Különös állatokat videóztak le a paksi erőmű mellett a Dunában

Olvasási idő kb. 1 perc

Kínai medúzák lepték el a Dunát Paks mellett. Az oda nem illó állatokat egy helyi videós örökítette meg.

A paksi atomerőműhöz közel, a fadd-dombori Duna-holtágban videózott le úszkáló kínai medúzákat egy férfi a napokban. 

A felvételeket készítő Farkas Erik a teol.hu figyelmét is felhívta a furcsa jelenségre. A Duna vizében úszkáló édesvízi csalánozók mindössze néhány centiméter átmérőjűek. A Craspedacusta sowerbii feltehetően Kínából származó, hazánkba is betelepült, invazív faj. Bár mikroszkopikus méretű csalánsejtjeikben van ugyan méreganyag, az csak egészen apró szervezetekre veszélyes.

Paks mellett jelentek meg a Dunában a furcsa állatok

Az invazív medúzafaj jelenléte hazánkban már régóta ismert, ám az itthon előforduló populációik leginkább kavicsos bányatavakban és a folyók holt medreiben szoktak megjelenni, ideális feltételek esetén. A faj kiemelten érzékeny a vízhőmérsékletre, a pH-ra és a víztisztaságra. 

A paksi atomerőmű vize a környező halastavak mellett a Dunának is vízutánpótlást biztosít. A beömlés alatti néhány kilométeres szakasz vízi élővilága a kiemelten magas és tápláló biomasszának köszönhetően nem véletlenül az egyik legszámottevőbb fajgazdagságú a térségben. 

A paksi erőmű vize is a Dunába ömlik

A közeli fadd-dombori Duna-holtágra is pozitív hatással van a paksi atomerőmű jelenléte, ugyanis a kialakított csatornarendszernek köszönhetően a korábban pusztuló fadd-dombori holtág új életre kelt. Immár újra fészkel  a kócsag, a vörösgém, a vándorsólyom és az egerészölyv, de otthonra találtak a nagyvadak, őzek, szarvasok és vaddisznók is, s jelenleg sok száz apró csalánozó is élvezi a tiszta vizet.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?