„Be kéne végre fejezni ezt a femináci rivalizálást” – Ezért tűnnek el a nők a történelem süllyesztőjében

Olvasási idő kb. 3 perc

A címben szereplő idézet egy névtelen olvasói levélből származik. Szerzője úgy gondolta, feminista módon hasonlítom össze a nőket és a férfiakat, ez pedig nem egészséges, mert „Isten a nőket más célokra rendelte”. Szintén idézet a levélből.

Nem tudom, Isten mire rendelte a nőket, nem is az a dolgom, hogy ebben állást foglaljak, de azt tudom, hogy az elmúlt közel három hónapban rengeteg kiváló nő történetét mesélhettem el ezen az oldalon, és ez egyszerre volt elképesztően felemelő és rettentően szomorú is, mivel számtalanszor kezdődött úgy a cikk, hogy „abban a korban ez nem volt jellemző a nőkre” vagy „ezt nem engedték a nőknek”, „kimaradt a történelemkönyvekből" és a többi.

Az elfeledett nők a történelemből

Valahányszor egy-egy tudósnő, orvosnő, művésznő, katonanő, kémnő portréján dolgoztam, mindig meg kellett fogalmaznom azt a szívszorító gondolatot is, hogy bizony róluk igen ritkán tesz említést a (szak)sajtó, a történelemkönyvek, a tudományos világ. Háttérbe szorították őket, nem ismerték el a munkájukat, a képességeiket – csak azért, mert nők voltak. Ez nem az én véleményem, ez történelmi tény. A tények pedig makacs dolgok – ahogy drága apai nagymamám szokta volt mondani. 

A nők rengeteg dologra képesek, egyensúlyoznak a történelem viharos vizein
Fotó: Hy Peskin Archive / Getty Images Hungary

Ezek a nők is makacsok voltak. Hittek magukban, az ügyben, amit képviseltek. Fontosabbnak tartották azt, hogy bebizonyítsák a tudományos hipotézisüket, hogy embereket mentsenek meg egy háborúban, vagy megállítsanak egy járványt, esetleg leleplezzenek egy merényletet az amerikai elnök ellen.

Tehát, nem a férfiak ELLEN harcoltak, nem azt akarták bebizonyítani, hogy jobbak a férfiaknál, és nem is akartak „nagyobb farkat növeszteni, mint a férfiaknak van” (szintén idézet a levélből).

 Egyszerűen élni szerették volna az életüket, és hozzátenni valamit ahhoz a világhoz, amiben éltek. Jobbá akarták tenni. Ez pedig dicséretes, becsülendő és előremutató.

Nők és férfiak együtt 

Azt nem értettük már évszázadokkal ezelőtt sem, és azóta ebben sajnos vajmi keveset változott a világ, benne Magyarország, hogy amíg ezen a bolygón élünk, akár férfiként, akár nőként, EGYÜTT formáljuk a közös létünket, azt a jelent és jövőt, amiben a gyermekeink és az unokáink felnőnek. Ez pedig sokkal fontosabb ügy annál, minthogy rivalizáljunk bármilyen differencia mentén, legyen ez akár nő és férfi, város és vidék, fiatal és idős törésvonal. Az angolnak vagy egy remek mondása erre:

Idézőjel ikon

„Teamwork makes the dream work”,

vagyis a csapatmunka a záloga, hogy valóra váltsuk a (közös) álmainkat. 

Együttműködve többre vihetjük
Fotó: AMR Image / Getty Images Hungary

Úgyhogy ahelyett, hogy kinek-kinek a nemi szervét méricskélnénk, inkább tanuljunk a múltból, olvassuk együtt a kortárs és régmúlt nagyjaink történetét. Ez segíthet elsimítani azokat a sokkal inkább vélt, mint valós különbségeket, amelyek a két nem között vannak. Egymás eredményeinek az elismerése nem gyengeség, hanem a nagyság jele. De addig is, ha valaki továbbra is másképp látja ezt, annak maradok továbbra is femináci, és még büszke is leszek rá. 

De hogy megtartsuk az egyensúlyt, jöjjön egy interjú a Hunyadi című sorozat egyik főszereplőjével, egy ízig-vérig férfival; itt olvashatod el. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.