5 pszichós slágerkönyv, amit mindenki el akar olvasni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kellenek-e nekünk pszichológiai témájú vagy önsegítő könyvek? Kellenek.

Virágkorát éljük a lelki jólétünkkel foglalkozó könyveknek, ami nem is csoda, hiszen mindennapi problémáink megértéséhez, megoldásához próbálnak segítséget nyújtani, ráadásul az elmúlt idők járványos-karanténos helyzete amúgy is fellendítette az olvasási kedvet. Nemcsak netflixeztünk, nemcsak megfőztük az összes létező receptet kényszerű otthonléteink alatt, de olvastunk is. Szorult helyzetünkben pedig mi mást, mint sok-sok önsegítő könyvet.

És bár már vissza-visszatért az élet a normális kerékvágásba, a pszichós könyvek népszerűsége töretlen. Az eladási sikerlisták legalábbis ezt mutatják. Érdekesség, hogy a topkönyveket mind nők írták, és az első öt helyezett szerzői között ketten is dupláznak.

Lássuk, melyek pillanatnyilag a legnépszerűbbek!

5. Almási Kitti: Ki vagy te?

Almási Kitti könyve az elvárások szorításáról szól, a megfelelés és önazonosság kérdéskörét járja körbe. „A munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal foglalkozunk, milyenek vagyunk valójában, vagy szívünk mélyén milyenek szeretnénk lenni, hanem azzal, hogy milyennek kell(ene) lennünk mások szerint. Mivel nem remeteként élünk, természetesen figyelembe kell vennünk a körülöttünk élő embereket, ám ha rossz helyre tesszük a fókuszt, örökös igazodásra, ebből fakadóan pedig állandó csalódottságra és elégedetlenségre kárhoztatjuk magunkat” – írja a szerző.

4. Almási Kitti: Bátran élni

A szerző korábbi, 2015-ös kötete is masszívan tartja magát az élvonalban, ami nem is csoda, hiszen egy másik slágertémát, félelmeink és gátlásaink működését boncolgatja. A pszichológus a könyvben gyakorlati segítséget is kíván nyújtani: elmondja, milyen eszközök vannak a kezünkben ahhoz, hogy bátran éljünk.

3. Edith Eva Eger: Az ajándék

A döntés című sikerkönyv magyar származású szerzője idén tizenkét életmentő leckét tartalmazó kalauzt írt, hogy segítsen megszabadulni a romboló mintáinktól, bénító gondolatainktól, és ezáltal – ahogy ígéri – szabadon élvezhessük az életet. Edith Eger élni akarása és erős személyisége önmagában is példaértékű lehet mindannyiunk számára, úgyhogy ez a könyv valóban egy ajándék.

2. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Orvos-Tóth Noémi az Örökölt sorsban olyan témát kutat és oszt meg velünk, amelyről korábban nagyon kevés szó esett. Mégpedig azt, hogy ha elakadásainkra saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot, érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni. Felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései ugyanis bennünk élnek tovább.

1. Edith Eva Eger: A döntés

És hát, igen. A döntés megjelenése óta a legnépszerűbb pszichológiai témájú könyv, nem véletlenül. Hogy csak egy erős mondatot idézzünk belőle: „Ha a múlt elől futunk, vagy a jelen fájdalma ellen harcolunk, akkor bebörtönözzük magunkat. A szabadság azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami van, és megbocsátunk magunknak, megnyitjuk a szívünket, hogy felfedezhessük a jelenben létező csodákat.”

Fontos azonban tudnunk, hogy nehézségeink, elakadásaink megoldásában a könyvek önmagukban nem segítenek,

nem helyettesítik a szakemberrel való konzultációt vagy a terápiát. Alapvetően ismeretterjesztő jellegű olvasásélmények számunkra, amelyek a saját élethelyzetünkkel való összekapcsolás vagy feldolgozás nélkül komolyabb változást nem eredményeznek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.