Tudod, hogy miért nem kell dolgozni pünkösdkor?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan csak a munkaszüneti nap miatt ismerjük a pünkösdöt, pedig egy ősi eseményre utal. Ezért pünkösd a szeretet ünnepe, és nem a karácsony!

A pünkösd szó a görög pentékoszté szóból ered, aminek jelentése ötven, ugyanis a húsvét utáni ötvenedik napon tartjuk. Pünkösd szintén mozgóünnep, ami egykor a zsidó nép számára aratási vigasság volt. De később, Krisztus korában új értelmet nyert, és a múlt századokban arra emlékeztek az emberek, amikor Mózes kőtáblán megkapta a tízparancsolatot. Ma azonban a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük pünkösdvasárnap. De mit jelent mindez? Mi történt pontosan ekkor, hogy ma munkaszüneti nap is van miatta?

Kit ünneplünk pünkösdkor?

A Biblia szerint Jézus feltámadása után negyven napon át még együtt van a tanítványokkal, közben figyelmezteti őket, hogy elküldi a Szentlelket. Ehhez kapcsolódik az a hagyomány, amikor a keresztények kilenc napon át imádkoznak a lélek kiáradásáért. De kicsoda vagy micsoda a Szentlélek? Mit jelent a Szentlélek? A Szentháromság harmadik isteni személye az Atya és a Fiú mellett. Többféleképpen szokták ábrázolni, a legjellegzetesebb alakja a galamb és a lángnyelvek. Utóbbinak oka, hogy a Szentlélek láng formájában szállt le az apostolokra, akiket egy furcsa, természetfeletti öröm szállt meg. A körülöttük lévő emberek azt hitték, hogy túl sok bort ittak és lerészegedtek, ezért örvendeztek. De valójában mindannyian megtapasztalták a végtelen szeretet. Ez az érzés az anyának gyermeke iránti szeretetére hasonlít leginkább, viszont még annál is erősebb. Szinte felfoghatatlan. 

Pünkösd az egyház második legfontosabb ünnepe a húsvét után és a karácsony előtt
Fotó: Getty Images

Valójában a szeretetről van szó

A pünkösdi szertartás fontos része az éneklés, amikor az emberek kórusban zengenek örömdalt. Gyakori ének a Veni Sancte Spiritus, ami a legtöbbünk számára ismerősen cseng. Ez az ének a Szentlélek eljöveteléről szól, tehát arról a szeretetről, ami mindannyiunkban megvan. De mégis miért ünnepli külön az Egyház a szeretetet? Mivel ma is és mindenkor fontos, hogy újra és újra felfigyeljünk a szeretet erejére, ezáltal nagyobb békében éljünk családjainkban, közösségeinkben. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy megértsük, milyen jó származik egy kedves szóból, egy szép gesztusból, az előzékeny viselkedésből. Akár azt is mondhatjuk, hogy a pünkösd, és vele együtt a Szentlélek, a végtelen szeretet minden évben figyelmeztet minket: a legfontosabb, hogy szeressük egymást. 

A pünkösdhétfő jelentése 

Néprajzi kutatások szerint ezen a napon egykor mindenki piros ruhát viselt. Ez a szín emlékeztette az embereket a lángnyelvekre, amiken keresztül megnyilvánult a szeretet. Ma csupán a papok viselnek piros miseruhát ezen a napon. További érdekesség, hogy a pünkösdöt az egyház születésnapjaként is szokták emlegetni. Ennek oka, hogy a Biblia szerint ezen a napon Szent Péter beszédet mondott, aminek hatására azonnal háromezer ember vette fel a keresztény hitet, így lett a maréknyi csoportból az egyház közössége. Az egyházat jelentő eklézsia szó az ek-kalein görög kifejezésből ered, melynek jelentése: kihívni. Pünkösdhétfő pedig azért fontos, mivel ezen a napon kezdődik az úgynevezett évközi idő, ami egészen adventig tart. A köztes időszakban nincsenek nagy ünnepek az egyházban, kivéve a szentekre emlékező napokat – ilyen augusztus 20-án Szent István ünnepe. Így a hétfői nap arra utal, hogy vége a hosszú, húsvéti ünnepi időszaknak, innentől visszatérünk a hétköznapokhoz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.