Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A történelem legvaskalaposabb pápája címet valószínűleg a katolikus egyház 254. vezetőjének, XVI. Gergelynek ítélhetjük oda, aki a 19. század első felében, az Európát lázban tartó forradalmi időszakban foglalta el Szent Péter trónját, és igyekezett minél jobban gátat szabni Rómában a liberális eszméknek. Az ultrakonzervatív pápa odáig ment, hogy még a vonatokat és a közvilágítást is betiltotta.
Politikai érdekből esett rá a választás
Az 1765-ben, az észak-itáliai Bellunóban, nemesi család sarjaként, egy vagyonos jogtudós fiaként született Bartolomeo Alberto Cappellari már fiatalon az egyházi életet választotta, 22 évesen lépett be a Kamalduli-rend Muranóban (Velencétől nem messze) található kolostorába, egy évvel később pedig pappá is szentelték. A fiatal szerzetes kevésbé vezetői képességeivel, inkább intellektusával, teológiai és filozófiai műveltségével, valamint szorgalmával nyerte el társai elismerését, akik már kora huszonévesen őrá bízták a novíciusok oktatását, harmincévesen pedig Rómába küldték, ahol termékeny tudósként munkálkodott a rend égisze alatt. 1799-ben jelent meg A Szentszék és az Egyház győzelme az újítók fölött, akiket saját fegyvereikkel győzött le és szorított vissza című könyve, melyben kifejtette ultrakonzervatív nézeteit, azt hangoztatva, hogy az egyháznak és a pápának teljes szabadsággal kell rendelkeznie.
VII. Piusz pápa idejében Cappellari atya már apáti, főgondnoki és főhelynöki tisztséggel is rendelkezett, karrierjét csak Napóleon inváziója és a pápai állam megszüntetése hátráltatta egy ideig, ezekben az években Muranóba menekült, a francia császár 1815-ös bukása után viszont visszatért Rómába, és pályafutása csúcsára jutott. XII. Leó pápa 1825-ben bíborossá nevezte ki, a következő évben pedig megtette a Hitterjesztési Kongregáció vezetőjének, mely tisztségében gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkezett missziós téren. Leó pápát 1829-ben VIII. Piusz követte a trónon, az új egyházfő regnálása azonban rövid életűnek bizonyult: alig húsz hónap után Piusz váratlanul elhunyt, halálának hátterében bonapartista összeesküvést gyanítottak.
Az egyház történetének egyik leghosszabb konklávéja következett, melynek során 50 napon keresztül, 83 környi szavazást követően választották meg az egyház következő fejét. A pápaválasztás természetesen inkább politikai, mintsem teológiai kérdést jelentett, a nagy európai birodalmak, elsősorban a Habsburg Birodalom, azt szerették volna, hogy egy konzervatív pápa kerüljön hatalomra, aki ellenszegül a kontinensen terjedő forradalmi eszméknek, és az abszolutizmus híveként lép fel a francia forradalom nyomán kisarjadt liberalizmussal szemben. Az eredetileg legesélyesebbnek számító jelölt személyét a spanyol király megvétózta, így hetekig tartó patthelyzet alakult ki, melynek során két jelölt állt szemben egymással, a kompromisszum legkisebb jele nélkül.
A legenyhébb reformokat is elutasította
Végül hosszas vitákat és egyeztetéseket követően egy semleges harmadikra, a teljesen kívülállónak számító Cappellari atyára esett a választás, aki maga sem gondolta volna, hogy valaha szóba kerül az egyházfői posztra. A szerzetes-generális még püspöki címmel sem rendelkezett, mely a pápaság előfeltétele, ezért bíborosi érdemeire való tekintettel gyorsan elintézték számára a kinevezést, mielőtt 1831 februárjában XVI. Gergely néven a trónra emelték (máig ő az utolsó pápa, aki megválasztása után lett püspök, és az utolsó, aki a Gergely nevet viselte). Az új egyházfő a megválasztásakor a pápai államban kitört forradalmakat osztrák csapatok behívásával intézte el, sokan pedig csak Metternich pápájaként emlegették, annyira a Habsburgok befolyása alatt állt, ugyanakkor igyekezett a lehetőségekhez mérten megőrizni a pápai állam befolyását és függetlenségét.
Annyi bizonyos, hogy Gergely pápa nem hazudtolta meg azok reményeit, akik ultrakonzervatív egyházfőt szerettek volna Rómában látni: még a katolikus liberalizmust is mélyen elítélte, ellenezte a sajtó-, vélemény- és lelkiismereti szabadságot, az állam és az egyház szétválasztását, ellene ment mindenféle modernizációs kísérletnek, mely az egyház megújítását célozta volna. Felszólalt a hatalommal szembeni engedetlenség ellen, megerősítette a papi nőtlenség hagyományát, és megtiltotta a papságnak a katolikusok és más felekezetekhez tartozók közötti vegyes házasságok megáldását.
Gergely saját személyiségében és szokásaiban is hű maradt elveihez, szerény, aszketikus életmódot folytatott, nem utazott, lelkesen támogatta viszont a kultúrát, a művészetet és a régészet tudományát, neki köszönhetően kaptak új életre az ókori ásatások az Örök Városban, és ő alapította a Vatikáni Múzeum etruszk és egyiptomi részlegét. Korábbi feladatköréhez hűen rengeteget tett a missziós tevékenység fellendítéséért, megerősítéséért, elsősorban Ázsiába, Afrikába és Latin-Amerikába küldött rengeteg hittérítőt.
Ördögtől valónak tartotta a közvilágítást és a vasutat
Az ultrakonzervatív pápa legtöbbet emlegetett intézkedései viszont azok, melyek mai szemmel (sőt, már akkori szemmel is) igazán bizarrnak tűnnek. Gergely pápa istenkáromlásnak minősítette és betiltotta Rómában a közvilágítást (mely ekkoriban még gázlámpákkal történt), ugyanis szerinte ezzel az emberek gőgösen szembemennek az isteni renddel, ami megmondja, mikor van nappal és mikor éjszaka. Az 1804-ben feltalált és Gergely pontifikátusa idején Európa-szerte rohamosan kiépülő gőzvasút szintén a pápai ortodoxia áldozatává vált: az egyházfő megtiltotta a vonatozást és a vasútépítést a pápai állam területén, melyre rendkívül egyszerű és rövid indokot adott. Szerinte a vasút a pokolba vezető úttal egyenlő, mely kijelentésben szójáték is tetten érhető, a francia chemins de fer (szó szerint „vasút”) kifejezésből lett chemins d’enfer, vagyis „a pokol útja”.
A vasút betiltásának valódi indoka azonban valószínűleg ennél sokkal földhözragadtabb volt: a nagy távolságokat korábban sohasem látott gyorsasággal és egyszerűséggel átszelő vonat felélénkítette a kereskedelmet, fellendítette a gazdaságot, segítette a polgárosodást és a középosztály megerősödését, vagyis közvetlenül veszélyt jelentett a pápaság hatalmára, ezért üldözte minden lehetséges eszközzel az egyházfő. Szintén lehetséges, hogy az utazástól tartózkodó pápa saját félelmei miatt is ellenezte az ekkor még igen rettentőnek ható, (a lovas szekérhez képest) nagyon gyors és hangos vasutat, illetve szkeptikusan szemlélte annak térhódítását. Nem minden gőzgép volt azonban ellensége a pápának, Gergely lelkesen támogatta a római gőzhajózás fejlesztését, mely uralkodása idején, 1842-ben indult el.
A kérlelhetetlen antireformer Gergely pápa nyolcvanévesen hunyt el Rómában 1846-ban. Utódja, a jóval liberálisabb szellemiségű IX. Piusz rekordideig, 32 évig uralkodott, regnálása alatt szűnt meg a pápai állam, és vált Róma az egyesített Olasz Királyság részévé.
