A számítógép magyar atyja az atombomba megalkotásában is részt vállalt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Neumann Jánosról azt mindenki tudja, hogy a számítógépet neki köszönhetjük, de azt már igen kevesen, hogy az atombomba megépítésében is volt némi szerepe.

A Manhattan-tervben érintett magyarok közt Teller Ede, illetve ellenlábasként Szilárd Leó neve is fel-felmerül, viszont Neumannt ritkán emlegetjük ebben a csapatban. Pedig ő is dolgozott az atombomba létrehozásán, sőt, ez a munka sorsfordító jelentőséggel is bírt életében!

Magyar csodagyerekből amerikai hős lett

Neumann János, a modern számítógép atyja
Fotó: George Karger / Getty Images Hungary

Neumann János csodagyerekként született, és később sem okozott csalódást környezetének. Már nyolcévesen beszélt görögül, s amit képességei ígértek, azt mind be is váltotta. Egyes vélekedések szerint ő volt az utolsó olyan matematikus, aki tudományterülete minden részhalmazában tökéletesen eligazodott: mindegy, hogy elméleti vagy alkalmazott matematikáról van szó, Neumann kiemelkedően értett hozzá. Ez azonban még nem minden.

Alapvető fontosságú hozzájárulásokat tett az operátoralgebrához, a halmazelmélethez és a matematika alapjaihoz, majd két újabb, alapjaiban eltérő területet újított meg: a közgazdaságtant és a számítástechnikát. Ezenfelül további területeken is fontos felfedezéseket tett, melyek önmagukban elegendőek lennének arra, hogy miattuk soha ne feledjük Neumann nevét.

Két diplomával indult a nagybetűs életbe Neumann János

Neumann János, aki a harmincas években amerikai állampolgárrá lett, 1903-ban budapesti zsidó család gyermekeként született. Apja sikeres bankár volt, ő maga pedig, ahogy a bevezetőben már említettük, valódi csodagyerek. Még egy számjegyű volt életkora, amikor már több nyelven beszélt, érdekelte a matematika, de ugyanígy a történelem is. 

Fotografikus memóriájának köszönhetően rettentően gyorsan tanult, volt, hogy unalmában a telefonkönyv komplett oldalait mondta fel.

Tanulmányait Budapest mellett Zürichben folytatta, két diplomát is szerzett – a matematikus végzettség mellett apja aggodalmainak hatására kémikusnak is tanult. Az idősebb Neumann attól tartott, fiának szikrázó tehetsége dacára zsidó származása megnehezítheti majd érvényesülését, ezért kellett még egy végzettséget szereznie. Miután lediplomázott, David Hilbert, a múlt század egyik legnagyobb matematikusának asszisztense lett. Nem is múlt el nyom nélkül kettejük kapcsolata: harmincéves korára megoldotta Hilbert ötödik problémáját kompakt csoportokra, bebizonyította az átlagos ergodikus tételt, matematikai alapot adott a kvantummechanikának, bebizonyította a minimax tételt, megkezdte a közgazdaságtan játékelméletének megalapozását, és fontos munkát végzett a matematika alapjai terén.

A történelem iránt élénken érdeklődő Neumann eközben azt is látta, hogy a zsidóság helyzete egyre nehezebbé válik a harmincas évek Európájában. Egyre többször látogatott el az Egyesült Államokba, ahol az antiszemita hangokat szintén meghalló Albert Einstein is új hazát talált. Őt és Neumannt is sikerült a Princetonra csábítani: a két lángelme együtt oktatott az egyetemen.

Idézőjel ikon

A magyar matematikus ekkor mindössze 29 éves volt.

Balról harmadikként, diszkréten húzódik meg Neumann többek közt Einstein társaságában
Fotó: Wikimedia Commons

Az amerikai élet nagyon tetszett a tudósnak: a gyors autók és a jó öltönyök ugyanúgy, mint a partik, és az, hogy itt valódi hírességekkel is találkozhat. 

A vele egy időben emigráló Wigner Jenő szerint egészen euforikus volt a hangulata a friss ötletek és az európaitól olyannyira különböző légkör miatt –

miközben azt is látta Neumann, hogy ahonnan jött, ott hamarosan háború tép majd szét mindent, amit addig ismert. Érdeklődése az alkalmazott matematika felé fordult, és hamarosan eljött annak az ideje is, hogy kamatoztathassa tudását.

Pearl Harbor után meg akarta védeni Amerikát

Sok európai bevándorlóhoz hasonlóan a Pearl Harbort követő időszakban Neumann is úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy segítse választott hazáját a háborúban. Ennek ellenére sem volt a Manhattan-projekt Los Alamosba költöző csapatának része – itt, a sivatag és egyben a semmi közepén dolgozott Robert Oppenheimer vezetésével tudósok csapata az atombomba megalkotásán. Teller Ede személyében volt egy magyar a csapattagok között, Neumann azonban feltehetően ekkor még olyan sok mindennel foglalkozott egyidejűleg, hogy nem kötötte le magát akár évekre egyetlen feladat mellett.

Neumann Oppenheimerrel, az atombomba atyjával
Fotó: Wikimedia Commons

A hasadóbomba építésének alapelve 1943-ra világossá vált. Két szubkritikus urándarabot kellett egymásba lőni, ezek amint a kritikus tömeget túllépik, robbanás következik be. Seth Neddermeyer fizikus azonban teljesen újszerű megközelítéssel állt elő. Ahelyett, hogy két hasadóanyag-darabot ütnének össze, összenyomják azokat, implóziós bombát létrehozva.

Ez az elképzelés annyira újszerű volt, hogy nagyon erős ellenérzéseket váltott ki: Oppenheimer ekkor írt Neumannak, a következőképpen:

„Kétségbeesetten nagy szükségünk van a segítségedre. 

Jó néhány elméleti ember dolgozik itt, de azt hiszem, hogy ha a szokásos ravaszságod útmutatásul szolgál a problémáinkat illetően, akkor látni fogod, hogy még ez a személyzet is bizonyos szempontból kritikusan elégtelen…

Szeretném, ha állandó, és hadd biztosítsalak, megbecsült tagként érkeznél. Egy látogatás jobb képet fog adni erről a kissé Buck Rogers-féle projektről, mint bármilyen mennyiségű levelezés.”

A modern számítógép az atombomba mellékterméke

Neumann jött, és bár nem lett állandó tag, sokat tett az atombombáért. Megerősítette, hogy a legjobb módja az implózió elérésének az lenne, ha gömb alakú tölteteket helyeznének el egy urán- vagy plutóniummag körül. Azt is javasolta, hogy az alakított töltetekben lévő robbanóanyag és a nukleáris anyag arányának növelésével sokkal gyorsabbá lehetne tenni a robbanást. Ezzel nemcsak a túl korai robbanást kerülték el, de a kevésbé értékes uránium vagy plutónium felhasználása is elegendővé vált.

Neumann Új-Mexikóban
Fotó: Wikimedia Commons

Neumann látogatását követően egyértelművé vált, hogy az implóziós bomba építése lesz a csapat útja, emellett kritikus fontosságú számításokat is végzett azzal kapcsolatosan, hogy milyen magasságban kell majd a Japánra dobott atombombákat felrobbantani az optimális hatás elérésének érdekében, sőt, benne volt a bizottságban, mely kiválasztotta a célpontokat. Los Alamosban nagyon jól érezte magát – és itteni munkája vezetett a modern számítógépek megalkotásához is. Azok a számítások, amelyek elvégzésére szüksége volt, ugyanis túl bonyolultak voltak ahhoz, hogy ember dolgozzon rajtuk. Gyorsan rájött, hogy a korában rendelkezésre álló gépek nem képesek arra, amire a jövőnek szüksége lehet, ezért kezdett el a modern számítógép megalkotásán dolgozni. A termonukleáris bombák területén is komoly eredményeket ért el, és világéletében úgy érezte, a Szovjetunió veszélyezteti Amerikát. Azt a tanácsát szerencsére sosem fogadták meg, hogy megelőző csapást mérjenek az országra.

Daganatos megbetegedése hirtelen és váratlanul érkezett: még halálos ágyán is az emberi agyat és a számítógépet összehasonlító előadásával foglalkozott. Neumannt, akiből igazi amerikai hazafi lett, Eisenhower elnök is kitüntette az általa elért eredményekért.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.