Végveszélyben a legendás magyar műemlék, ahol Napóleon is lakott egykor

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ikonikus Napóleon-ház romlásnak indult, a magyar barokk egyik legismertebb műemléke jó ideje beázik.

A Kisaföld.hu figyelmeztet a legendás műemlék, Napoleon egykori magyarországi háza állapotromlására. Mint írták, a város három, műemlék jellegű utcájának egyike, a a belváros Király utca büszkesége volt az épület, mely régóta üresen áll. A teteje azonban beázik, az állapota pedig egyre rosszabb. 

Győr Budapest és a Sopron után a barokk épületek számát tekintve leggazdagabb városunk. Miután Napóleon serege 1809-ben elfoglalta Bécset, majd kiadta a schönbrunni kiáltványt. Miután az ebben foglaltakat a magyar nemesek elutasították, felkelést szerveztek a francia hadak ellen József nádor vezetésével. 

Napoleon hadba vonult a magyarok ellen

Mivel a magyar és osztrák fegyveres erőket hibásan tájékoztatták a francia sereg méretéről − a hírek szerint a valóságban 55 ezres sereget 15 ezer fősre becsülték −, komoly hibát vétettek. Hiába sikerült két ízben is visszaszorítani az ellenfelet, egy hibás döntés következtében végül vereséget szenvedtek a magyar és osztrák hadak.

Idézőjel ikon

János főherceg elrendelte a visszavonulást.

Napóleon augusztus 31-én vonult be Győrbe, ahol a Bezerédj-házban szállt meg. A mintegy 300 éves épületet azóta is Napóleon-házként emlegetik. A nagy becsben tartott, különleges ház azonban a jelek szerint a végóráit éli. 

Idézőjel ikon

„Az utolsó utáni órában vagyunk a több, mint 300 éves ikonikus épület, a Napóleon-ház megmentésében. Ez az épület több mint 300 éve állt itt és szolgálta a győrieket lakásként és kulturális intézményként”

– összegezte Győr alpolgármestere, Kósa Roland a lapnak, aki szerint ha hamarosan nem tesznek az állagmegóvás érdekében valamit, menthetetlenné válik a Napóleon-ház. 

Lakásoknak és múzeumnak is otthont adott az épület

At épület egy részén lakások voltak, a többit a Rómer Múzeum használta, ám miután 2021-re életveszélyessé vált, először a lakókat majd a múzeumot is kiköltöztették onnan. A tető egy részen beszakadt, az épület így folyamatosan ázik. A könnyező gomba is megjelent, folyamatosan roncsolva

Idézőjel ikon

a több száz éves faszerkezetet.

Ez további romlást idézhet elő az épület szerkezetében. Az állapotfelmérést követő kivitelezői becslés alapján 120-200 millió forintból javítható meg a tető, Kivitelezői becslés alapján 120-200 millió forintból javítható meg a tető, de a gombát is ki kell irtani, hogy megmenekülhessen az épület. Az alpolgármester tájékoztatása szerint 2026-ig második negyedévének végéig elvégzik a szükséges munkálatokat. 

Ha Napóleon magánélete is érdekel, ide kattintva olvass tovább!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.