Az első magyar karácsonyi vígjáték, a Nagykarácsony újranézős telitalálat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nehéz a megszokott és szeretett karácsonyi filmeket felülírni, a Nagykarácsonynak sikerülhet.

A filmgyártás noha több mint 100 éves, de még nem született magyar karácsonyi vígjáték. Pedig a műfajt mindenki imádja, mégsem vette senki a bátorságot, hogy leforgassa az első ilyen mozit. Jobb híján az angolszász karácsonyi klasszikusokkal kell beérnünk, mint az Igazából szerelem vagy a nem karácsonyi, mégis csupa szív ünnepi filmekkel, amilyen az Abigél, a Sissi vagy a Muzsika hangja. Ezeket persze végtelenszer meg lehet nézni, de nem árt, ha akad valami hazai, amiben visszaköszönnek a helyi kulisszák, az ismerős karakterek, problémák és, amit elő lehet venni évről évre már november végén, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk.

Úgy tűnik, a Nagykarácsony lesz ez, mert újranézős és első filmként is telitalálat. 10/10-es mozi benne minden kötelező vígjátékelemmel, mint a cuki gyerek, a romantikus szál, a béna kollégák, a gaz csábító, az ellenszenves bájgúnár vagy a született szinglik és azok egymásra találása. A sztori egy balul elsült romantikus lánykérés utóéletét követi nyomon, amiben egy hétköznapi hős, egy tűzoltó (Ötvös András) története bontakozik ki. Tiszeker Dániel egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában a mellékszerepeket a filmvászonról kevésbé ismert színészek alakítják, így Ötvös András, Zsigmond Emőke, Rujder Vivien, míg a mellékszerepekben olyan fekete öves közönségkedvencek brillíroznak, mint a szingli anyuka szerepében Pokorny Lia, az átverős vásári árus szerepében Scherer Péter, ahogy ott van nekünk a gigerli Szabó Kimmel Tamás, a csupa szív tűzoltóparancsnok Csuja Imre, vagy a dickensi figura, a gesztenyeárus szerepében nagyot gurító Szerednyey Béla.

A Nagykarácsony erénye, hogy, míg az angolszász filmekben a karácsony valahogy mindig a gazdagokkal történik meg, itt a szereplők, a kulisszák, az élethelyzetek, a filmben felvonuló karakterek is hétköznapiak, emiatt is tudunk az egésszel azonosulni. Plusz a figurák annyira ismerősek, hogy a bájgúnár Szabó Kimmel Tamáshoz hasonló humanoid biztos mindenki baráti körében jelen van, nem beszélve a lehúzós, nagydumás kereskedőről. Jó az is, hogy az angolszász klisék nem egy az egyben lettek átültetve, a filmben betlehemes játék van, pulyka helyett töltött káposzta, karácsonyi puding helyett pedig mézeskalács.

Nagykarácsony – az első magyar romantikus karácsonyi vígjáték
Fotó: intercom

A film további erénye, hogy a fővárost olyan szögekből láthatjuk, amilyenekből talán még soha, illetve Budapest olyan csodás várossá nemesül az operatőri munkán keresztül, hogy az is visszaköltözne, aki nemrég csekkolt ki az agglomerációba, hogy nyugalomra leljen. A zene szintén nehéz dió, de sikerült a rendező, Tiszeker Dániel törekvése, aki azt szerette volna, hogy legyenek karácsonyi slágerek a filmben, mégse az elcsépelt közhelyes dallamok köszönjenek vissza. A zene nagyban emeli a szívmelengető faktort azzal együtt is, hogy a filmhez írt dalra azért nem kerestem rá azonnal a Spotifyon, hogy a kedvencek közé tegyem.

A Nagykarácsony úgy lett roppant szerethető és bensőséges, hogy az alkotóknak el kellett szenvedniük azt a pechet, hogy a forgatás semelyik napján nem esett a hó, ellenben verőfényesen sütött a nap. Így karácsonyi hangulatot teremteni elég nehéz, mégis fényekkel, hangulatvilágításokkal sikerült elérni a kívánt hatást. Szurkolok a filmnek, hogy a pandémia ne állja útját a sikernek, mert ha valami, a Nagykarácsony igazán megérdemli az állva tapsot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kitzinger Szonja
Kitzinger Szonja
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.