Éjszakai rettegés az 50-es években: ettől féltek legjobban az emberek Rákosi idejében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tanún ma már mosolygunk, mert az iszonytatóan savanyú magyar narancs komikus, ám a filmben is megjelenő fekete, elfüggönyözött ablakú autók, amelyek időről időre feltűntek, ha “a rendszer ellenségét” kellett eltávolítani, nagyon is valóságosak voltak, ahogy az is, hogy az ÁVH emberei éjszaka vagy hajnalban törtek az emberekre, legszebb álmukból ébresztve fel őket, és rettegésben tartva mindenkit, hogy mikor szólal meg a csengő és mikor történik valami visszafordíthatatlan.

Ha váratlan látogatónk érkezik, akkor is összerezzenünk, ha megszólal a hangos berregés, ám az 50-es években ténylegesen volt mitől rettegniük az embereknek, így nem véletlen, hogy ebből a korszakból származik a csengőfrász kifejezés is.

Mindenki félt az ÁVH-tól a Rákosi-diktatúra idején

A Rákosi-korszak a kommunista diktatúra egyik legsötétebb időszaka volt, és mivel a hatalom birtokosai sokakban ellenséget láttak, így azok, akik kritikusak nyilvánultak meg a rendszerről, vagy legalábbis rájuk lehetett ezt sütni bármilyen kreált indokkal, azokra borzalmas sors várt.

Az ÁVH épülete a Rákosi-korszakban – ez ma a Képviselői Irodaház a Jászai Mari téren
Fotó: Fortepan / Nagy Gyula

A félelem olyan erő, amely, ha átitatja a mindennapjainkat és beférkőzik a bőrünk alá, akkor meghatározza a gondolkodásunkat. Idézzük fel egy pillanatra Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, amely ugyan nem szó szerint a rémületről szól, mégis ott van benne a mindent átitató szorongás:

Idézőjel ikon

“az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapualjban; ”.

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), amely 1948 szeptemberében alakult meg, és egyetlen célt szolgált: hogy a “rendszer ellenségeit” kivonja a forgalomból, miután hosszú időn át kínozta, verte és vallatta őket. Az ÁVH a megalakulásakor a Belügyminisztériumhoz tarozott, de néhány hónappal később független szervezetté vált.

Ez azt is jelentette, hogy a hatóság munkája még megfoghatatlanabb, és ezáltal még ijesztőbb lett. Akit beidézett az ÁVH, és el is ment érte, annak megpecsételődött a sorsa. 

A csengő hangja egyet jelentett kínvallatással Rákosi idején

Egy idő után már idézést sem küldött az ÁVH, csupán begyűjtötte az embereket. Ezt A tanúból is jól ismert, fekete, lefüggönyözött kocsikkal, a szovjetek csodaautójaként is ismert GAZ-M20 Pobjeda gépjárművekkel tették. A sötétben, az éjszaka leple alatt. Ha ilyenkor szólalt meg a csengő, az volt minden ember rémálma – nem véletlen, hogy a csengőfrász szó megszületett. 

GAZ-M20 Pobjeda típusú gépkocsit használta az ÁVH, hogy begyűjtse a rendszer ellenségeit a Rákosi-korszakban
Fotó: Fortepan / Fortepan

Tökéletesen magában hordozza azt a zsigeri félelmet, amit az emberek akkor éltek át, amikor késő éjszaka vagy hajnalban megjelentek az ÁVH ügynökei, és addig nyomták a csengőt és verték az ajtót, amíg valaki ajtót nem nyitott. Aztán fogták és begyűjtötték őt, vagy a család valamely tagját, esetleg egy ott lakó személyt. 

Ők általában nem tértek haza, de biztosan nem úszták meg egy kiadós verés nélkül. 

Mindenki rettegett a fekete autóktól, az ÁVH ügynökeitől, a vallatástól, és egyáltalán attól a bizonytalanságtól, hogy valójában semmit nem kellett tennie ahhoz, hogy a rendszer kipécézze, majd a terror minden eszközével kicsikarjon belőle egy vallomást, hogy annak nyomán elítélhessék, kínozhassák vagy bármit megtehessenek vele.

A csengő hangja csupán a végjáték kezdetét jelezte: mint amikor szünet után becsöngetnek a színházban, és tudjuk, hogy mi a történet vége. Tragédia.

(Címlapfotó: Fortepan/  Kovács Márton Ernő) 

Ha arra is kíváncsi vagy, holt Rákosi Mátyás a száműzetésben, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.