22 éven át pereskedett a nyereményéért, míg végre megadta az üdítőgyártó cég

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy indiai férfi 2001-ben üdítőt vásárolt a fiának, a palack kupakjában 50 gramm aranyat ígért a szerencsés vevőnek a nyereményjátékában az üdítőgyártó cég. 22 évig üldözte az igazságot a mára már 53 éves férfi, míg végre megnyugodhatott.

Az indiai férfi a fia születésnapi partijára vett egy jó hideg frissítőt, legnagyobb örömére a kupakban 50 gramm aranyat ígértek nyereményként, amit meg is próbált behajtani a kiskereskedőtől, majd a nagykereskedőtől, végül a vállalattól, de minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult.

Minden követ megmozgatott az átvert nyertes

Ezért a kerületi fogyasztóvédelmi fórum elé vitte az ügyet, ahol a javára döntöttek. A cég természetesen megtámadta ezt a döntést, és az állami fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult jogorvoslatért. 2023 áprilisában aztán végre megszületett az igazságos ítélet, a nyertes férfi számára 30 napon belül át kell adni nyereményét, és további pénzbeli kártérítés is megilleti a testi és lelki szenvedésekért.

Egy ehhez hasonló boltban vehette frissítés gyanánt a 22 év pereskedést előidéző üdítőt az indiai férfi
Fotó: triloks / Getty Images Hungary

Volt bizonyítéka, de így is nehezen nyerte meg a pert a kitartó indiai férfi

Az indiai férfinak az volt a szerencséje, hogy eltette bizonyítékként a blokkot, illetve a jegyet, amivel a nagykereskedőhöz utazott a reklamáció okán. A nagykereskedő hiába érvelt azzal, hogy a promóció előzetesen jelzett ideje lejárt, az ítéleten ez nem változtatott.

A bizonyítékok ellenére mindazonáltal több mint 100 meghallgatáson kellett részt vennie az igazságát kereső indiai férfinak, a családja megpróbálta többször is lebeszélni a per folytatásáról, a fia szerint még egy peren kívüli egyezséget is visszautasított. És bár nem a világ legnagyobb vagyonáért folyt a harc, az igazságért mindenképpen érdemesnek találta végigvinni.

(Képünk illusztráció.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?