120 éves háború: ezek a sztárok kötelezték el magukat valamelyik kóla mellett

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sújtotta már az emberiséget az ókori történelemben első, második és harmadik pun háború, a középkorban 100 éves háború, de azt talán nem gondolnánk, hogy napjainkban immár 120 éve tanúi, sőt aktív szereplői is vagyunk egy másik vad és komoly tőkéket megmozgató harcnak. Hite, politikai meggyőződése és ízlelőbimbó-állománya alapján mindenki be tudja magát sorolni társadalmunk valamely táborába: ahogy vannak kutyások és macskások, jobb- és baloldali érzelműek, pestiek és budaiak, úgy szakadunk coca-colások és pepsisek átjárhatatlan kasztjaira, és támogatjuk hű fogyasztói szokásainkkal egyik vagy másik kátránygurut.

Mert az életben semmi sem fehér és fekete, valójában minden piros vagy kék!

 

Vele vagy, vagy ellene!

Miközben az olvasó e sorokat olvassa, talán éppen kizizzent egy piros vagy kék cédulájú kólát, és arra gondol, vajon mit fognak itt összehordani az egyikről, én úgyis a másik megingathatatlan híve vagyok, és ha vendégségben az egyikkel kínálnak, és a másikból nincs, inkább kérek csapvizet!

Nyikita Hruscsov 1959-ben Moszkvában belekóstolt a kapitalizmus ízébe, de vajon melyikbe?
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Ezzel pedig tökéletesen lojális gyalogságot, sőt nehéztüzérséget alkot a szemben álló piros vagy a kék felek számára.

Íme tehát – a teljesség igénye nélkül – pár ikonikus csata ebből az évszázadosnál is régebb óta tartó heroikus küzdelemből:

A Coca-Colát fejlesztője, John Pemberton, a morfiumfüggő, amerikai polgárháborús veterán az ital 1886-os születésekor szabadalmaztatott gyógyszerként árusíttatta, hivatkozva gyógyhatására morfiumfüggőség, emésztési zavarok, idegrendszeri rendellenességek, fejfájás és impotencia esetében. Az 1893 óta kikísérletezett Brad’s Drink 1898-ban kapta új nevét, a Pepsit, utalva arra, hogy fogyasztásával enyhíthető a dyspepsia, vagyis a gyomorbántalmak, emésztési zavarok tünetei. Egy–egy.

Van, ami mindenhova elér…
Fotó: Peter Turnley / Getty Images Hungary

Igen? Akkor ezt kapd ki!

A Coca-Cola családbarát imidzsét próbálta olyan cuki figurák maga mellé állításával fokozni, mint az 1930-as évektől szolgálatukba állított klasszikus Mikulás alak. A joviális és csupa szív öreg még színeiben is a Coca-Cola nagykövete lett, s a kampány hozzájárult ahhoz is, hogy a Mikulás státusza a modern korban újra megszilárduljon. Kettő–egy a Coca-Colának.

2021-es tömegközlekedés Hongkongban
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Ha te így, akkor én is így!

A Pepsi az amerikai zászló kék, piros és fehér színeire úszott rá, és a hazafiasság szellemiségén át igyekezett az érzelmekre hatni, nem nélkülözve minden sikert, de a Coca-Cola újabb szimpatikus szőrcsomót állított frontvonalába, s a kedves jegesmedve újabb követőket vett le a lábáról. Maradt tehát a kettő–egy a Cocának.

Szerelemben és háborúban mindent szabad

Az 1970-es évek derekán a Pepsi aztán nem bírta tovább cérnával, és nagy fába vágta a fejszéjét: új kampányában vakteszten részt vett, gyanútlan polgárokkal kóstoltattak buborékos fekete üdítőitalokat, s az ártatlan alanyoknak látatlanban kellett színt vallaniuk, hogy melyik kóla nyeri el jobban ízlésüket. A Pepsi ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy pusztán az íz harcában képes maga alá gyűrni riválisát. Kétségtelenül kettő–kettő!

Nesze!

A Coca-cola kicsit pánikba is esett, még akkor is, ha a nem hivatalos, laboratóriumi kísérletnek minősülő tesztek valódi eredménye szinte egál volt, és életmentő kétségbeesett próbálkozásokba fogott a Diet és a New Coca ízeivel. Végül, ahogy Bobby Ewing feltámadt, úgy robbant vissza közkívánatra a Classic Coca is, s visszaállította a Coca-Cola méltó, régi nagy hírét. Három–kettő.

Ebben az évben így aztán a Coca-Cola vezetőinek nem hozott virgácsot a Mikulás
Fotó: Apic / Getty Images Hungary

Sortűz: piff-puff

Ennek a fele sem tréfa! – látták be egyszerre a felek az 1980-as évek derekára, és bekeményítettek… És hát ugye volt az a pénz, amiért a kor tündöklő fényes csillagai egyik vagy másik nedű mellett letették nyilvános voksukat.

A Coca-colát már korábban megénekelte a The Beatles, a Beach Boys, és megnyerték maguknak magát a Királyt is. Elvis Presley pedig komoly reklámértékkel bírt mindig is. Négy–kettő.

Na jó, de a Pepsi 1983-ban leszerződtette maga mellé kemény 10 esztendőre magát Michael Jacksont! Négy–három… És ezen még az sem változtatott, hogy egy 1984-es Pepsi-reklám forgatásán Jacko másodfokú égési sebeket szerzett. Egy magnéziumos robbanófényekkel szegélyezett lépcsősoron, az éjszakai forgatás közepén egy szikra lángra kapott az énekes hajában, s a fejét olyannyira megsebesítette, hogy kórházi ápolásra szorult.

Egy pöti malőr nem okozhat törést egy nagyszerű barátságban
Fotó: Rick Maiman / Getty Images Hungary

Ha harc, hát legyen harc!

Innentől már sorolni is nehéz a világsztárokat, akik ehhez vagy ahhoz a mezőnyhöz csapódtak szabad szemmel is jól látható dollárrengetegekért:

Coca-Cola-arcok:

Kisebb nyomás és némi zöldhasú azonnal kitisztította a sztárok tudatát, és rögtön érezték, hogy kizárólagos Coca-Cola-fogyasztók. David Bowie, George Michael, Elton John és Whitney Houston is így voltak ezzel.

Pepsi-arcok:

Vagy eltántoríthatatlan Pepsi-funok, vagy volt az a pénz, de idetartoztak: Ray Charles, Spice Girls, Britney Spears, Enrique Iglesias, Beyoncé, Pink, Jennifer Lopez, David Beckham, Christina Aguilera, Aretha Franklin, Janet Jackson, Mariah Carey, Shakira, Juanés vagy akár Kylie Minogue is.

Ezen a ponton már nehéz igazságot tenni, de a csetepaté még nem ért véget! Te melyik oldalon harcolsz?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.