A nő, akitől még Néró is tartott: ezért feminista ikon ma is Boudica

Olvasási idő kb. 3 perc

Ultimate warrior queen: ez nem egy új generációs videójáték vagy valóságshow címe. Így illetik a brit történészek a mai napig Boudicát, aki Viktória és Erzsébet királynőnek is példát állított bátorságból, kitartó küzdelemből és elszántságból, s még Néró császárt is megszorongatta.

A 17 évesen császárrá lett Néró uralkodásának első éveiben, amíg az irányításban Seneca elképzelései érvényesülhettek a szenátorokkal egyetértésben, úgy tűnt, ez az 54-es évben kezdődő uralom Róma egy újabb virágkorát hozhatja.

Persze Róma még ezekben a „békés és kiegyensúlyozott” időkben is sok ellenséget szerzett magának a leigázott és a birodalom részévé tett területekről.

Még i. sz. 30-ban, a ma Colchester nevű, délkelet-angliai város helyén fekvő Camulodunumban született egy fiatal lány, aki 18 évesen férjhez ment Prasutagashoz, az iceni törzs királyához. Amikor a rómaiak i. sz. 43-ban meghódították a dél-angliai területeket, a legtöbb kelta törzs behódolt nekik, de Prasutagasszal kivételt tettek. Megengedték neki, hogy Róma szövetségeseként ugyan, de tovább gyakorolja hatalmát törzse fölött. Fiú utódot azonban nem sikerült nemzenie, feleségével Boudicával mindössze két lánygyermekük született. Prasutagas, előrelátó uralkodóként, hiába hagyta személyes vagyonát Rómára annak reményben, hogy halála után családját így majd megkímélik, számításai nemhogy nem váltak be, de elhunyta után népének, családjának és főleg feleségnek sorsa soha nem várt fordulatot vett.

A nő, akiből Néró méltó ellenfele vált
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Néró és a nők

Közben a költészetért és önmagáért is a végtelenségig rajongó császár uralkodói arcának új oldala kezdett megmutatkozni. Jóllehet, nem volt annyira beteges, vérszomjas, kéjenc és elvetemült, mint amilyennek a történetírók vagy filmrendezők szeretik bemutatni, de számos „kihágása“ tényként kezelhető. Talán nincs ezek között Róma felégetése, de anyját, akivel korábban patológiás viszonyt tartott fenn, többszöri sikertelen próbálkozás után végül biztosan ő tetette el láb alól, ahogy legalább két feleségével is végzett, egyikőjükkel épp akkor, amikor az asszony gyermeküket várta. De szerepelnek bűnlajstromán megbecstelenített szüzek és a másvilágra küldött, kiszemelt vagy kiselejtezett ágyasok is. Annyi bizonyos, nem sokáig hagyta, hogy bosszúságot okozzon neki bárki. Mégis volt egy nő, aki még tisztes távolból is meg tudta szorongatni.

Boudica, a „hadvezér
Fotó: ”Culture Club / Getty Images Hungary

A nő, aki nem engedelmeskedett

Amikor Prasutagas, az iceni törzs királya életét vesztette, a korábban reméltekkel szemben, területeit a rómaiak azonnal birodalmuk fennhatósága alá vonták, s a totális leigázás megpecsételésére a halott király özvegyét nyilvánosan, válogatott megaláztatásoknak tették ki, melyeknek két lányuk meggyalázása csak egyike volt. A rómaiak ezzel a „megelőzésnek szánt” erőfitogtatással és kegyetlen bánásmóddal igencsak melléfogtak, hiszen nem alázatot váltott ki a gyengének hitt nőből, hanem feltartóztathatatlan bosszúvágyat és minden képzeletet felülmúló erőket mozgósított benne.

Boudica végtelen fájdalmából erőt kovácsolt, majd Suetonius Paulinus tartományi kormányzó távollétét kihasználva és a kelta nők körében amúgy is bevett tettrekészséggel felvértezve, lázadást szított. 60–61 táján megtámadta a római csapatokat, és katonai múlt nélkül verbuvált seregével is súlyos veszteségeket tudott okozni a gyűlölt ellenségnek. Felégette a mai Colchester területének megfelelő Camulodunumot, a jelenlegi St. Albans város elődjét, Verulamiumot, valamint Londinium mart, a térséget, melyet ma úgy ismerünk: London.

Áldozatul esett és felégetett brit települések
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Mindemellett komoly csapást mért számos katonai állásra, szétzúzta a 9. római légiót, és mintegy 70–80 000 római vagy Róma-barát britet küldött a másvilágra. Boudica ezzel azon kevés nők között írta be magát a történelembe, akik jócskán fejtörést okoztak magának Nérónak is. A császár, veszteségei láttán, ugyanis komolyan fontolóra kellett, hogy vegye csapatainak kivonását Britanniából.

Nem lehetett jó vége

Abból még senki nem jött jól ki, ha ujjat húzott Néróval. A császárnak még saját maga is áldozatul esett 68-ban, de addig közvetve vagy közvetlenül számos más ember élete is a lelkén száradt. 

Boudica diadalmenete sem tarthatott a végtelenségig,

bár kevés kellett ahhoz, hogy felkelése hatására a rómaiak végleg elhagyják a mai Nagy-Britanniát. Suetonius seregei végül leverték a lázadást, Boudica sorsa ismét megpecsételődött, de halálának pontos körülményeit máig homály fedi, vagyis hogy a végső összecsapás, betegség vagy méreg vetett véget küzdelmeinek, az továbbra is ismeretlen. Nevét azonban azóta is hősnek kijáró tisztelet övezi, s mitikus alakja későbbi karizmatikus uralkodónők ikonjává vált, személyét pedig a női bátorság, erő és kitartás szimbólumává emelték.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.