A '90-es évek 10 kultikus rajzfilmsorozata – te is ezeken nőttél fel?

Olvasási idő kb. 5 perc

A ’90-es években felnőtt nemzedék el volt kényeztetve jobbnál jobb rajzfilmekkel, melyekre azóta is nosztalgiával gondolunk vissza. Végletekig szubjektív és a teljességre még véletlenül sem törekvő listánkban összegyűjtöttük a legemlékezetesebb rajzfilmeket, meséket az évtizedből.

Animánia

A tengerentúlon 1993-ban, idehaza három évvel később, az HBO-nak köszönhetően debütált Animánia a Warner Bros. klasszikus rajzfilmjeinek szellemét és kreativitását emelte át a ’90-es évekbe, bombasztikus elegyet alkotva. A főhős három rosszcsont Warner tesó, Yakko, Wakko és Dot kalandjai mellett megismerhettük többek között a világuralomra törő egérpárost, Bunkót és a Vészt, a kiöregedett filmsztár Slappy mókust és a gengszteréletet választó galambokat, a Jómadarakat. A sorozat hemzsegett a filmes utalásoktól és a felnőtteknek (is) szánt bennfentes poénoktól, melyeket a magyar fordítók gyakran a hazai közönséghez szabtak, egy alkalommal például Wakko nagyon szeretett volna Torgyán Józseffel vacsorázni.

Dexter laboratóriuma

Az évtized második felének nagy rajzfilmes bummja az amerikai Cartoon Network műsorán 1996-ban debütált Dexter laboratóriumával érte el egyik csúcspontját. A hihetetlen intellektussal megáldott címszereplő kisfiú a legdurvább sci-fikbe illő titkos laboratóriumot tart fent szülei házában, mely természetesen gyakran problémák forrása, különösen, hogy lelkes és jószívű, de nem igazán éles eszű nővére, Dee Dee is előszeretettel látogatja. Valószínűleg kevés olyan, a ’90-es években, 2000-es évek elején gyerekkorát töltő ember akad, akinek ne mondana valamit például az „omelette de fromage” vagy „Szakáll Gyepál”.

Fecsegő tipegők

A Cartoon Network mellett a rivális Nickelodeon csatorna is rengeteg klasszikussal örvendeztette meg a gyerekközönséget, idehaza és világszerte egyaránt. A magyar Csupó Gábor és felesége, Arlene Klasky által megalkotott Fecsegő tipegők a világot a kisgyerekek szemszögéből mutatja be, remek helyzetkomikummal és verbális humorral, egyszerre vicces és szerethető, nem is kellett ennél több a sikerhez.

Hé, Arnold!

Szintén a Nickelodeon sztársorozata volt a nagyszülei által nevelt, fejformája miatt (amerikai)futball-fejűnek csúfolt Arnold története, aki rengeteg fura figurával találkozik hétköznapi kalandjai során: a sorozat gyakran fontos tanulságokat és életbölcsességeket fogalmazott meg szórakoztató formában, az egyik legfontosabb üzenete a másik ember elfogadása volt, annak minden különcségével együtt. A legtöbbünk pedig bőszen drukkolt, hogy Helga Pataki titkos, vágyott szerelme Arnold iránt végre szárba szökkenjen.

Ed, Edd és Eddy

A Cartoon Network alkotóinak a groteszk, abszurd humorért sem kellett a szomszédba menniük, melynek a ’90-es évek végén debütált Ed, Edd és Eddy fényes bizonyítéka. A sorozat egy csapat gyerekről szól, akik egy furcsa külvárosi környéken, a Zsákutcában élnek – egyes sötét teóriák szerint valójában meghaltak, és a purgatóriumban leledzenek –, és gyakran kifejezetten bizarr kalandokba keverednek, Eddy például folyamatosan terveket sző, hogyan kaparinthatná meg ismerősei pénzét. Az abszurd hangvétel azonnal óriási sikert eredményezett, idehaza is kevés egykori ’90-es, 2000-es évekbeli gyerek van, aki ne tudná, ki az a Deszka, vagy mi az a cukigumi.

Pindúr pandúrok

Napjainkban elárasztanak minket a szuperhősfilmek, a ’90-es évek vége felé azonban mindnyájunk kedvenc szuperhőscsapatának a véletlen laborbaleset következtében világra jött Puszedli, Sziporka, Csuporka trió számított: a három iskola-előkészítőbe járó, kedves kislány szuperképességeinek köszönhetően hétről hétre megmenti szeretett lakóhelyét, Bogárfalva városát, még épp időben ahhoz, hogy vacsorára hazaérjenek. A Cartoon Networkön futott sorozat kiválóan ötvözte a szuperhősképregények és filmek toposzait a frappáns humorral, és egy nagy adag (gyakran felnőtteknek szóló) popkulturális utalást is megengedett magának, az egyik epizód például a Beatles történetét mesélte el négy gonosztevő ördögi szövetségén keresztül.

Rocko modern élete

A Nickelodeonon futott Rocko modern élete – a címhez hűen – egy Ausztráliából Amerikába kivándorolt törpekenguru, vagyis wallaby kalandjait meséli el, aki egy fiktív metropoliszban, O-városban kénytelen megbirkózni a késő 20. századi nagyvárosi kapitalista életforma minden jó és rossz velejárójával, az álláskereséstől a rossz szomszédságon át a porszívókig. A gyakran szarkasztikus humorral operáló sorozat szintén hemzsegett a felnőtteknek szánt gegektől, egy alkalommal a főhős például egy (kevéssé leplezett) korhatáros telefonszolgáltatásnál vállalt munkát.

Johnny Bravo

Dexter mellett talán az önjelölt alfa-hímeket kiparodizáló Johnny Bravo volt a Cartoon Network legismertebb karaktere a korszakban, aki hiába próbálja bicepszével, az égig felzselézett hajával és macsó szövegével meghódítani a hölgyek szívét, szinte minden esetben visszautasításban lesz része. A manírjaiban és beszédstílusában Elvisről mintázott főhős olykor egészen szürreális kalandokba keveredett, randizott például egy vérfarkassal, és összehozta a sors a Scooby Doo szereplőivel.

Dragon Ball

Kevés rajzfilm váltott ki akkora visszhangot – mind pozitív, mind negatív értelemben – idehaza a ’90-es években, mint az RTL Klubon sugárzott Dragon Ball és Dragon Ball Z. A Son Goku és barátainak történetét elmesélő japán animesorozaton a magyar tévécsatorna számos változtatást végrehajtott, alaposan tompították az erőszakos és felnőtt-tartalmú jeleneteket, és a szöveget is többször átírták, ennek dacára sokan kifejezetten aggódva tekintették a Dragon Ball és folytatása hihetetlen népszerűségét a gyerekek körében. A sorozatot végül kvázi betiltották, pontosabban a néhai Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) olyan magas korhatár-besorolásra kötelezte az RTL Klubot, hogy csak éjszaka tudták volna sugározni, az ügyből még bírósági eljárás is lett.

A Simpson család

Listánk utolsó tétele több tekintetben is kakukktojás, egyrészt nem elsősorban a gyerekközönség számára készült (sőt, mondhatni, forradalmasította a felnőttanimáció műfaját, és utat nyitott olyan későbbi sorozatok felé, mint a South Park és a Family Guy), másrészt még ma, 34 évvel 1989-es debütálása után is műsoron van. Az idehaza a ’90-es években a néhai TV3-on sugárzott, majd később a Viasat 3-on folytatott széria főhőseit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, Homer Simpson és családja világszerte milliók kedvence; érdemes talán megemlíteni a (legalábbis a kezdeti években) kiváló szinkront és a 2018-ban elhunyt Székhelyi József alakítását a családfő magyar hangjaként.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.