lisztérzékeny családtag ki szerette volna próbálni a cég új termékét, és megkérdezte, van-e benne glutén, a felszolgáló megkérdezte a konyhán, majd visszajött, és közölte, hogy tele van gluténnel. Otthon a vendég rákeresett a termékre, és az az interneten kifejezetten gluténmentesként van feltüntetve. Már nem tudta, hogy nem akarták kiszolgálni, vagy tényleg rosszul informáltak voltak, de az adott lelkiállapotban ezt firtatni sem volt kedvük. A desszert megrendelése előtt 15 percet vártak, mert a felszolgáló telefonozott, de már ezért sem nagyon volt kedvük szólni.
Az említett olasz étteremlánccal házhoz szállítás alkalmaival is volt már többször panasz, elégetett pizza, letagadott rendelés stb., de a legnehezebb és legrosszabb szájízű tapasztalat mégis ez az ebéd volt.
Zsuzsi és családja
„A patinás vidéki étteremben a vár tövében, a sétálóutcáról belépve hangulatos, korhű kép fogadott” – meséli Zsuzsi, aki öttagú családjával érkezett turistaként egy finom ebédre. „Épp kezdtük levenni a kabátot, amikor érzékeltük, hogy a fűtés eléggé takarékon van, de dzsekiben csak nem lehet egy jót enni. A bejáratnál észleltünk egy nagy tévéképernyőt, gondoltam, ez majd leköti a gyerekeket nagy káosz esetén, de a monitor a tejes ebéd alatt csak bootolt. Érkezéskor az egyik pincér hölgy átadta a heti menüt tartalmazó étlapot, mire kolléganője kijött felvenni a rendelést, közölte, hogy nincs már menü.”
„Rajtunk kívül egyetlen asztalnál kávéztak ekkor, délidőben. Vagyis, ha el is fogyott már az eredetileg ebédre szánt menü, rosszul vette ki magát, hogy a két felszolgáló erről nem egyeztetett… À la carte rendeléskor végül az egyik fiatal hölgy megerősítette, hogy van májgombóc a húslevesben, de az mégis anélkül érkezett. Szóltunk, hogy olyat szerettünk volna” – meséli Zsuzsi. „A lé még hűlt az asztalon pár percig, mire külön tálkában megjöttek a gombócok is, amik az étlap szerint a leves tartozékai. Ennek ellenére a végén a számlán jól látható módon azonban végül mégis külön felszámoltak érte… A többszemélyes tálhoz tartozó tányérokat már akkor elkezdte összeszedni a kissé flegma személyzet, amikor a család több tagja még be sem fejezte az étkezést. Mondjuk, a sült csirkeszárnyak enyhén zöldes árnyalatúak voltak, így ahhoz amúgy sem volt senkinek kedve hozzányúlni.”
Zoltán és Attila családjai
Síelésből hazajövet a győri étterembe elcsigázottan betérő két családból álló társaság csak két külön asztalhoz tudott helyet foglalni, de már ez sem zavarta őket, Zoltán és Attila családjai annyira vágytak már a többórás téli autóút után egy jó meleg levesre és finom ebédre. Miután külön-külön helyet foglaltak, kirendelték a levest.
„A felszolgáló, aki kihozta, olyan ittas állapotban volt, hogy ha a lányom nem áll éppen fel, hogy mosdóba induljon, akkor biztosan az ölébe zúdítja a gőzölgő lét. Még most sem értem, hogy úszhattuk meg” – meséli az egyik édesapa.
A gyerekek és a család többi tagja már elkezdte enni a levest, amikor az édesapa még az útvonal utolsó részleteit tanulmányozta telefonján. A kicsik már akkor szóltak neki: „Apa, ez a leves büdös, ez tökre nem jó!” „Egyél csak, kisfiam, dehogynem jó az! Attól nősz nagyra. Jól fog esni a meleg lé, meg kell enni, amit kiszedtél” – szólt az atyai válasz, majd pötyögött tovább az édesapa telefonon egy pillanatot, letette, és nekilátott ő maga is. Az első kanalak után érezte, hogy a gyerekek nem túloztak, a leves romlott. „Azonnal tegyétek le a kanalat, ne egyetek belőle többet, ez romlott!” Felálltak az asztaloktól, odamentek a főpincérhez, közölték, hogy ők most távoznak, majd csalódottan elhagyták a helyiséget.
