Hosszú várólista van a temetőben Molière vagy Jim Morrison szomszédságáért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A világ egyik leghíresebb temetője évente látogatók százezreit vonzza, mivel olyan hírességeknek nyújt végső nyughelyet, mint Jim Morrison, Maria Callas, Oscar Wilde vagy Molière. Ugyan ma legkevesebb két-három millió ember földi maradványait őrzik Párizs legnagyobb temetőjében, de a Cimetière du Père-Lachaise nem volt mindig ilyen népszerű. Napóleonnal együtt az adminisztrátorok az 1800-as évek elején komoly marketingmunkát tettek bele, hogy az emberek rákapjanak. Tervük jobban sikerült, mint gondolták.

Az 1624-ben született La Chaise atya, vagyis Père François de la Chaise nem kisebb személyiség volt, mint XIV. Lajos titkainak őrzője a gyóntatópapjaként, s emlékére később kápolna létesült. Az 1700-as évek végén a párizsi temetők egyre telítődni kezdtek, s egyiket-másikat bezárták, megint másikak pedig kinyitottak: egyebek mellett a Montmartre temető a város északi részén, délen a Montparnasse temető, s a keletin Napóleon a császári kinevezése utáni egyik első intézkedéseként 1804-ben La Chaise atya kápolnája köré létesített temetőt.

Döcögve indult

Napóleon császárrá koronázásának és a temetkezési hely nyitásának évében, 1804-ben mindössze 13 sírt rejtett az akkor 17 hektáron Alexandre-Theodore Brongniart neoklasszicista építész kezei nyomán épült Cimetière de l'Est, vagyis Keleti Temetőként is ismert Père-Lachaise, holott máig már milliónál is több elhunytat temettek el itt…

Kezdetben csak 13 halott nyughelye volt a temető
Fotó: Colors Hunter – Chasseur de Coul / Getty Images Hungary

Mi kellett a pálforduláshoz?

A temető, nyitásakor, a belvárostól egyrészt túl távolinak is bizonyult, s az sem volt benne vonzó a leendő „bérlők” számára, hogy az egyház nem áldotta meg. Ügyes marketingstratégia kidolgozására volt tehát szükség, hogy népszerű nyughellyé tegyék, és örömmel odaköltöző holtakkal népesítsék be a temetőt. Az ötlet hamarosan megszületett, s megvalósításához néhány már akkor is nagy elismerésnek és köztiszteletnek örvendő francia hírességet hívtak segítségül a kétségbeesésükben kreatívvá váló adminisztrátorok.

Mára már több millióan nyugszanak a párizsi temetőben, amely az egyik legexluzívabb nyughellyé vált, várólistája is van
Fotó: Amy T. Zielinski / Getty Images Hungary

Une bonne idée avec „pöti fifika”

Az 1673-ban elhunyt Jean-Baptiste Poquelin, akit a nagyérdemű leginkább csak Molière néven ismert és szeretett, valamint az egykoron az ő szakmai pártfogásában lévő, szintén ismert és neves íróként 1695-ben jobblétre szenderült Jean de La Fontaine hozták meg, tudtukon kívül, a temetőnek a vártnál is jóval nagyobb népszerűséget. A gyatrán muzsikáló temetőbe még nyitása évében ugyanis nagy csinnadrattával átszállították e két neves francia holttestét, akik új nyugvóhelyet kapva a Pére-Lachaise temető legillusztrisabb és legvonzóbb halottaivá váltak.

Az eredmény pedig azonnal jelentkezett: a következő évben 44 temetést rendeztek, aztán 49-et, és a nyitás utáni harmadik évben, 1807-ben 62-t, 1812-ben pedig már nem kevesebb mint 833-at, így 1830-ra olyan népszerűvé lett a temető, hogy több mint 30 000 halottal büszkélkedhetett. Mindennek pedig egyenes következménye, hogy a Père-Lachaise túlnőtte önnön kereteit, és többszöri bővítésre szorult: 1824, 1829, 1832, 1842 és 1850 is újabb területekkel gazdagította az addigra ikonikussá váló temetkezése helyet, mely azóta meg sem állt a mai többmilliós számig.

Ma Párizs legnagyobb temetője
Fotó: ad_foto / Getty Images Hungary

Kik férhetnek be?

Napóleon a temető nyitása kapcsán kijelentette: „Minden állampolgárnak joga van eltemettetni, faji vagy vallási hovatartozás nélkül”. A Père-Lachaise ma is fogad be elhunytakat, de meglehetősen szigorú feltételekkel, és várólistára való feliratkozás után. Akinek mégis sikerül, egy 30 éves bérleti szerződést kap sírhelyére, amelyet ha később a család nem vált meg újra, a maradványokat elviheti, míg az elhagyatott maradványokat bedobozolják, felcímkézik, és a temető Aux Morts osszáriumába szállítják másik egy-két millió elhunyt földi maradványai mellé.

Akikkel ez nem történhet meg a Père-Lachaise temetőben:

A teljesség igénye nélkül következzen a temetőben nyugvók igencsak tiszteletreméltó névsora, akik rendkívüli tehetségükkel talán örökre váltották meg a helyüket ezen az exkluzív helyen:

  • Honoré de Balzac 
  • Georges Bizet
  • Maria Callas 
  • Frédéric Chopin 
  • Eugène Delacroix 
  • Paul Éluard 
  • Frankel Leó
  • Jean de La Fontaine 
  • Amedeo Modigliani 
  • Molière
  • Yves Montand
  • Jim Morrison 
  • Édith Piaf 
  • Camille Pissarro
  • Gioachino Rossini 
  • Gertrude Stein
  • Oscar Wilde.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.