Hercegnő és grófnő, színésznő és modell, divatikon és filmsztár – mindez ráillik Natalja Pavlovna Palejre, akinek gyerekként el kellett menekülnie Oroszországból, amikor a bolsevikok átvették az uralmat.
Tizenhárom éves korában egy mosónő gyerekének adta ki magát nővérével, Iriniával, hogy kijussanak a véres káoszba zuhanó Oroszországból, és esélyük legyen új életet kezdeni. Vonattal, szekérrel és lovas szánnal tették meg a több mint 320 kilométeres utat Szentpétervárról. Mire 1918 decemberére végre megérkeztek Finnországba, a végkimerülés szélére kerültek: az út során többször is összeestek a fáradságtól. „A távolban felsejlő fény adott reményt, hogy talán már a végére érnek fárasztó útjuknak” – írta később visszaemlékezéseiben anyjuk, Olga Valerianovna Palej.
Nem ez volt azonban az első eset, hogy a család Oroszország elhagyására kényszerült. Natalja Pavlovna Palej apja régivágású orosz nemes volt: II. Sándor orosz cár legkisebb fiaként dinasztikus feladatok, például megfelelő házasság várt rá. Pavel Alekszandrovics Romanov a kötelezettségeknek egy darabig meg is felelt: feleségül vette Alexandra Georgijevna görög királyi hercegnőt, akitől két gyereke született: Marija Pavlovna és Dmitrij Pavlovics. Felesége halála után azonban a nagyherceg beleszeretett bátyja szárnysegédjének, a német kisnemes származású Erich von Pistohlkorsnak a feleségébe. Noha a kapcsolat rangon aluli és rendkívül problematikus volt, Pavel Alekszandrovics hajthatatlan volt – ebben talán neveltetése is szerepet játszhatott, hiszen legidősebb bátyja 1865-ös halála után
anyja meglehetősen elkényeztette, korabeli források szerint a nagyherceget a cárné az „én kis Csizmás Kandúrom”-nak becézte.
Az első száműzetés Oroszországból
Hiába makacsolta meg magát azonban Pavel Alekszandrovics, a cár is hajthatatlan maradt: a házasságot Olga Valerianovna Karnovával azután sem engedélyezte, hogy a nő elvált.
Amikor a fiatalok a tiltás ellenére mégis egybekeltek, II. Miklós cár Párizsba száműzte őket.
A francia fővárosban látta meg a napvilágot Natalja Pavlovna Palej grófnő 1905-ben, miután 1904-ben Luitpold bajor királyi régensherceg a „gróf Hohenfelsen” rangot adta Olga Valerianovnának és gyermekeinek. A párizsi gyermekkor Natalja Pavlovna Palej életének talán legkiegyensúlyozottabb időszaka volt: hiába voltak száműzöttek, a kislány jólétben nőtt föl, körülvéve a privilegizált arisztokraták fényűző gazdagságának minden pompájával.
II. Miklós cár haragja idővel elmúlt, és 1912-ben kegyelmet adott nagybátyjának, így a család visszatérhetett Oroszországba. Szentpétervártól nem messze, a cári család nyári rezidenciájaként is szolgáló Carszkoje Szelóban telepedtek le, ahol megismerkedtek a Romanov-család gyerekeivel és más, arisztokrata származású apróságokkal.
Menekülés Finnországba
Ez az idill azonban nem tartott sokáig: vészesen közelgett az idő, amikor a Romanovok 300 éves uralma kártyavárként dőlt össze. Az első világháború kirobbanása még egy rövid időre fölszította a cár iránti hazafias lelkesedés lángját, ám a katonai kudarcok és a belpolitikai problémák egyre nagyobb feszültségeket okoztak. A helyzeten az egyszerre rettegett, tisztelt és gyűlölt Raszputyin növekvő hatalma sem sokat segített. Miután a „szent vándor” megmentette II. Miklós vérzékenységben szenvedő fiának, Alekszej hercegnek az életét, a cári család menthetetlenül Raszputyin befolyása alá került.
A tanácsadót végül egy konzervatív arisztokratákból álló csoport, köztük Pavel nagyherceg első házasságából származó fia, Dmitrij Pavlovics gyilkolta meg 1916-ban.
Ekkor azonban már megállíthatatlanul fújt a változás szele, és a vihar az egész Romanov-dinasztiát elsodorta. Noha II. Miklós 1917-ben lemondott, a hatalmat átvevő bolsevikok ezzel nem elégedtek meg. Módszeres tisztogatásba kezdtek, amely során összesen 18 Romanovval végeztek – köztük a cárral és családjával, valamint Natalja Pavlovna Palej apjával és bátyjával.
A testvérpár – Natalja és Irina – ezután vállalkoztak a hosszú, Finnországba vezető útra; amit maguk mögött hagytak, sokkal rosszabb volt. Nem sokkal később anyjuk is csatlakozott hozzájuk – miután férjét 1919 elején egy börtön udvarán kivégezték, nem sok keresnivalója maradt Oroszországban. Előbb Svédországban telepedtek le, ám rövidesen Franciaországba utaztak, ahol korábbi otthonukban laktak.
Menekült hercegnőből modell és divatikon
Noha nem voltak gazdagok, jó kapcsolataiknak köszönhetően nem kellett nélkülözniük. A múlt eseményei azonban kitörölhetetlen nyomot hagytak a serdülőkorú Natalja Pavlovna Palej lelkén.
„Apám, bátyám, unokatestvéreim, nagybátyáim – mind kivégezték őket, a Romanovok vére festette vörösre a kamaszkoromat"
– mondta később egy interjúban. Az anya minden évben hatalmas jótékonysági bált rendezett, amelyen amerikai milliomosok, európai előkelőségek és a világ arisztokráciájának krémje vett részt – ezen elég pénzt tudott gyűjteni ahhoz, hogy egész évben jótékonykodhasson, miközben a megélhetésen sem kellett aggódnia. 1924-től a lánya is részt vett a bálokon, és Natalja Pavlovna Palej három ével később hozzáment Lucien Lelong francia divattervezőhöz.
A nő Lelong múzsája lett: híres „N” parfümjét például felesége inspirálta.
Noha házasságuk romantikusnak egyáltalán nem volt nevezhető (Lelong sosem csinált titkot homoszexuális irányultságából) a kapcsolatból mindkettejüknek sok előnye származott. A feleség igazi divatikonná vált, amihez meg is volt a tehetsége.
Sosem próbálta követni a trendeket, inkább megszabta őket.
Különösen a kalapok és a kesztyűk terén volt tévedhetetlen. Híres magazinokban, például a Vogue-ban szerepelt, és olyan befutott fényképészek kedvenc modellje volt, mint Edward Steichen, Cecil Beaton vagy Horst P. Horst.
Sivár szerelmi élete volt
A kölcsönös előnyök ellenére a házastársak egyáltalán nem értették meg egymást: így nem csoda, hogy a Palej máshol kereste a boldogságát. Előbb a táncos Serge Lifarrel kezdett viszonyt, majd az író Jean Cocteau-vel gabalyodtak szenvedélyes, ám plátói kapcsolatba. „Olyan, mint egy egzotikus növény, amelynek a virágba boruláshoz dicséretre, hízelgő tükrökre és csillogó csillárokra van szüksége” – mondta róla egy ismerőse. Egy barátja sokkal drámaibban írta le Palej szerelmi ügyeit (nemcsak Lelong, de Serge Lifar és Jean Cocteau is meleg volt):
„arra teremtetett, hogy imádják, ám ő maga sose találjon szerelmet”.
Nem lett belőle igazi filmsztár
„A néhai cár unokahúga sikerre tör a filmiparban” – ezzel a címmel jelent meg cikk 1935-ben a Saskatoon Star-Phoenix nevű kanadai napilapban. És valóban, Natalja Pavlovna Palej a filmvásznat is meg akarta hódítani. Bizonyos nehézségekkel azonban meg kellett küzdenie: például le kellett vetkőznie erős orosz akcentusát, ezért minden nap angolórákat vett.
Az is komoly problémát jelentett, hogy nem volt különösebb tehetsége a színészethez.
Néhány gyenge francia filmben nyújtott nem különösebben emlékezetes alakítása után az Egyesült Államokba költözött, ahol hollywoodi babérokra tört. Itt érte el filmes karrierje csúcsát: mellékszerepet kapott Katharine Hepburn és Cary Grant mellett a Sylvia Scarlett című filmben.
Noha már jó ideje külön éltek, csak 1936-ban vált el Lelongtól, és egy évvel később hozzáment a John C. Wilson színházi producerhez. (Közben Nathalie Paley néven megkapta az amerikai állampolgárságot.) Noha Wilson is meleg volt, jól kijöttek egymással, és hozzú éveket töltöttek együtt harmonikus kapcsolatban. Palej közben visszatért a modellkedéshez, és férjével létrehoztak egy nagy kulturális súllyal bíró, kreatív közösséget: egyebek mellett divattervezők, szerkesztők, színészek, fotósok és írók voltak a tagjai.
Wilson halála után Palej visszavonult a nyilvánosságtól: háziállataival körülvéve töltötte élete utolsó éveit, tévét nézett és keresztrejtvényeket fejtett. 1981 decemberében hunyt el, miután fürdőszobájában elesett, és kitörte a nyakát. Ekkoriban már kevesen ismerték – halála nem is keltett különösebb visszhangot.
II. Miklós cár fiatalkorában egy botrányhős balerinát szeretett – Matilda Kseszinszka a Szentpétervári Balett legfényesebb csillagának számított, a lengyel származású díva egész Oroszországot megbabonázta.
