Repülés közben nyílt ki a zenészeket szállító repülő vészkijárata: ezt a videót egy utas rögzítette

Olvasási idő kb. 1 perc

A vészkijárat hibája miatt a repülőgép kényszerleszállást hajtott végre egy közeli repülőtéren.

Az incidens Brazília légterében történt, 30 perccel azután, hogy a gép São Luisból Salvadorba indult. A fedélzeten a népszerű dél-amerikai énekesnő, Tierry együttesének tagjai tartózkodtak. A zenészek a repülés előtt São Luisban adtak koncertet, nem is sejtve, hogy hamarosan milyen megrázó élményben lesz részük.

Ezt látták az utasok a nyitott vészkijárattal közlekedő repülőn

Azután, hogy a vészkijárat eddig ismeretlen okból kinyílt, a pilóta állítólag megpróbálta megnyugtatni az utasokat, ami a jelek szerint egészen jól sikerült. Az alábbi videón látható, hogy a fedélzeten utazók a repülőgép oldalán tátongó lyuktól elvonatkoztatva fegyelmezetten ülnek a helyükön.

A repülő a Hugo da Cunha Machado repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást, ahol mentőalakulatok várták a gépet. Az eset során szerencsére senki nem sérült meg, így a zenészek hamarosan visszatértek szállodájukba. A hatóságok egyelőre még vizsgálják, hogy mi okozhatta a vészhelyzetet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.