Így éltek a spártaiak: 30 alatt titokban kellett találkozniuk a feleségükkel

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha az ókori Spártára gondolunk, legtöbbünknek a harciasság és a kegyetlen katonai kiképzés jut eszünkbe, no meg a Taigetosz. Valóban ennyire brutális volt az élet az ókori Hellász katonaállamában?

Kétségtelen, hogy a spártaiak mindennapjait szinte csecsemőkoruktól kezdve átszőtte a katonai szellemiség. Attól kezdve, hogy egy spártai megszületett, élete végéig a katonaállamot szolgálta, ki így, ki úgy. A fiúkat kora gyerekkoruktól kezdve úgy nevelték, hogy a lehető legkiválóbb harcosok legyenek, és ehhez a brutálisabb eszközöktől sem riadtak vissza. A nők sem csupán a tűzhely körül tüsténkedtek: birkóztak, gyakorlatoztak, és tevékenyen kivették a részüket a spártai állam működéséből. Lakedaimón (merthogy a régió neve tulajdonképpen ez volt, Spárta csupán a várost jelölte) lakói számára az első helyen nem a család állt, hanem a spártai állam.

Társadalmi berendezkedés

A spártai társadalom három osztályból állt. A legfelsőbb osztály, a homoioszok rétege a bennszülött spártaiakból állt: ők szolgáltak a hadseregben, és politikai jogokkal is rendelkeztek. Alattuk helyezkedtek el a kereskedők és kézművesek (perioikoszok), ők gyakran külföldi szabadok voltak, akiknek szintén jogukban állt földet birtokolni. A legalacsonyabb osztályt a helóták alkották: a szolgák és földművesek, akik a megvetett feladatokat ellátták – és akiktől való félelmükben a spártaiak az egész katonai államot fenntartották.

Spártai színház romjai, a háttérben a Taigetosszal
Fotó: Wikimedia Commons

Tényleg a Taigetoszon végezték a gyenge csecsemők?

Bár Görögország volt a demokrácia bölcsője, a spártaiak nem igazán bántak kesztyűs kézzel a gyerekekkel. A csecsemőket külön tanács vizsgálta meg, és akiken olyan testi hibát vagy tulajdonságot véltek felfedezni, ami hátráltathatná a későbbi katonai pályafutását, kegyetlen döntést hoztak: hagyták meghalni. A közvélekedéssel ellentétben valószínűleg nem szakadékba dobták ezeket a babákat, hanem elrejtették őket a város falain kívül: az erdőben vagy egy közeli domboldalon. Ha épp arra járt egy rabszolga-kereskedő vagy egy irgalmas szívű ember, életben maradhattak – egyébként viszont a biztos halál várt rájuk.

Nehéz gyerekkor

Ha a csecsemőt erősnek és egészségesnek találták, a spártai asszonyok borban fürdették meg, úgy hitték ugyanis, hogy a gyengébb vagy életképtelen újszülöttek görcsöt kapnak benne. A szülők kemény kézzel bántak a gyerekekkel: hagyták sírni őket, sőt, nagyobb korukban akár meg is büntették őket érte. A gyerekeket arra nevelték, ne féljenek semmitől, így a sötétségtől és az egyedülléttől sem. Az anyák szíve sem feltétlenül lágyult meg: Plutarkhosz szerint más államok is szívesen alkalmaztak spártai nőket dajkaként, abból a célból, hogy hasonlóan kemény harcosokat faragjanak gyermekeikből.

A spártai fiúk

A spártai fiúk 7 éves korukban elhagyták otthonukat, és az agogé nevű intézménybe kerültek, hogy . kiképzett harcosokká és erkölcsös polgárokká váljanak. A közösségi laktanyákban elhelyezett fiatal spártaiak természetesen nem csak írni-olvasni tanultak: az iskolai oktatás része volt a hadviselés, lopakodás, vadászat és gimnasztika elsajátítása, ezenkívül bizonyos táncokra és kardalok éneklésére tanították őket. A gyerekeket csoportokba osztották, s vezetőikké a legügyesebb és legbátrabb fiúkat tették, akiknek a többiek zokszó nélkül engedelmeskedtek.

Idézőjel ikon

Az idősebb vezetők sokszor szándékosan szítottak feszültséget a kisebbek között azzal a céllal, hogy kiderüljön: ki az, aki gyengébb, és kiben lakozik vezetői hajlam.

Ha valaki gyengének találtatott, megvetés és agresszió fogadta.

12 éves korukban a beavatás során megfosztották őket minden ruhájuktól, csak egyetlen vörös köpeny maradhatott rajtuk. Arra kényszerítették őket, hogy a szabad ég alatt aludjanak, és nádból eszkábáljanak maguknak ágyat. Sőt, arra biztatták őket, hogy saját maguk szerezzék be ételüket, akár lopással, bár ha ezt észrevették, megkorbácsolták őket. Spárta egyik legbrutálisabb gyakorlata egy úgynevezett „kitartási verseny” (diamastigosis) volt, amelyben a serdülők bátorságukról és fájdalommal szembeni ellenálló képességükről tehettek tanúbizonyságot. A kegyetlen szertartás során Artemisz szentélye előtt megkorbácsolták a fiatalokat, nem ritkán addig, amíg az illető bele nem halt. Később ez véres szórakozási lehetőséget nyújtott a spártai közönség számára: még egy amfiteátrumot is építettek, kifejezetten erre a célra.

Ókori spártai harcos szobra
Fotó: Wikimedia Commons

Titkos ókori találkák

A férfiaknak nem volt választásuk: katonának kellett állniuk, ha akarták, ha nem. A kiképzés 21 éves korukig tartott, és Lükurgosz rendeletei szerint egészen 60 éves korukig a hadsereg kötelékében kellett maradniuk. Asztaltársaságokba” nyertek felvételt, ahol az idősebbekkel együtt étkeztek (szüsszitia), az apák ide már korán elvitték fiaikat, hogy ismerkedjenek a közösséggel. A férfiak 30 éves korukig a kaszárnyában laktak, hogy teljes odaadással Spártát és a katonaságot szolgálhassák. Aki akart, megnősülhetett hamarabb is, de éjjelente továbbra is a laktanyában kellett tartózkodnia – ha a feleségével akarta tölteni az éjszakát, ki kellett onnan lopóznia. A házasságot máskülönben támogatták, hiszen a katonatársadalom fennmaradásának záloga az volt, hogy minél több gyerek szülessen. Azokra a férfiakra, akik nem házasodtak meg, úgy tekintettek, mint aki elhanyagolja kötelességeit, és a vallási ünnepeken nyilvánosan gúnyolták és megszégyenítették őket.

A spártai nők

A lányok a szüleikkel maradtak, de nekik is részt kellett venniük az oktatásban: az iskolában táncot, gimnasztikát, gerelyhajítást és diszkoszvetést gyakoroltak. (Úgy hitték, ezek a sportok segítenek a lányoknak felkészülni az anyaságra.) A lányok emellett bizonyos ünnepek alkalmával a spártai méltóságok elé álltak, és gúnydalokat énekeltek az agogé legkevésbé rátermett fiataljairól – mindebből sejthetjük, hogy a bullying ókori változata megszokottnak számított a spártai iskolában. Azok a nők, akik még nem szültek, ének-, tánc-, dobó- és birkózóversenyeken vettek részt, nagyobbrészt abból a célból, hogy felhívják magukra egy spártai férfi figyelmét, akivel aztán házasságra léphetnek. Miután megházasodtak, a spártai nők leborotválták a fejüket, és ezután rövidre nyírva viselték hajukat.

A részegséget megvetették

A spártaiak felé az volt az elvárás, hogy a lehető legtovább megőrizzék fizikai-szellemi kondíciójukat. Mértékkel fogyaszthattak bort, de a részegséget megvetendőnek ítélték. A túlsúlyt sem tartották kívánatosnak: ha például egy gyerek hízni kezdett, nem kapott új ruhát a következő évig; vagy mozognia kellett, vagy kevesebbet ennie, hogy beleférjen. Ha egy felnőtt követte el azt a főbenjáró bűnt, hogy meghízott, kigúnyolták, sőt száműzték. A törvény előírta, hogy csak két embercsoport írhatta fel a nevét a sírkövére: a szülés közben meghalt nők és a harcban elesett férfiak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.