24 millió éves fogat találtak a kanadai sarkvidéken: ősi titkokat rejthet

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy kutatócsapat 21–24 millió éves orrszarvú fog feltárásán dolgozott a kanadai sarkvidéken. A fogból kivont fehérjék tízszer régebbi korszakokat tárnak fel, mint a legtöbb eddig ismert ősi DNS.

A fog kemény zománca természetes védőburokként konzerválta a benne rekedt sejteket, így azok épségben maradtak.

A csontokban, kövületekben megőrzött ősi DNS tanulmányozása forradalmasította a régészeti tudományt. A kutatók a fogból kinyert fehérjék alapján rekonstruálni tudták, hogy az adott orrszarvúfaj mikor vált el a modern orrszarvúk két fő alcsaládjától, finomítva a családfa eddigi modelljeit. Ez az eredmény módosította az evolúciós kapcsolatokról és az orrszarvúk fejlődéséről alkotott korábbi modelleket.

Idézőjel ikon

„A zománc olyan kemény, hogy megvédi ezeket a fehérjéket. Lényegében olyan, mint egy trezor, amit kinyitottunk”

mondta Ryan Sinclair Paterson, a Koppenhágai Egyetem Globe Intézetének posztdoktori kutatója, a kanadai kutatás vezetője.

A tudósok úgy vélik, ezzel az új technológiával egyszer talán még a dinoszauruszok világába is bepillantást nyerhetünk. A kutatás ígéretes jövőt vetít előre az evolúciós kutatások számára, a Föld történetének rejtett fejezeteinek feltárásában.

Egy kutatás rávilágított arra, hogy a dinoszauruszok hangját eddig tévesen képzeltük el. Ebben a cikkben írtunk a felfedezésről. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.