Mintha átok ült volna a Kennedyken: nemcsak John F. Kennedy és bátyja, Joe, hanem húga, Rosemary is tragikusan fejezte be az életét.
Rosemary Kennedy nem akármilyen családba született, így élete sem volt mindennapi. Létezésénél fogva tisztelték és igazi szépségként kezelték, sőt még a Buckingham-palotában is bemutatták. Sajnálatos módon azonban a pompa nem tartott számára sokáig, hiszen csupán 23 éves volt, amikor apja súlyos döntést hozott: lobotómiát hajtottak végre rajta, és onnantól kezdve az élete bár tartott, valójában véget is ért, holott 87 évesen hunyta le örökre a szemét.
Rosemary Kennedy 1918-ban született, mégpedig szeptember 13-án, pénteken. Nem volt ez egy szerencsés nap számára, ugyanis a spanyolnátha-járvány miatt az orvos nem ért rá. Amikor a vajúdás alatt a kis Rosemary feje kibújt, a nővér arra utasította az anyát, hogy szorítsa össze a lábait, míg az orvos megérkezik. Ez két gyötrelmes órán át tartott, míg végre a kislányt engedték megszületni. Talán ez volt az oka annak, hogy mindig is gondok voltak a viselkedésével és a nevelésével. A szakemberek szerint a születéskor átélt oxigénhiány miatt volt ilyen
nehezen kezelhető, és ez okozta azt is, hogy mindig gondjai voltak az olvasással és az írással.
A Kennedy-család titokban tartotta a kislány nehézségeit, nehogy rájuk süssék, hogy hibás génekkel született. Mindennek ellenére teljes értékű emberként tekintettek rá: biztatták arra, hogy vegyen részt a családi eseményeken, és sokszor dicsérték, amiért a kislány végtelenül hálás volt, és próbálkozott, hogy még jobb legyen.
Rosemary számára azok az évek voltak a legszebbek, amiket Angliában töltött, miután a harmincas években odaköltöztek. Mivel bátyja nagykövet lett a briteknél, sokszor mozogtak a legmagasabb körökben, olyannyira, hogy II. Erzsébetnek is bemutatták őt és meseszép lány hírében álló nővérét, Kathleent. Nem maradt el mellette Rosemary sem, akinek szépségéről az újságok címlapjai is beszámoltak.
Nem volt könnyű neki, hiszen testvérei mindenben jobbak voltak nála, így a szépsége volt az egyetlen, amivel kitűnhetett a versengésben.
Amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, a család nagy része visszamenekült Amerikába, csupán Rosemary és az apja maradtak Angliában. A fiatal lány egy Montessori-iskolába került, amelyről úgy nyilatkozott, hogy a legcsodálatosabb hely volt, ahol valaha járt. Az iskola megtette a hatását, és az idősebb Kennedy örömmel látta, hogy a lánya jól érzi magát és boldog. Sajnálatos módon azonban ez nem tartott sokáig, mert az apát visszaszólították Amerikába, így a lánya is vele tartott.
Rosemary Kennedy végzete
A lányt nagyon megviselte, hogy kiszakították az általa szeretett környezetből, és el kellett búcsúzni a tanáraitól és a barátaitól. Hiába a család, visszaesett a fejlődésben, a boldogtalansága pedig erőszakos rohamokban és dühkitörésekben jött ki. Gyereket és időset egyaránt bántott, ha rohama volt, így zárdába küldték, ám ez sem segített, hiszen az apácák nem tudták kezelni az állapotát. Többször megszökött és az utcán sétálgatott, vigaszt keresve.
E vigaszt általában kocsmákban és férfiakban találta meg, akik örömmel kényeztették és szerették arra a néhány órára, amíg vele voltak.
Az idősebb, Joseph P. Kennedy úgy érezte, hogy lánya egyre kezelhetetlenebb, és viselkedése az ő és fia, John politikai karrierjét is hátráltathatja.
A mindent megváltoztató műtét
Kennedy anélkül, hogy feleségével, gyermekei anyjával megbeszélte volna, két sebészt fogadott fel arra, hogy lobotómiát hajtsanak végre a lányon. Akkoriban nagy reményt tápláltak a műtét iránt, amely során az agyi lebenyek közti pályát szétválasztják vagy helyzettől függően teljesen eltávolítják. Úgy hitték, hogy az eljárás számos pszichológiai problémára megoldást jelent, és elvégzésével csökkenthető az alkoholizmusra és a testi túlfűtöttségre való hajlam. Olyannyira hittek ebben, hogy az 1940-es években több ezer lobotómiát elvégeztek az Egyesült Államokban, amelyek elszenvedői többségében fiatal nők voltak. A cél az volt, hogy
hasznavehetetlen, problémás személyekből a társadalom hasznos tagjai váljanak.
Ébren volt a műtét alatt
A műtét horrorisztikusan zajlott, hiszen Rosemary ébren és tudatánál volt, míg az orvos elkezdte szétválasztani a homloklebenyeket. A műtőasztalhoz szíjazott rémült lány egyszer csak eszméletét vesztette, a műtét pedig teljes kudarcba fulladt. Rosemary életének hátralévő részében járás- és beszédképtelen volt. Hiába a terápia, csak néhány szót tudott kimondani, és soha nem volt képes arra, hogy önállóan járjon vagy egyen. Életének maradék hatvannégy évét különböző intézetekben töltötte, elrejtve a világ elől, életképtelenül.
A család mindent megtett, hogy sötét titkukra ne derüljön fény, így megtiltották, hogy a lányt bárki látogassa, mondván, ez összezavarhatja őt. Miután a hatvanas években az apja, a nyolcvanas években pedig az anyja kapott agyvérzést, csupán testvérei látogatták, de életét magányosan, testének fogságában töltötte.
Rosemary élete továbbra is számos titkot rejt, akárcsak bátyjáé, akinek gyilkosa a mai napig ismeretlen.
