Az egyik legizgalmasabb történelmi kor, a mai napig ható jogi és társadalmi környezettel. De hogyan éltek – és haltak – a római hadsereg, a légió tagjai?
Nem csoda, hogy a mai napig sokakat vonz a római légió világa. A Legio Brigetio Hagyományőrző csapata a római hadsereggel kapcsolatban tart élő történelemórákat, illetve fesztiválokon is bemutatják, hogyan zajlottak a harcok vagy éppen a tábori élet. Vétek Gergely, a csapat egyik tagja segítségével repülünk vissza több mint 2000 évet az időben, amikor a mai Magyarország területén is állomásoztak római katonák.
1. Nem nősülhettek
A római légió katonái hivatalosan nem köthettek házasságot, emiatt a gyermekeiket és az anyjukat sem ismerték el törvényes örökösként. Viszont abból a szempontból kiváltságos helyzetben voltak, hogy végrendelkezhettek, ily módon gondoskodhattak a családjukról. Ennek hiányában azonban minden vagyonuk a legközelebbi férfi családtagjukra – akár az apjukra – szállt.
2. Kik lehettek legionáriusok?
Csak római állampolgárok. Gyakran válogattak be olyanokat, akiknek a civil foglalkozása is kemény, kétkezi munka volt, hiszen ők jobban bírták a harcokat.
„A katonai pálya leginkább a szegényebb néprétegnek volt vonzó, akik számára lehetőséget adott a kiemelkedésre” – magyarázza Vétek Gergely.
Ráadásul, a fizetés mellett a katonaságnál kaptak kosztot, szállást, de még ruhát is, a hadjáratok során pedig lehetőségük volt akár komolyabb vagyonra is szert tenni.
3. Békeidőben nem volt kötelező a sereg
Rendkívül modern felfogásra vall, hogy amikor a Római Birodalom nem állt harcban, nem volt kötelező katonaság, hanem önkéntesen lehetett csatlakozni a sereghez.
„Ilyenkor a jelölt felkereste a legközelebbi légiós erődöt, és ott adhatta be a jelentkezését.”
4. A felvételin volt orvosi vizsgálat
A római légióba csak az nyerhetett felvételt, akinek ezt az egészségügyi állapota megengedte.
„Ellenőrizték például, hogy megvan-e minden végtagja a jelentkezőnek, bár például a Hannibál elleni harcok közben ez sem jelentett kibúvót a kötelező sorozásnál. Az a mondás járta, hogy két félember kitesz egy egész katonát. Korábban viszont akadtak olyanok, akik például levágták az egyik hüvelykujjukat, hogy ne legyenek sorkötelesek, ám mivel a hiányzó hüvelykujjat már nem tekintették kizáró tényezőnek, sokan hiába váltak meg a testrészüktől, mert így is be kellett vonulniuk.”
5. Amnesztiát kaphattak a bűnözők
Ha nagy szükség volt az emberanyagra, megtörtént, hogy nemcsak kisebb vétségek elkövetőinek, de akár gyilkosoknak is visszaadták a szabadságukat, ha beléptek a légióba. Ebben az esetben a centurióknak volt a feladata, hogy rendet tartsanak a sokszor veszélyes bűnözők között a seregben.
„Hozzá kell azonban tenni, hogy ez nem volt széles körben elterjedt a Római Birodalom fennállásának idején, ezek pusztán szükséges intézkedések voltak, amikor a birodalomnak nagyon kellettek a friss légiók és a katonák. Talán egyszer-kétszer került sor rá.”
6. Télen gyakran szélnek eresztették a katonákat
A hadjáratok tavasztól őszig tartottak, mivel a hideg beálltával nem tudták volna megoldani az utánpótlást. Emiatt sokszor előfordult, hogy a legionáriusoknak télen nem volt munkájuk.
„Ezalól kivételt képeztek azok a hosszú hadjáratok, amelyek akár több évig is eltartottak. Megtörtént, hogy Julius Caesar gall hadjárata idején olyan régen voltak távol Rómától, hogy lázadás tört ki, ráadásul Caesar kedvenc légiójában. A vezér azonban erre csattanós választ adott: nem szólította többé a lázongókat bajtársnak, hanem csak polgártásnak. Ez pedig annyira sértő volt rájuk nézve, hogy egy csapásra vége lett a felkelésnek.”
7. Komoly nyugdíjat kaptak
A légióban leszolgált 25 év után a veteránok komoly nyugdíjjal számolhattak. A portyák során szerzett vagyonuk mellé a határvidéken földbirtokot is kaptak.
A birtokok elhelyezkedése sem volt véletlen, hiszen ily módon a leszerelt katonák első védvonalként ott álltak a betörő barbár törzsek előtt, és feltartóztatták őket addig, míg oda nem ért a hadsereg.
8. 16 évesen már besorozták őket, 41 évesen már nyugdíjasok lehettek
A római polgárok 14 éves koruktól felnőttnek számítottak, általában 16 éves koruktól lehettek katonák. Viszont ily módon alig múltak 40 évesek és már nyugdíjba vonulhattak. A szolgálati idő végeztével egy bronztáblát kaptak, ez bizonyította, hogy nem dezertőrök, hanem valóban leszolgálták az idejüket.
9. Nem látták többé a családjukat
Gyakran előfordult, hogy annyi éven át állomásoztak egy helyen a legionáriusok, hogy esetleg mire hazatértek, a szüleik, családjuk már nem élt. A Krisztus utáni 5. században például a mai Szőnyben is volt egy légió, amelyben több egyiptomi és görög katona is szolgált.
„Esetükben nem valószínű, hogy valaha is hazatértek a szülőhazájukba, viszont hamar kaptak római állampolgárságot, hogy a légió tagjai lehessenek. Ezenkívül tudták tartani a kapcsolatot az otthoniakkal; igaz, akár fél évet is kellett várniuk, hogy a levelükre megérkezzen a válasz.”
10. Féltek a névtelenségtől
A római hadsereg tagjai, amikor éppen nem harcoltak, folyamatosan építkeztek; több építész is volt a tagjaik között, így nem csoda, hogy az utak és a városfalak is az ő kezük munkáját dicsérték.
„Több esetben készítettek dicsőítő oszlopokat is, illetve a fizetésük egy részét egy külön alapba, egy úgynevezett sírkőalapba tették – magyarázza Vétek Gergely. Ennek lényege az volt, hogy haláluk esetén ne jeltelen tömegsírba kerüljön a testük, hanem kapjanak fejfát. Ezek a sírok nagy segítséget jelentenek, hogy a korabeli öltözékek, szokások vagy akár rendfokozatok tekintetében új információkhoz jussunk.”
