Az ördöglovas fogaton ugratott át lovával szerelméért: nevét a Várnegyed fontos épülete őrzi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha lehetőségünk lenne egy többdimenziós élőlénynyomtató masinával megalkotni a magyar ember romantikus, idealizált archetípusát, akkor a gépből a különféle tulajdonságok betáplálása után nagy valószínűség szerint egy Sándor Móricra kísértetiesen hasonló figura pattanna ki, és húzná maga után a lovát is.

Főhősünk egy grófi család második gyermekeként született, de bátyja tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt a tehetős család teljes vagyona és az ezzel járó felelősség is rászállt. Sándor Móricot az emlékezet egy kifejezetten céltudatos, éles eszű, jellemes figuraként ismeri , aki mentes volt minden káros szenvedélytől, italtól, dohányzástól. Leszámítva egyet. A lovaglást. Amit illik megbocsátani neki. A lovazás egy súlyos szenvedélybetegség , akit megfertőznek a lovak, azt nem eresztik többé. Csakhogy főhősünk ezt a szenvedélyt teljes odaadással űzte:

a legvakmerőbb, legőrültebb trükköket vitte véghez állataival, a lovas sportnak szentelte egész életét és vagyonát.

A lovak tilalmától az extrém lovassportokig

Édesapja – az a Sándor Vince, aki a mindenkori köztársasági elnök rezidenciájaként szolgáló Sándor-palota építtetője, első tulajdonosa – valamit láthatott fiában, mert egyetlen megmaradt gyermekét a lovaknak még a közelébe se engedte. Emiatt lehetett, hogy az apa korai haláláig Sándor Móricnak nem sok köze volt a lovagláshoz. Ám mielőtt a büszke négylábúak iránti szenvedélyének epizódjait ismertetnénk, ejtsünk pár szót a Sándor családról.

Az ördöglovas kastélya ma eredeti pompájában látogatható
Fotó: Bődey János / Index

A grófi család több évszázados múltra tekinthet vissza, a 19. századra pedig az ország egyik leggazdagabb, legbefolyásosabb családjának számított, amit jól jelképez a Sándor-palota közeli fekvése a Budavári Palotához. A fiatal Sándor Móric tehát ebbe a pompás pozícióba született bele. Apja halála után, mindössze 17 évesen már rendelkezett a család vagyona felett, mégsem kezdett könnyelmű pénzszórásba: rövid úton beletanult a birtokok kezelésébe, kitartásának köszönhetően pedig nagy tudásra tett szert, és a céltudatos, határozott, értelmes, ráadásul rendkívül jóképű fiatalember rövidesen az ország egyik legjobb partijának számított.

Házasságot nem is akárkivel, hanem a Habsburg Birodalom kancellárja, Klemens von Metternich lányával, Leontine Metternich-Winneburggel kötött, akit kora szépséges és nyugodt teremtésnek tartott.

Kegyeinek elnyeréséhez a legenda szerint így egy különös trükköt eszelt ki Sándor Móric: Leontine éppen arra járó fogata felett átugratott lovával.

Idézőjel ikon

Ez a merész mutatvány a nő szívét azonnal rabul ejtette.

Szerelmi házasságukból egy Leó nevű kisfiú, akit korán elveszítettek, és egy Paulina nevű kislány született, aki bár céltudatosságában, akaratosságában apjára hasonlított, de élete végéig rettegve gyűlölte a lovakat.

Sándor Móric, az Ördöglovas

Sándor Móric élete zenitjén még Széchenyiből is irigységet váltott ki, olyannyira, hogy még párbajra is kihívta a magabiztos, ifjú Sándort. A párbajból viszont barátság lett, amelyet a lovak és a lóverseny iránti szenvedély fűthetett, amiből pedig nem volt hiány Sándor Móric esetében.

Legendák sora van arról, ahogy hintóval a budai vár lépcsőin vágtat le, lehetetlen magasságokból ugrat le lovával, kőkerítéseket, embereket ugrat át.

A szóbeszéd szerint egy éjszaka három kastély termeit is megjárta lovával, sőt bálterembe is ugratott már kedvenc négylábúja hátán, vagy éppen a jégzajlás közepette vágtázott át emberekkel teli hintóval a Dunán. Híre messze túljutott szűk hazájának határain, Londonban például egy betörhetetlennek vélt sportlovat szelídített meg mindenki csodálatára, amivel még versenyt is nyert, amiért az Ördöglovas nevet ragasztották rá.

Sándor Móric híre messze földre eljutott
Fotó: Unknown author / Wikimedia Commons

Ördögi trükköktől az őrületig

Csakhogy a szépreményű Sándor Móricot elragadta a szenvedélye, és hiába gazdagsága, befolyása, ragyogó értelme és tehetsége, a lovak iránti szenvedélye minden energiáját és rengeteg pénzét lekötötte, pedig a 19. század Magyarországán lett volna olyan politikai cél, ahol hasznosíthatta volna tehetségét, javait. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiből teljesen kivonta magát, még apósa, Metternich miatt sem volt hajlandó politikával foglalkozni.

Idézőjel ikon

Idővel pedig Széchenyi is elfordult tőle.

Az Ördöglovas végzetét is a lovak hozták el: 1850-ben egy lovasbaleset során annyira beverte a fejét, hogy agykárosodást szenvedett, és végül az ebből fakadó dührohamai miatt ugyanabba a döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol Széchenyit is kezelték.

Az Ördöglovas életének utolsó évtizedeit elmegyógyintézetben töltötte
Fotó: Unknown author / Wikimedia Commons

Sándor Móric ezt követően még évtizedekig élt az intézet falai között, egyre romló egészségi állapotban. Többé se lovaskocsit, se lovat nem hajthatott, mindössze arra maradt energiája, hogy egy virtussal, szenvedéllyel, őrülettel teli kalandjait megörökítő albumot hozzon létre. A metszetekkel, rajzokkal teli munkának – melyben semmi helye nem volt kitalációknak – egy példányát ma is megtekinthetjük a nemrég felújított bajnai Sándor-Metternich kastélyban. Az életét bemutató filmet 1943-ban vitték mozivászonra.

A világ egyik leghosszabb lóversenyét nem is ló nyerte. Érdekelnek a részletek? Olvasd el az erről szóló cikkünket

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.