Önálló állammá vált ez a városnegyed: 12 fős hadsereget tartott fenn egykor

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Litvánia fővárosa egy mini államnak ad otthont. Az önálló köztársaságként működő Užupis igazi kuriózum, amit mindenkinek érdemes egyszer látnia.

Užupis nemcsak Vilnius egyik kerülete, a litvánul a túlpartot jelentő terület, önálló köztársaságot alkot, önálló alkotmánnyal és pénzzel rendelkezik. Ez a világ legkisebb állama, területe alig több fél négyzetkilométernél. A helyiek azonban igencsak büszkék rá. 

A Litvánián belüli, önálló állam, Užupist a Vilnia folyó választja el az óvárostól, a másik oldalról dombok, illetve a még a szovjet érából megmaradt iparterület határolja. Az elmúlt évszázadokban leginkább zsidók lakták, a holokausztot követően lakossága átalakult. A szovjetek lebombázták az épületek egy kisebb, és a zsidó temető nagy részét is. 

A világ legkisebb önálló állama a történelem ékszerdoboza

Užupis házait a második világháborút követően hajléktalanok, menekültek és csavargók lepték el. Mára ennek nyoma sincs, azonban a litván függetlenedés előtt ez volt a főváros legelhanyagoltabb része. Mivel a házakat olcsón adták, a város művészei egyre-másra költöztek be ide, hogy egy pezsgő, színes és kicsit kaotikus, de virágzó és látványos kerületté változtassák. 

Idézőjel ikon

A házak egy részéből galériákat és művésztelepeket alakítottak ki.

1997. április elsején kikiáltották saját államukat, saját zászlót készítettek és önálló fizetőeszközt is bevezettek. Alkotmányt állítottak össze, és egy 

Idézőjel ikon

12 fős hadsereget is toboroztak. Igaz, azt 1999-ben leszerelték, a katonákat nyugdíjazták.

A manapság körülbelül 7000 lakosnak otthont adó Užupis jelentős része, mintegy ezernyi lakó művész, akik elkötelezettek az alternatív életmód iránt. A szovjet érából maradt épületeket lebontották, helyükön különféle szobrokat emeltek, melyek életfilozófiájukat reprezentálják, így született meg többek között egy hátizsákos Jézus-szobor is. 

Saját állam, saját bélyegző, saját zászló

Užupis zászlaja igencsak különleges, egy kéz szerepel rajta, lyukkal a közepén. Egyesek szerint a jelentése az, hogy még akkor is látnak, ha eltakarják a szemüket, mások úgy vélik, ennél elvontabb a tartalmat közöl, miszerint

Idézőjel ikon

„szeretheted Užupis -t, élhetsz Užupis-ben, de Užupis soha nem lehet a tiéd".

Az állam jelképe emellett egy angyalszobor, ami a szólás- és a sajtószabadságot szimbolizálja. Kávézói és pubjai mára legendássá váltak, a legtöbb üzletben csak kézműves termékeket és ételeket lehet vásárolni, tömegcikkeket nem árulnak. Az utazók azonban megvehetik a köztársaság alkotmányát, de útlevélbélyegzővel is pecsételhetnek. 

Bár az állam maga áprilisi tréfaként született meg 1997-ben, a helyiek tetszését és ragaszkodását is elnyerte, így később sem szűnt meg, a mai napig egyre ismertebb úti célpont.

Ha egy másik litván látványosság is érdeke, ezt a cikkünket ajánljuk neked.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.