Ahogy a nagyit sosem láttad: 90 éves koráig lopott a kleptomán néni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Repülős Gizi állítása szerint sohasem ült repülőn, de börtönben annál többet: hosszú életéből 17 évet töltött a büntetés-végrehajtás különböző intézményeiben.

„Az arany megtalálásához nem kell különleges képesség, de valamilyen érzék talán igen. Nekem ez megvan. Tudom, hol tartják az emberek a pénzüket. A szekrény polcos részében, vagy a modernebbek a »lenyitósban«” – nyilatkozta a kalocsai női börtön egyik visszaeső lakója 1974-ben. Az akkor 48 éves Koszter Sándorné Bodnár Gizella tudta, miről beszél: összesen több mint kétszáz bűncselekmény elkövetését bizonyították rá. 

Szent-Györgyi Albert kezelte a kleptomániáját

„Repülős Gizi”, ahogyan az 1970-es évektől kezdve nevezte a sajtó, hosszú élete folyamán sokszor szerepelt a médiában: először az elkövetett bűncselekményekkel, később kuriózumként, sőt: könyvet is írt kalandos életéről. Hogy nyilatkozataiban, visszaemlékezéseiben mi igaz, és mi nem, ma már szinte eldönthetetlen. Saját bevallása szerint kleptomán volt, betegsége egy gyermekkori agyhártyagyulladás következtében alakult ki, amit még Szent-Györgyi Albert is kezelt, de sajnos eredménytelenül.

Kincsek a kutyaház alatt

Rendezett családban nőtt fel, az első lopásait iskoláskorában követte el. 

Édesapja a kutyaház alatt megtalálta, amit a kis Gizi innen-onnan összelopkodott, s nagyon megverte, hiába figyelmeztette a szomszéd: nem verésre, hanem orvosra van szüksége.

Korán férjhez ment, bizonyos Balogh Sándorhoz – később azt állította, hogy férje vitte bele a „rosszba”, az ő kártyaszenvedélye miatt kellett a pénz. Állítólag a kassai tanítóképzőben végezte tanulmányait, de az első sajtóhírek már 1946-ban megjelentek róla, s ebben már „rovott multu”-ként szerepelt.

Repülős Gizi 1971-ben
Fotó: Arcanum.com

Ravasz ékszertolvaj

Egy évvel később jól öltözött, „ravasz ékszertolvaj”-ként tűnt fel Sopronban, majd 1948-ban arról cikkeztek, hogy egy budapesti kereskedő lakásáról lopott 200 000 forint értékű ékszert. Mint kiderült, „Bodnár Gizella nem ismeretlen a rendőrség előtt, és nem ismeretlen Miskolcon és Diósgyőr-vasgyárban sem. Mint notórius tolvaj van elkönyvelve. Kora gyermekkora óta ismerőse a rendőrségnek. Már megjárta az ország valamennyi javítóintézetét és fegyházát. Gyermekkorában besurranó tolvajlással kezdte, később nagyobb betöréseket és lopásokat követett el, és nem volt olyan év, hogy ne »élvezte« volna a rendőrség és a börtönök vendégszeretetét.” Nos, ha így volt, ebbe a tanítóképző sehogy nem passzol.

„Beleőrült az ékszerekbe”

Az asszony kihallgatóinak elmondta: Kassán kezdte a pályafutását, majd „beleőrült az ékszerekbe”, és az az ötlete támadt, hogy belföldi repülőjáratokkal különböző vidéki városokban hajtsa végre betöréseit. 1946-ban indult újra a háború utáni belföldi légi közlekedés, először Debrecenbe, majd a nagyobb városokba, megyeszékhelyekre. Repülős Gizi ki is használta ezt: járt Egerben, Pécsett, Fehérváron, Nagykanizsán, Debrecenben. Ékszereket, szőnyegeket, ruhákat zsákmányolt, ám csepeli szomszédainak szemet szúrt „feltűnően költekező” életmódja, no meg az, hogy a helyi kocsmában aranyat kínáltak eladásra. Ekkoriban még „Bugás Gizinek” nevezték a sajtóban, a Repülős Gizi nevet egy rendőrtiszt ragasztotta rá, s a hetvenes évektől kezdve emlegették így.

Arisztokratákkal a börtönben

Az ékszerrablásért végül elítélték, Kalocsán töltötte a büntetését, ahol állítása szerint politikai okból fogva tartott arisztokratákkal kötött barátságot. 1956-ban közkegyelemmel szabadult. Meg sem állt Párizsig, ahol állítólag magyarnóta-énekesként aratott sikereket – már amikor nem lopott. (Ekkor már két gyermekük volt, őket azonban nem vitték magukkal.) Innen ki-kiruccant Angliába, Svédországba, Portugáliába, hogy folytassa bűnözői tevékenységét. 1957-ben visszatért, két év múlva már ismét a betöréses lopásairól írtak az újságok. Időközben kártyás férje is hazatért Párizsból, de házasságuk megromlott, végül elváltak. Ekkor Bodnár Gizella „vásárolt magának egy jóképű, s addig a börtönt csupán hírből ismerő férjet. Megállapodásuk szerint Gizinek húszezer forintot kell előre fizetnie jövendőbelijének, szexelésről pedig csak szó sem lehet köztük, holott egy évig egy fedél alatt kell majd élniük egymással, s ez idő alatt Gizikének kell gondoskodnia róla” – emlékezett vissza az akkori időkre 1992-ben egy vele foglalkozó újságcikk.

Több mint 200 bűncselekményt követett el Repülős Gizi
Fotó: Arcanum.com

Repülős Gizi újra akcióban

A „gondoskodás” pedig hogyan másképp is történhetett volna, mint lopással? 33 éves koráig már hétszer volt büntetve, s alig szabadult, máris újabb bűncselekményeket követett el. Sorra járta a vidéki városokat, kinézte a legszebb házat, és ahol zsákmányt szimatolt, akcióba lépett. Ha valakit otthon talált, egy dunántúli orvos után érdeklődött, vagy megkérdezte: „A lajosmizsei diáklányokat keresem, nem itt laknak?” vagy „Savanyú káposztát szeretnék vásárolni, nem itt lehet kapni?” Ha nem zavarták meg, gyorsan előkapta az álkulcsát, bement, és boszorkányos ügyességgel talált rá az ékszerekre és a készpénzre. „Engem vonz a nyitott ajtó. Úgy tanultam, a nyitott ajtón be kell menni…, be is megyek…” – védekezett az egyik tárgyalásán.

A hatvanas-hetvenes években, amikor épp nem ült börtönben, folytatta vidéki akcióit. „Egy mohácsi lakásban szeizmográfot meghazudtoló érzékkel jött rá, hogy az ágytakaró alatt egy könyv van, és abban ötezer forint” – írta róla 1971-ben az Esti Hírlap. A lopott pénzből külföldre utazott – a többit pedig elrejtette a villanyrezsó alá. A hetvenes éveket börtönben töltötte, s amikor nyugdíjas lett, ott folytatta, ahol abbahagyta – azzal a különbséggel, hogy ingyen utazhatott. Besurranásos módszerével hol itt, hol ott bukkant fel az országban, boszorkányos gyorsasággal változtatva úti céljait.

A tolvajok királynője vagy decens nagymama?

A kétezres években többször is elítélték, börtönbüntetései alatt megírta emlékiratait, amely 2007-ben jelent meg A tolvajok királynője címmel. A decens nagymama külsejű, kardigánt és aranykeretes szemüveget viselő idős asszony a médiában is szerepelgetett, de ekkor már azt állította, sosem ült repülőn, és a politikai rendszer, no meg a kleptomániája áldozata volt. 89 évesen megszökött a szociális otthonból, és bírósági tárgyalásán már maga sem tudta követni, melyik betöréses ügye van éppen soron. Gyerekei ekkor már mind külföldön éltek: „Az én hírnevem kizavarta őket az országból” – mondta.

Repülős Gizi 2016-os tárgyalásán
Fotó: Index / Huszti István

Repülős Gizi összesen 17 évet ült börtönben. „Sok életkaland, három gyerek, két férj, egy szerelem, összesen szűk húsz év rabságban töltött idő: ez a mérlegem. Kész a leltár… Itt vagyok én is, az öreg tolvaj, és nincs másom, csak a hírhedtségem. Legenda lettem, és ebbe akár már bele is lehet halni” – fogalmazott a könyvében. Repülős Gizi 92 évesen, 2019 februárjában hunyt el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.