Ma már teljesen bevett módja a közlekedésnek a repülés: aki a nagy légitársaságok árát sokallja, az bizonyos kompromisszumok árán választhat fapados gépeket is. A légi közlekedés történetének kezdetén ugyanakkor a repülés cseppet sem volt demokratikus műfaj.
Amikor a légi közlekedés hőskoráról beszélünk, sokaknak a jet-setter éra jut eszébe, a hatvanas évek, amelyben az igazán nagy és igazán gazdag sztárok divatos ruhákban pattantak repülőre, hogy egyik pillanatban a bolygó ezen a felén élhessék fényűző mindennapjaikat, a következőben viszont már a túlsó végén rejtőzhessenek el. Amikor Frank Sinatra elénekelte 1958-ban a Come Fly with Me-t, egy korszakot nyitott meg – de ennek is volt előzménye.
Repülés a hőskorban
A repülés több mint száz éves történelemre tekinthet vissza, az első világháború idejére datálható kezdetek azonban nem voltak különösebben glamúrosak vagy akár kényelmesek. Az utasok, illetve sokkal inkább az utas esetenként a pilótafülkébe szállhatott be, itt aztán zajoknak és szélnek kitéve kellett végigszenvednie az utat. Voltak persze olyan járatok is, amelyek a maroknyi utast már a gép testében ültették le – az kisebb szépséghiba, hogy adott esetben fonott karosszékekbe. Képzelheted, mi történt turbulencia esetén...
Ekkoriban leginkább a pilóták kiváltsága volt még a repülés, legfeljebb beugorhatott melléjük egyvalaki. Az alig néhány utas szállítását vállaló társaságok hamar csődöt mondtak, a repülés legnagyobb bevételét a légiposta szállítása adta.
A légi közlekedés története rögösen indult
A helyzet a húszas évek végén is ez volt még, ráadásul repülni nemcsak nehezen megszervezhető és nem túl biztonságos volt, hanem még a kellemes jelzőt sem vívhatta ki magának.
A korai gépek utastere rettenetesen zajos volt, mindenki fázott a fedélzeten, és mivel a kabinokat nem helyezték nyomás alá, alacsonyan is kellett szállnia a gépmadárnak, így viszont a szél dobálta.
Az, hogy valakinek a gyomra nem bírta mindezt a megpróbáltatást, mindennapos volt, s bár a légitársaságok igyekeztek enyhíteni a kellemetlenségeket, a repülés tortúra maradt még a harmincas években is. A gépeknek ráadásul gyakran le kellett szállniuk, hogy feltöltsék üzemanyagtartályukat.
Ha mindez nem tartott volna vissza valakit, a repjegyek ára megtette a hatást: egy fél autó áráért az üzletemberek vagy a nagyon gazdagok engedhették csak meg maguknak ezt a luxust. A harmincas években jelentek meg a stewardessek is: az ötlet Ellen Churchtől származik, aki pilóta akart lenni eredetileg, ám nőként nem valósíthatta meg ezt az álmot. Kitalálta helyette, hogy ha nővéreket alkalmaznának a gépeken, ők segíthetnének enyhíteni az utasok repüléstől való félelmét (és a repüléssel járó tüneteket is). Innen nőtte ki magát a légiutas-kísérők intézménye.
Így kényeztették az utasokat
Ami a kellemetlenségek enyhítését illeti, a következő ötletekkel igyekeztek valamivel kellemesebbé tenni a repülést:
- az utasok csomagjait a gépre a stewardessek cipelték fel;
- gyümölcskompótot, könnyű szendvicseket és hideg csirkeételeket szolgáltak fel út közben az éhség enyhítésére;
- és megjelentek a luxusszolgáltatások is.
A Pan American Airways volt az utóbbi téren az iránymutató: gépeiken volt külön férfi- és női öltöző, természetesen mosdók, de egy nagy étteremnek is találtak helyet, ahol pincérnek öltözött légiutas-kísérők szolgálták fel porcelánban az ínyenc fogásokat, amelyek természetesen a gépen készültek. Alvófülkék is kerültek ezekre a repülőkre – mai szemmel nézve sem utolsó szolgáltatáscsomagot kínáltak tehát.
Volt, akiket kizárt magából ez a világ
A negyvenes-hatvanas években aztán Amerikában már többen repültek, mint ahányan a vasutat választották közlekedési módként – a hatalmas országban ennek volt egy nagyon gyakorlati oka is, rengeteget lehetett faragni így a menetidőből. A színesbőrű emberek ugyanakkor időnként még akkor sem élhettek a lehetőséggel, ha anyagi keretük egyébként meglett volna rá, mivel egész egyszerűen be sem engedték őket a szegregáltan működő repterekre. Így bár a légitársaságoknak csak egy része alkalmazott faji alapú megkülönböztetést, a légi közlekedés kapuit jelentő légikikötők ömagukban akadályozták meg őket abban, hogy fedélzetre léphessenek.
A hatvanas években megjelenő sugárhajtású repülőgépek szintlépést jelentettek: ekkor rövid ideig az elit stílusos utazási eszközévé vált a repülés, de miután a hetvenes években drasztikusan esni kezdtek a repjegyárak, egyre demokratikusabb közlekedési forma lett a repülés.
Az igazán gazdagok ma már magángépeiken repülnek – és közben szennyezik a levegőt.
Bár a pandémia időszaka megtépázta ezt a területet is, valamint jócskán növelte a repjegyek árát, sokak számára megnehezítve, hogy a közlekedés ezen módját válasszák, még mindig sokkal elérhetőbb, mint a hőskorban volt. Igaz, hogy azóta rengeteg körülmény és feltétel változott – annak idején lehetett dohányozni is a gépeken, és az ollókat sem olyan régen veszik el mindenkitől felszállásnál –, de összességében a szolgáltatás folyamatosan javul és fejlődik.
Ha tetszett ez a cikk, érdekelhet az is, hogyan repültek a magyarok a múlt században!
