6 retró tévéműsorunk: a legtöbbet Gálvölgyi paródiájában is imádtuk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A televíziózás (h)őskorát olyan karizmatikus egyéniségek fémjelezték, mint Vitray Tamás, Déri János, Antal Imre, Kudlik Júlia vagy Rózsa György. A velük készült műsorok mára megfakult kópiái ugyan már kevéssé szögeznének a tévékészülékek elé, de amikor azok még négy darab falábon álltak, hétfőn kényszerpihenőt tartottak, a távirányító kényelméről pedig csak álmodtunk, akkor hanyatt-homlok dobtuk el a mosatlant, és rohantunk a fotelba, ha megszólalt a főcímdal.

Az április 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István csillogó elméje olyan ikonikus műsorokat hagyott ránk örökül, amelyek igazi korszakokat jelöltek a televíziózásban. 

Van benne valami

Ki ne emlékezne a Van benne valami kis számkártyáira a kvízmester íróasztalán, vagy a kor technikai csúcsmanőverének beillő redőny felhúzására, ha az okosan barkochbázó nem élt az első nyeremény elvitelének lehetőségével. Bizony, ma már hihetetlen, de ha nem tetszett, mondjuk, a kiállított kávéskészlet mint nyeremény, akkor az ügyes kérdező vakon választhatta a redőny másik oldalán, a neoncsövek reflektorfényében ínycsiklandozóvá tett második opciót. A kor szellemiségében aligha volt benne a finnyás válogatás rutinja, mégis sokan éltek a lehetőséggel, hogy a zsákbamacskát válasszák. Ezzel aztán jól jártak, ha bicikli vagy mosógép volt a fémroló mögött, de csalódás volt, amikor csak egy golyóstoll. Gálvölgyi János dadogó logopédusnője, Sipovicsné, aki a pontos időn kívül konkrétan semmit nem tudott még jó néhány kérdéssel az óra indítása után sem, ha lehet, még felejthetetlenebbé tette a retró barkochbashow-t.

Legyen Ön is milliomos – ez már a sokadik állomás volt

Szeszélyes évszakok

Antal Imre sziporkázó szelleme és néha kínosan faviccei elfeledtették az akkor még más látványhoz szokott nézőkkel, hogy a kanapén ülő speaker egyenest az álló kamerába beszélve szórakoztatja nézőit. A Szeszélyes évszakok több állandó rovattal is rendelkezett, mint például a Peterdi Pál-féle Pocsék Áruk Fóruma, ahol a gagyiság színe-java került bemutatásra. Maksa Zoltán híradóit is itt ismerhette meg a nagyérdemű, és Ihos József is itt lényegült át egy damaszt zsebkendő segítségével Kató nénivé, hogy vidám perceket okozzon a szocializmus végnapjait élő közönségnek.

Sok retró műsort köszönhettünk neki
Fotó: Hámor Szabolcs / MTI

Három kívánság

Dévényi Tibi bácsi és csapata mindent bevetett, hogy aranyhalakat meghazudtoló szorgalommal teljesítse az ország szerencsésebb gyermekeinek kívánságát. Ha dobta a pontos labdát (nem pöttyös!), a gyermeki szívek a torkokban dobogtak az izgalomtól, pedig a sokszor spontánnak tűnő kívánságok teljesítése mögött hosszú hónapok munkája állt. Ha lehetőség volt az amerikai elnökkel, Maradonával vagy David Hasselhoff-fal találkozni, a stáb azonnal talált hozzá gyereket is, akinek ez volt minden kívánsága. Nem is egyet, mert ha egy ilyen találkozó kilátásba került, Tibi bácsi tartalék gyerekről is gondoskodott, véletlenül se hiúsuljon meg a teljesítés érdeklődés hiányában.

Repül a pontos labda
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Delta

Talán nem tévedünk sokat, ha azt gondoljuk, több generációnak is pavlovi reflexként égett be a delta szó hallatán az elmosódott fekete-fehér felvételen a cudar körülmények között életéért gyalogoló sziluett képe és Kudlik Júlia tudományos-ismeretterjesztő magazinjának főcímzenéje. Ugye már dúdoljuk is magunkban… Gyerekként eddig volt igazán érdekes a műsor, a sok tudományos nóvum, kutatási eredmény, újszerű technológiák és fejlesztések bemutatása akkor még túl bonyolultnak tűntek

Antal Imrével is nagy párost alkottak sok retró műsorban
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Ablak

Amikor Déri János péntek délutánonként kinyitotta az Ablakot, egy zsizsegő, intellektuális csapat látványa fogadta a nézőt. Ma talán azt mondanánk, egy open office-ban dolgozó újságírócsapat tagjai között pásztázott a zseniális szerkesztő hírről hírre, s közben Bálint Gyuri bácsi kerti praktikáit is becsempészték az ablakon. Gálvölgyi János ezt sem hagyta szó nélkül, ahogy a kor többi ikonikus műsorát sem, mint például Rózsa György Kapcsoltamját, Juhász Előd Zenebutikját, Friderikusz Sándor első igazi talkshow-ját vagy dr. Erőss Pál Jogi esetek című műsorát.

A péntek délutánok velük teltek

Panoráma

A nagyvilág külpolitikai híreit Chrudinák Alajos tényfeltáró és újszerű oknyomozó stílusban prezentálta, mottója ez volt: „A tájékoztatásnak egyetlen kritériuma lehet: az igazság”. A komolyabb műfaj kedvelői értékes információkkal gazdagodhattak a Moszkvában is tanult, majd később nézetei miatt bebörtönzött külpolitikai újságíró tudósításaiból és riportjaiból, aki 1968-tól több mint 170 dokumentumfilm-összeállítást készített olyan nehéz témákról, mint Trianon tragikus utóélete, a közel-keleti válság vagy az izraeli megszállás. Filmjeit a nyugati világ is előszeretettel vásárolta.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.