A „kicsi hadvezér” legendája hazugság: magasabb volt, mint gondolnád

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Napóleon Bonaparte, a francia császár és hadvezér neve nemcsak győztes csatáiról és reformjairól ismert, hanem arról is, hogy a köztudat szerint alacsony termetű volt. Sőt, még a „Napóleon-komplexust” is róla nevezték el, amely a feltételezett kis magasságból fakadó túlkompenzálásra utal.

Valójában azonban nem volt különösebben alacsony, magassága átlagosnak számított a korabeli Franciaországban. Ahogy a ThoughtCo is írja, a félreértés főként abból fakadt, hogy az angol és a francia mértékegységek különböztek, így a dokumentumokban szereplő adatok könnyen félreérthetők voltak.

Miért hitték mégis aprónak Napóleont?

A legenda több forrásból is táplálkozott. Egyes orvosi feljegyzésekben Napóleon 5 láb 2 hüvelyk magasnak szerepel, ám ez francia mértékegységben értendő, ami valójában körülbelül 168 centiméternek felel meg. Ez nagyjából megegyezett a francia férfiak átlagmagasságával a 19. század elején.

Napóleon Bonaparte 168 centiméter volt, ami megegyezett az akkori francia férfiak átlagmagasságával
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A „kis hadvezér” képét erősítette, hogy Napóleon gyakran jelent meg elit testőrsége mellett, akik között kifejezetten magas katonák szolgáltak.

Mellettük állva természetesen alacsonyabbnak látszott, így az ellenséges ábrázolások könnyen felnagyíthatták a különbséget. A „le petit caporal” – azaz „kis káplár” – pedig eredetileg szeretetteljes becenév volt, nem a magasságára tett megjegyzés.

A félreértés öröksége

A tévhit azonban máig él: a „Napóleon-komplexus” kifejezést ma is használják a pszichológiában és a köznyelvben azokra, akik alacsony termetük miatt túlságosan versengőnek vagy agresszívnek tűnnek. A történészek szerint Napóleon valóban kemény, hatalomvágyó és sokszor kíméletlen volt, ám mindez nem testméretéből fakadt, hanem abból a politikai és katonai közegből, amelyben élt és uralkodott.

Gondoltad volna, hogy a testmagasságunk is összefüggésben állhat a szív- és érrendszeri betegségek kockázatával? Olvasd el ezt a cikkünket is, amelyben bemutatjuk, hogyan hat a centik száma az egészségedre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.