Hazánkban is megjelent a pók, amelynek a csípése bénulást okozhat

Olvasási idő kb. 2 perc

A sárga dajkapók bármelyik lakásban megbújhat, és bár békés állat, a csípése minden fajtának különösen fájdalmas, sőt, a most országszerte megjelent példányok kimondottan veszélyesek, csípésük akár bénulást is okozhat – figyelmeztetnek a szakemberek.

Az ízeltlábú az utóbbi hetekben szaporodott el a Kárpát-medence száraz, meleg gyepes területein, de találkozhatunk vele a réteken, az erdőben és a gyümölcsösökben is.

A pókcsípés nem halálos, de veszélyes

A sárga dajkapók alapvetően nem őshonos állat Magyarországon, elterjedését a pókfaj mediterrán területről való behurcolásának, illetve a klímaváltozásnak tulajdonítják. A sárga dajkapókkal elsősorban azok találkozhatnak, akik szeretnek kertészkedni vagy a kertben pihenni, illetve szeretik a természetet járni. Bár a sárga dajkapók nem agresszív, hiszen csak akkor támad, ha megbolygatják, vagy veszélyt érez, azonban, ha kiszemeli áldozatát, akkor fájdalmas sérülést okoz.

A sárga dajkapók csípése nem halálos, de veszélyes
Fotó: Forrás: hu.museum-digital.org

Bár ennek a póknak a csípése, helyesebben mondva, a marása nem halálos, érdemes vele orvoshoz fordulni, mert a sárga dajkapók mérge émelygést, hőemelkedést, lázat okozhat, a marás környékén pedig átmeneti zsibbadást és bénulást is érezhetünk. 

A marás helyén akár gyulladás is felléphet. 

A sárga dajkapók csípésének tünetei jegeléssel, gyulladáscsökkentő gyógynövényekkel, például körömvirággal, aloe verával, illetve vény nélkül is kapható gyógyszertári készítményekkel jól csillapíthatók.

A sárga dajkapók nemcsak a természetben, hanem a lakásban is előfordul, hiszen kedveli az emberlakta területeket. Az ízeltlábút könnyű felismerni sárgás színéről és sötét rágóiról, lábvégeiről.

Él hazánkban négy mérgező állat: a velük való találkozás veszélyes is lehet. Az alábbi cikkünkből megtudhatod, mely állatokat érdemes elkerülni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.