Ma már egészen másképp festenek a karácsonyt övező külsőségek, mint a nyolcvanas évek retró karácsonyain: nem kell sorban állni narancsért és banánért, az év slágerajándékai sem a dollárboltból származnak, és nem is amerikai játékok iszonytató koppintásai kerülnek a fa alá.
Egyvalami azért megmaradt a karácsonyokkal kapcsolatosan: a zselés szaloncukor továbbra is a magyarok legkedveltebb íze a megvásárolt mennyiség alapján, pedig hol vannak már azok az idők, amikor a Zselé szaloncukor – az eredeti név így hangzott – és a konzum volt csak a kétféle elérhető ízvariáció! Nosztalgiázz velünk és Glázer Tamás Így karácsonyoztunk a 80-as években! című könyvével!
A retró karácsony varázsa
Ha te is a nyolcvanas években voltál gyerek, akkor amellett, hogy egészen biztosan varázsosként emlékszel azokra a szocialista fenyőünnepekre – igen, Jézuskát akkoriban azért kevesebben emlegettek, és a csizmákat is jellemzőbben töltötte meg a Télapó, mint a Mikulás, de nem csak az elnevezésekben tértek el gyermekkorunk ünnepei a maiaktól.
Az egész karácsonyt a „ha lehet kapni” kérdésköre határozta meg. Aki tehette, az persze halat tett az ünnepi asztalra, de rengeteg háztartásban volt a nagy ünnep kötelező kelléke a borleves, melyet ma kevesen tudnának elfogyasztani fintorgás nélkül – ez nem is meglepő annak ismeretében, hogy a legeredetibb recept egy liter savanyú borral indítja a hozzávalók sorát.
Ha meg valami nem volt a boltban, akkor azt megpróbáltuk mással pótolni, vagy rosszabb esetben megtették ezt nekünk a szemfüles kereskedők egészen addig, míg bele nem buktak a hamisított mindenfélébe.
Ezek jó esetben csak távol álltak beltartalomban és ízvilágban is attól, amit utánozni próbáltak, rossz esetben pedig akár egészségkárosító hatással is lehettek. A felvizezett tej semmiség, a téglaporos pirospaprika már nagyon átverés, de az ólomtartalmú festékkel színezett, ledarált kukoricaszár volt a legnagyobb huncutság. Ebbe már rendesen bele is lehetett betegedni, s magam is emlékszem arra, hogy jó darabig alkalmazták is ezt az igazán tisztességtelen trükköt: a kilencvenes években is élt még a szokás, ráadásul a közétkeztetésben sikerült ekkor egyik családtagomnak összeszednie némi enyhe ólommérgezést.
Konzerv az ünnepi asztalon
Ehhez képest egészen biztonságosnak tűnhet a konzervétel fogyasztása ezen a napon is: mai fejjel elképzelhetetlen lenne, hogy így ünnepeljünk, azonban
a szocialista időkben kifejezett cél volt a konzervétkezésre rászoktatni az embereket.
A munkaerőpiacra visszavezetett nőnek ideje nem volt főzni, viszont a konzervek nagy segítséget nyújthattak családja ellátásában. Az apró panelkonyhákban is sokkal könnyebb volt egy konzervet megmelegíteni, még a mikrók kora előtt is, mint nekilátni főzőcskézni. Érdekesség, hogy a konzerveket eredetileg azért kezdték el népszerűsíteni, mert úgy gondolták, az elhízás elleni küzdelem nagyszerű eszközei lehetnek.
Azért persze nem mindenki dőlt be a konzervpropagandának. Voltak, akik inkább kuktában főztek: ez a korszak robbanós baleseteinek egyik nagy felelőse volt, főképp a nem megfelelő alapanyagok és a nem megfelelő használat révén. Hasonló mutatványra egyébként a kotyogós kávéfőzők is képesek voltak…
Slágerajándékok
A „mit lehet kapni” az ajándékok terén is érvényesülő alapelv volt ekkoriban. Lássuk, mi kerülhetett a fa alá!
- Moncsicsik – alig két évig imádták őket a magyar gyerekek, mégis máig emlékszünk rájuk
- Buci baba – egy amerikai játék förtelmes esztétikai érzékről vagy annak hiányáról tanúságot adó koppintása
- Társasok – Gazdálkodj okosan, ugye, ez neked is megvolt?
- Matchboxok – késve futottak be a piacra, de máig nosztalgikus érzéseket keltenek
- Kvarcórák és kvarcjátékok – ezek máig a menőség netovábbjai
- Esetleg előfizetések a Dörmögő Dömötörre vagy a Pajtásra
Az ünnepi asztalra került még elmaradhatatlanul egy kis Traubi vagy Márka, felnőtteknek pedig jó esetben nem hamisított szeszes ital, bár ezen a téren is elképzelhető volt minden: a kevertek és a tablettás bor országában nem a minőség volt az első számú szempont.
És a legendás dollárbolt
Akinek igénye és némi legális vagy illegális valutája volt, az álmodhatott arról is, hogy dollárboltban szerez be ajándékot – igaz, ehhez igazolni kellett a valuta eredetét –, vagy ha egyik se, akkor kereshetett egy megbízható csempészt, például egy kamionost, aki mondjuk „Németből” hozta el neki a várva várt ajándéktárgyat, farmert vagy parfümöt.
A többieknek ruhabeszerzésre maradt mondjuk a Gólya, ahol zaciba bevett használt ruhákat kaphatott az ember jó áron –
ez bizony még a second hand ruha divatossá válása előtt történt, így nem biztos, hogy a megajándékozott annyira örült.
Persze ideális esetben ez volt a legnagyobb baj egy karácsonyon: már annak is örültünk, ha se a méregdrágán vett fa, se egyéb nem gyulladt ki az illatosnak nevezett csillagszórótól vagy az égősortól, melynek tűzbiztonsága hagyott maga után némi kívánnivalót. Mi azért élveztük ezeket az ünnepeket is, hiszen gyerekként minden karácsony meseszép, ugye?
