Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A patika sorsa egy Örkény-egypercesnek is lehetne a története – az író, akit „trockista-titóista kémnek” tituláltak, ajándékba adta az államnak Sztálin 70. születésnapja alkalmából.
Örkény egyáltalán nem akart gyógyszerész lenni, már fiatal korától az írás érdekelte. Ám apja, aki régi szolnoki zsidó család sarja volt – eredetileg Ösztreicher volt a családnevük, erről magyarosítottak Örkényre –, azt akarta, hogy vigye tovább a gyógyszerészszakmát, így fia elkezdte a Műegyetem vegyészmérnöki karát. „Hiába tudtam, hogy író akarok lenni, apám patikus volt, s ahhoz ragaszkodott, hogy én is az legyek. S még ez se volt neki elég! Arra vágyott, hogy több legyek nála…” 1932-ben átiratkozott a Pázmány gyógyszerész szakára, itt szerzett diplomát két évvel később. Noha valószínűleg nem szerette különösebben egyetemi tanulmányait, később pozitívan nyilatkozott ezekről az élményeiről. „Az egész kémia egy tiszta világos képlet. Ez az a tiszta világosság, amit egész életemben szerettem” – írta később.
Munkaszolgálat és hadifogság
A diplomája megszerzése utáni években ismerkedett meg a Szép Szó irodalmi és társadalomtudományi folyóirattal, ahol olyan nagyok dolgoztak, mint Ignotus Pál vagy József Attila. Ám ezek a „baloldali elemek” nem vetettek jó fényt a módos polgári körülmények között élő Örkényre, és így a rendőrség tanácsára pár évet külföldön töltött, Londonban, majd Párizsban. Szülői segítséggel és alkalmi munkákból tartotta fenn magát ez idő alatt. Budapestre visszatérve befejezte a Műegyetemet, 1941-ben diplomázott vegyészmérnökként.
A második világháborúban munkaszolgálatra vitték a Don-kanyarba, majd hadifogságba esett. 1946-ben került haza, szinte csodával határos módon. Előbb az Újhold folyóirat egyik szerkesztője volt, a lap bezárása után a Szabad Népben jelentek meg írásai, és az írószövetség küldöttjeként is dolgozott. Úgy tűnhetett, Örkény révbe ért, és az új rendszer igaz híve. Ám ennek ellentmond a családi gyógyszertár „önkéntes” felajánlása, ami mögött egészen más okok húzódnak meg.
A csendes és totális államosítás
A gyógyszertárak az 1945 utáni államosítási hullámból jó darabig kimaradtak annak ellenére, hogy a gyógyszerész-társadalmat „fegyelmezetlen, pártszempontból, ideológiailag teljesen képzetlen és lelkiismeretlen, hazafiatlan, önző és megbízhatatlan” csoportnak tartották egy szakszervezeti jelentés szerint. 1949-ben a patikák egy részét még leginkább gyógyszerhiány miatt vették állami kezelésbe, ám nem sokkal később elindult a „csendes államosítás”, amelynek során a legkülönbözőbb indokokkal vettek el gyógyszertárakat. Volt, akitől azért, mert egy nyilas parancsnok volt a barátja, volt, akitől azért, mert korábban nemkívánatos pártoknak volt a tagja, például a Magyar Országos Véderő Egyletnek vagy a Magyar Élet Pártjának. Wolff Károlyt például horthysta elemnek titulálták, másvalaki pedig „a Tanácsköztársaság érdekei ellen fejtett ki tevékenységet, és a kapitalistákat szolgálta”.
1950-től beindult a „totális államosítás”: a „politikailag és morálisan” kifogásolható, osztályidegennek tekintett gyógyszerészektől előzetes tájékoztatás nélkül vették el a patikákat, a gyógyszerkészleteket, minden felszerelést, sőt, sok esetben még a lakásukat is – amennyiben egy épületben volt a gyógyszertárral. A rendelet értelmében kaptak volna kárpótlást, ám erre a legtöbbször nem került sor.
A trockista-titóista kém
Örkényék ügyét egy 1949-es szaklapban megjelent cikk indította el, amelyben a szerző az Állami Kezelésbe Vett Gyógyszertárak Nemzeti Vállalatának működését kritizálta. A cikk miatt feljelentés született, amelyben az írást
az „utolsó tőkés országos hálózatnak tekinthető és akként felhasználható patikatulajdonosok és szekértolóik” aknamunkájának
értékelték, és három főbűnöst neveztek meg a „trockista-titóista kémek és ügynökök” közül: Székely Jenőt, a cikk íróját, a Gyógyszerész c. szaklap szerkesztőjét, Örkény Istvánt és Örkény Hugót. Valószínűleg nem véletlen, hogy ezután adóvizsgálat indult a patika ellen, amelynek során jelentős adóhiányt állapítottak meg.
Ezek után jött az „önkéntes” felajánlás. Örkény István a patika ügyét menthetetlennek ítélte, valószínűleg úgy gondolkodott, hogy a felajánlás révén enyhébb bánásmódban részesülnek apjával, akinek szívügye volt a gyógyszertár. Az író attól félt, hogy ha apja elveszíti minden munkáját, azt nem éli túl. Ezért kérte azt a minisztériumtól, hogy a felajánlásért cserébe apja kapja meg az iparengedélyt a korábban is általa forgalmazott Ferglobin és Nervoplast termékekre. Ennek érdekében még az adótartozást is magára vállalta.
„…ha hátralevő idejét munka nélkül kellene eltöltenie, hamarosan megrokkanna és belepusztulna a semmittevésbe”
– írta apjáról, és megérzése sajnos beigazolódott: Örkény Hugó a patika 1950-es államosításának évében agyvérzést kapott, és meghalt.
Az már csak a hab a tortán, hogy a második világháborúban sárga csillaggal megbélyegzett Örkény család tulajdonában Csillag néven működő gyógyszertárat a „kommunista” rendszer Vörös Csillagra keresztelte át, és ez lett Magyarország első szovjet típusú mintagyógyszertára.
Néhány ütős idézet Örkénytől
Hát persze hogy vannak ellenségeim. Inkább az a baj, hogy nem tudom, kik azok. Időnkint a barátaim közlik, hogy megvédtek, innen tudom, hogy vannak.
Talán könnyebb lenne a tehetségtelenséget elviselni, mint megbékélni azzal, hogy pazarlón bánunk a tehetségekkel.
Lelkes, hívő és meggyőződéses budapesti vagyok. Azt hiszem, hogy ez a város nagyon sok szempontból egyedülálló a földtekén, elsősorban a szépsége miatt. Ezt így volna helyes mondani: Isten mindent megtett, hogy ez legyen a világ legszebb városa, mi, emberek is mindent elkövettünk, hogy elcsúfítsuk, de ez nem sikerült egészen.
Ha szívesen olvasnál még idézeteket Örkénytől, kattints ide!
