Egy évtizeddel az eset után fény derülhet a repülés legnagyobb rejtélyére

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Malaysia Airlines MH370-es járatának 2014-es rejtélyes eltűnése után most újabb kutatás indult az Indiai-óceánon a repülőgép maradványainak felkutatására.

A maláj légitársaság repülőjének 2014. március 8-án veszett nyoma a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó útja során, fedélzetén 239 emberrel. Eltűnése óta több keresési művelet is zajlott, amelyek során mintegy 200 ezer négyzetkilométert vizsgáltak át az óceánban, de a gép pontos helye mindmáig megfejtetlen rejtély.

Újra próbálják megtalálni a rejtélyes módon eltűnt repülőt

Az amerikai Ocean Infinity cég az Armada 7806 kutatóhajóval és autonóm víz alatti járművekkel (AUV) vizsgálja a tengerfeneket, hogy megtalálják a 2014 márciusában eltűnt Boeing 777-es roncsait. A mostani küldetés mintegy 15 ezer négyzetkilométeres területre összpontosít az Indiai-óceán déli részén, nagyjából 1500 kilométerre nyugatra az ausztráliai Perth városától. A cég „no find, no fee” alapon vállalta a keresést, ami azt jelenti, hogy csak akkor kapják meg a 70 millió dolláros díjazást, ha megoldják a repülés legnagyobb rejtélyét – írja a Deutsche Welle.

Máig rejtély, hogy hova tűnt a 11 éve felszállt repülő
Fotó: Wikimedia Commons

A kutatás során a legmodernebb technológiát alkalmazzák, amellyel képesek nagy mélységben is pontosan feltérképezni a tengerfeneket. A szakértők remélik, hogy ezek az eszközök segítenek végre megoldani az eltűnt repülőgép rejtélyét, és válaszokat adni az áldozatok hozzátartozóinak.

Bár a korábbi kutatások nem vezettek eredményre, az Ocean Infinity és a malajziai kormány bíznak abban, hogy az új technológia és a friss elemzések révén sikerülhet megtalálni az eltűnt járatot. A keresés várhatóan több hetet vesz igénybe, és ha sikerrel járnak, az végre lezárhatja az évtizedes rejtélyt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.