Ezt már nem vártad rezsifronton: a közös költség is emelkedhet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azzal mindenki tisztában van, hogy fogyasztástól függően a gáz és a villany ára, ezzel együtt otthona rezsije nőhet: vannak ugyanakkor olyanok is, akik még a közös költségben is tapasztalhatnak emelkedést.

A társasházak közös tereinek világítása, a liftek működtetése, adott esetben az egyedi házközponti fűtés működtetése mind olyan kiadás, amelyet a közös költségen keresztül fizetsz meg, ha társasházban élsz. A kisebb, lift nélküli házak esetén nem okoz nagy változást az új helyzet, de a panelben vagy házközponti fűtéssel rendelkező épületekben élők egy részét kellemetlen meglepetések érhetik.

A közös rezsi is megnőhet

Azokat a néhány szintes társasházakat, amelyekben nincsen lift, nem érinti túlzottan a rezsiárak sávos változása Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSzSz) elnöke szerint.

„Egy olyan tízemeletes házban, ahol lift is van, előállhat olyan helyzet, hogy az áramköltségek megduplázódnak, különösen akkor adódhat gond, ha csak egy villanyóra van. Ha például négy lépcsőházban négy villanyóra működik, a költségek nem nagyon változnak”

 – mondta el az MTOSzSz elnöke a Dívány kérdésére. A 20-30 lakásos társasházaknál nagyságrendileg 10 százalékkal emelkedhet meg az elektromos áramért fizetendő összeg épületszinten, a panelek lakói számíthatnak az eddigi költségek megkétszereződésére.

Ahogy a rezsi nő, a liftből lehet még luxus is
Fotó: miniseries / Getty Images Hungary

A meleg vízzel lehet a galiba

Az áram mellett a gázárak is újraírhatják a házak kiadásait: egy olyan házközponti fűtéses épületben, ahol rossz a szigetelés és korszerűtlenek a kazánok, az eddigi másfél-kétszeresére nőhet a gázár közös költségben érvényesülő összege.

„Az új építésű társasházakkal nem lesz gond, és azokkal az épületekkel sem, ahol tíz éven belül volt kazánfelújítás és hőszigetelés” – tette hozzá Kaplonyi Görgy. Ha a meleg vizet is központilag állítják elő egy házban, az további galibát okozhat, mivel a gázfogyasztás a nyári hónapokban a jelleggörbétől eltérő lesz, ami akár azt is eredményezheti, hogy többmilliós számlát kell állnia a háznak. Ez persze tulajdonképpen túlfizetés, amit 2023. július 30-én jóváírnak, 

de ez nem változtat azon a tényen, hogy a társasház milliókat hitelez így,

és nem biztos, hogy erre képesek lesznek, mondta el az MTOSzSz elnöke.

Nem a teljes összeg duplázódik szerencsére

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy nem a közös költség nő majd, hanem annak a gáz- és villanyszámlára fordított része, amely Kaplonyi György szerint nagyságrendileg 10-20 százaléka a teljes közös költségnek. Ezzel együtt is biztos abban, hogy a közösköltség-hátralékok összege meg fog nőni.

Magas panel, egy villanyóra: nem jó recept
Fotó: Peter Zelei Images / Getty Images Hungary

„A 2008-as pénzügyi világválsághoz hasonló helyzetre számítunk, amikor megháromszorozódtak a közösköltség-kintlévőségek. Több száz társasházat ismerve úgy látom, 4 százalék körül van az éves közösköltség-tartozás a ház teljes költségvetésére vetítve” – árulta el az MTOSzSz elnöke, hozzátéve, hogy 2013–2014 óta csökkenő volt a tartozások tendenciája, a kisebb és a nagyobb tartozások megmaradtak, de a közepes, 100-200 ezer forintos elmaradásokat rendezték a lakástulajdonosok.

Ne tologassuk a csekkeket!

Kaplonyi György arra is felhívta a figyelmet, hogy nem érdemes a közös költséges csekket a sor végére tolni, arra gondolva, annak be nem fizetéséből nem lesz gond, 

2010 óta ugyanis a behajtási rendszer más, 500 ezer forintos tartozás fölött már árvereztethető egy lakás.

„Piaci áron viszik el ezeket a lakásokat, minden pénz megtérül. Fizetési nehézségek esetén jobb bemenni a közös képviselőhöz, és részletfizetést kérni” – tette hozzá Kaplonyi György, aki arra is rámutatott – ilyen esetekben a közös képviselő a többi tulajdonos érdekét védve nyúl ezekhez az eszközökhöz. Az MTOSzSz elnök azt is elárulta: úgy látja, a társasházaknál vagyoncsökkenés következhet be a drágulás miatt, a felújítások pedig tolódnak, és leállnak majd azért, hogy a rezsire maradjon közös pénz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.