Ma debütál az első igazi magyar horrorfilm, amely már 10 díjat nyert, és az Oscarért is megyünk vele

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendkívül erős alapötlettel, kitűnő szereplőgárdával, minőségi, nemzetközi szintű technikával indít a Post Mortem – de gyerekbetegségei is vannak.

Bergendy Péter Post Mortem című alkotása már most tíz díjat hozott el a világ egyik legnevesebb horrorfilmfesztiváljáról, a 15. Toronto After Dark Fesztiválról, az viszont, hogy jó ötlet volt-e ezt nevezni az Oscarra, kérdéses.

A horror olyan műfaj, amely az ember tudattalanjával foglalkozik. A tudattalanban emlékek, traumák, ősi tartalmak, emberi szimbólumok, archetípusok jelennek meg. Kezelhetjük úgy, mint a meséket. Mindkettőnek az a célja, hogy olyan félelmeket vagy elképzeléseket fogalmazzon meg, melyek valószínűleg minden emberben megvannak.

Ha valaki horrorfilmet néz, szembesülhet, találkozhat ezekkel a lelki tartalmakkal, és rajta múlik, hogy kezd-e velük valamit.

A horror tehát jó ugródeszka lehet ahhoz, hogy foglalkozzunk önmagunkkal, és akár traumák feldolgozási lehetőségét is nyújthatja annak, aki bírja az ilyesmit.

Fotó: Attila Szvacsek

Horrorfilmet nézni természetesen nem terápia, de mindenképp érdekes alkalom arra, hogy a tudattalanunkkal ismerkedjünk. A Post Mortem is ilyen lehetőséget kínál, olyan erős képi és történeti elemekkel, amelyek örök érvényűek. Ezek akkor hatnak igazán, ha nem feltétlenül fejtjük meg a konkrét jelentésüket.

És talán itt jön ki a magyar horror egyik még fejleszthető területe: hogy időnként túl direkt minden.

Lehetne sejtelmesebb, kevésbé látható, kevésbé egyértelmű.

A film központi témája mindannyiunk félelme: a halál. A post mortem fotók a viktoriánus korszak Angliájára voltak leginkább jellemzőek, de elterjedtek az egész nyugati féltekén. Még az 1930-as évekből is maradtak fent ilyen fotók, amelyek az utolsó emléket őrzik meg az elhunytról – többnyire az elhunyt családja körében. Mivel a fotózás drága dolognak számított, sokszor csak ez az egy kép készült az emberekről.

Fotó: Attila Szvacsek

A sztori szerint épp az első világháború végén járunk, amikor már a spanyolnáthajárvány is lecsendesedett. Viszont sok halott temetetlenül maradt, és ők a mi világunkban rekedtek. 1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor), a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel. Tomás úgy érzi, a kísértetek közölni akarnak vele valamit, és elhatározza, hogy a kislánnyal közösen kideríti, mi a céljuk.

Az első igazi magyar horror egy különleges korban, különleges helyszínen játszódik, és tényleg elképesztő vizuális effektusokkal, valamint rendkívüli színészekkel van felvértezve.

A forgatókönyv azonban a végére kissé ellaposodik, a színészek többsége pedig nem ebben a filmjében a leghitelesebb, igaz, üdítő a vásznon Schell Judit, Reviczky Gábor és Hámori Gabi alakítása.

Fotó: Attila Szvacsek

A film legnagyobb erőssége kétségkívül a zenéje, amelyet Pacsay Attila komponált, és több mint fél évig készült.

Összességében nagyon sok kiemelkedően jó részletet láttunk, de az utolsó harmadára 

az egész mintha önmaga paródiájába csúszott volna át.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.